2015. augusztus 20., csütörtök

Sárospataki Borterasz másodszor

Tavaly nyitott meg első alkalommal a látogatók előtt a Sárospataki Borterasz. A helyi borászatok közös célja az, hogy Sárospatakot vissza helyezzék aTokaj-hegyaljai borvidéki térképre és megmutassák, a borvidék ezen szegletében is nagyon jó Tokaji borok készülnek. Másrészt célunk a helyi kulturális élet színesítése, találkozási pont létesítése a városban, ezért is csatlakoztunk a Makovecz téren felállított kis pavilonunkkal már másodszor a Zempléni Fesztivál programjaihoz.


Sokan halljuk és talán magunk is gondoljuk, hogy a mai világ egyik társadalmi problémája az, hogy nincsenek olyan közösségek, mint amilyenek régen voltak. A nagyvárosokban különösképp érvényes ez, mert ott minden még gyorsabban változik és úgy általában hajlamosak lesznek az emberek nem köszönni a szomszédjuknak sem. A Zsigmond Vilmos kiállításon láttam nemrégiben egy fotót, amelyen öt férfi üldögél egymás mellett egy new yorki parkban a padokon, mindegyik egy külön padon és néznek maguk elé, ki ebbe, ki abba az irányba. Vajon miért nem beszélgetnek inkább egymással?
 
Társas lények vagyunk, meg kell tanulnunk közösségeket teremteni, még ha nehéz is. Mert mint általában, egy közösségben is mindig, mindenki mást akar, de ezeket az akaratokat kell összehangolni úgy, ahogyan azt egy zenekarban is teszik. Amikor a borvidéken létrejön valami, egy rendezvény, egy kezdeményezés, amögött általában közös akarat van: Bodrogkeresztúron Bott Judit borász kezdeményezésére a farsangi mulatságon szervezett borárverés bevételét helyi biciklipálya építésére fordították.

A Bor, mámor, Bénye és a Mádi Furmint Ünnep is közösségi kezdeményezések, ahogyan a Sárospataki Borterasz is, ahol a zömében harmincas átlagéletkorú személyzet gondoskodik a hely dinamikájáról és a jókedvről.

A Sárospataki Borteraszon ebben az évben is négy helyi borászat: a Pajzos Pincészet, a Harsányi, a Gira és a Tokaj Portius kínálja a borait, amelyek mellé most a sátoraljaújhelyi Hunor Hotel készít ételeket.


Az elmúlt időszak rendkívül meleg időjárát követő esős napok után bízunk benne, hogy a borteraszból hátralévő négy nap egyre kellemesebb időjárásban zajlik és esténként ismét élettel, zenével és egymáshoz csilingelő borospoharak hangjával  telik majd meg a tér.


Szeretettel várunk mindenkit augusztus 23-ig a Sárospataki Borteraszon!

2015. július 26., vasárnap

A BOROS / borbár Sárospatakon

Trendi borbár nyílt Sárospatak főutcáján nemrégiben. Ez a  BOROS, ahol sok jó Tokaji bort kóstolhatsz igazán kellemes, pihentető környezetben. A házigazdák, Zoli és Bogi mindketten évek óta borral foglalkoznak, Zoli korábban a Pajzosnál, az elmúlt egy évben pedig egy sárospataki pincészetnél borászkodott, Bogi az Oremus-nál tanulja a borkészítést. Fiatalok, lelkesek és motiváltak, látszik, hogy ez a borbár a szívügyük.

Egy tágas, szép, régi házat újítottak fel és adtak neki modern, belső dizájnt elsősorban nagy, színes lámpákkal. Az aktuális borajánlatot fehér krétával írják fel óriási, fekete táblákra.

Tetszik, hogy a házigazdák ott vannak a vendégek között, üdvözlik őket és beszélgetnek velük. Mert mitől lesz igazán jó egy hely? Mitől lesz olyan, ahová szívesen jársz? Többek között attól, ha személyesen is jelen vannak a házigazdák.


A másik pozitívum, hogy a kertnek  mediterrán hangulatot kölcsönöznek a felfüggesztett árnyékolók és a sok leander. Ebéd után is jó beugrani ide egy igazi espresso-ra és bátran ihatsz itt cappuccinot is, tudják, hogy nem tejszínhabbal készül. Este pedig kimondottan relaxáló hatású itt elkortyolgatni egy-egy pohár bort. Sőt, az utóbbi napok kánikulájára is tartogatnak meglepetéseket, kellemes frissítő például a hideg, rozé fröccsös gyümölcskoktél.


A választékot illetően: Tokaj-hegyaljai pincészetek adják a kínálat 90%-át, ezzel is erősítve a helyi jelleget. Találtok a BOROS palettáján (a teljesség igénye nélkül)  Pajzos és Megyer, Barta, Szent Tamás, Tokaj-Portius, Kvaszinger, Béres és Szepsy borokat. De ha feltétlenül vöröset innál, Vylyan is van. És Nagygombosi rozé. Mindezekhez pedig borfalatokat, sajtot és olívát  kínálnak..


Várjuk a jobbnál-jobb borokat a BOROS-nál és még sok, hasonlóan jó helyet kívánunk a Tokaji  Borvidéknek!
Részletek a weboldalon - de méginkább élőben, a helyszínen -  A Boros / Borbár Sárospatak

2015. július 25., szombat

Görögdinnye és serrano kanapé, aszúval

Amikor a 37-es úton autózom, mindig nagy örömmel nyugtatom a tekintetemet a Pajzos dűlőn. Szépen fésült, frissen vágott szőlőtőkék állnak feszes sorokban és tudom, hogy ez véges-végig folytatódik egészen a dűlő tetejéig (na jó, van egy betelepítetlen rész valahol középen). Ilyenkor mindig gratulálni szeretnék a kollégáimnak, hogy ilyen szép a szőlő, de mivel éppen vezetek, ez rendre kimarad. Pedig megérdemlik az elismerést, mert nyáron gyakran már reggel ötkor a szőlőben dolgoznak.
És ebben az elviselhetetlen kánikulában is odakint vannak, amikor árnyék sehol.  Talán ezért is van, hogy ez a dűlő fantasztikus aszú borokat ad, meghálálja a munkájukat. És mivel déli, délnyugati fekvésű terület, szépen, egyenletesen érik a Nap sugarai, ezért jól beérik rajta a szőlő. Patak is határolja és a Bodrog sincs messze, így a botritisz is viszonylag korán és egyenletesen képződik rajta.

Az itt termő Hárslevelűk különösen szépek: mézesek, virágosak, hosszú lecsengésűek. És az aszú, ami itt születik, maga a csoda. Csillogó arany színe is ezt sejteti. Beleillatolva kajszi és gyógynövények sora árad a pohárból, és ahogy rétegről-rétegre feltárulnak az ízek: csonthéjasok, fehérhúsú gyümölcsök, virágok, és van, hogy dohány, föld, vagy éppen az őszi avar illata.


Ha valahol máshol élnék a világban és először kóstolnék aszút, meggyőződésem lenne, hogy a termőföldje fantasztikusan szép. És így is van. Amikor a borvidéken autózom, vagy amikor a  Bodrog partján üldögélek, akkor is így gondolom. Szép vidéken élünk. Ide még lehet jönni feltöltődni és pihenni a természetben. Itt nincs  utcazaj, nem dudálnak vég nélkül az autók. Itt lehet tanulni a csendet.

Ez valószínűleg a világ más borvidékein is így van, bár múlt héten éppen  ennek az ellenkezőjéről számoltak be a vendégeink. Azt mesélték, hogy náluk, Kaliforniában, hétvégenként nagy partikat rendeznek a borászatokban. Ezt már Ausztrál borászatokról is hallottam. Mert így vagyunk mi emberek összerakva, hogy kell nekünk a nyüzsgés, a nagy csendben nem mindig tudunk mit kezdeni magunkkal. Itt a borvidéken remélhetőleg még több érdekes hely nyílik majd, a borászati partiknál kellemesebb elfoglaltságot biztosítva az idelátogatóknak, nem csak a fesztiválok idején, hanem a hétköznapokon is.

Az aszúra visszatérve: még mindig sokan nem tudják, hogy milyen ételekkel lehet ezt a bort társítani. A kisebb puttonyszámú, azaz a kevésbé édes aszúk azért fantasztikusak, mert desszertekhez és főételekhez is jók, feltéve ha ehhez megfelelő savak is vannak benne. Ahogyan jó lehet étvágygerjesztőnek kerti partira, vagy kánikula falatkának is, mint például most. A görögdinnye, serrano kombinációt Tolcsván kóstoltam az Oremus csodálatos kastélyának kertjében egy Zempléni Fesztiválos koncertet követő fogadás során. Addig inkább sárgadinnyével kortyolgattam az aszút nyaranként, de ezzel is jól működik. Nagyon klassz, ahogy találkoznak az édes, a sós ízek és ahogy mindez felélénkül a 3 puttonyos finom savaitól.


Görögdinnye és serrano kanapé. aszúval


Vágd a behűtött dinnyét nagyobb kockákra, tekerd bele alaposan serrano sonkába és kortyolj hozzá jéghideg, 3 puttonyos aszút.

2015. július 19., vasárnap

Nyár, terasz, zöldségvacsorák

Onnantól kezdve, hogy Sárospatakon a fák felveszik első, zöld leveleiket és megjelennek az első virágok, nálunk elkezdődnek a teraszvacsorák.

Ezek teljesen spontán zajlanak, előző nap még általában semmit sem lehet tudni róluk. A terasztulajdonos barátnője összetrombitálja a társaságot és hőségfokozattól függően borral, vagy rozéfröccsel (igen, előfordul) zajlik a vacsorakíséret. Sör? Itt csak ritkán kerül asztalra. Akkor már inkább házi szörp.A vacsora elkészítéséből pedig mindenki kiveszi a részét , ha másképp nem, hát egy pohár borral üldögélve beszélget a többiekkel a teraszon.

Természetesen nem hiányozhat a jó tokaji bor. Kalandozunk mi más borvidékekre is, kóstolunk Chile-től Ausztriáig mindent, így tudjuk igazán kontextusba helyezni az itteni borokat. És milyen jó lenne még több nagyszerű bort és még több borvidéket megismerni! Egy jó borral a világ házhoz jön. Nem azt mondom, hogy annyit kell inni, hogy Firenzét lássuk magunk előtt, de a bor sokat elmond a tájról, az éghajlatról, a termőföldről, sőt, az ott élők mentalitásáról is.
A terasz elé fenyők és tölgyek magasodnak, előttünk a főutca, (mondhatnám, hogy forgataga, de ez nem lenne igaz)  a gyönyörű várkert és ez a ház.

A társaságban mindenki nagy zöldségrajongó, a srácok sem kérnek feltétlenül húst, még akkor sem, ha tisztán vega a vacsora. Katherine és Anita az egészséges étrend avatatlan lovagnői és a zöldségek szeretetét akaratlanul is ráragasztják másokra. Minimálisan használnak fűszereket, szeretik, ha a zöldség a saját ízével érvényesül és annyira frissen, amennyire csak lehetséges.


És a magok: dió, mandula, mogyorú, azok is jöhetnek minden mennyiségben. Katherine a fűszerekből sokszor teát készít. Ittatok már borókabogyóból és szederlevélből készült teát? Vagy bazsalikom teát? Nemcsak számos jótékony hatásuk van, de az ízük is finom.

Na de lássuk a zöldségeket: egy könnyű nyáresti vacsorához végy egy kevés tzatzikit, egy maréknyi kesudiót, két kanálnyi sült paprikakrémet, reszelj le egy céklát és egy almát, sárgarépát, kevés mángoldot, mindezt keverd össze,  locsold meg kevés citromlével és olíva olajjal, közben formázz csicseriborsó lisztből, reszelt cukkiniből és kevés áttört fokhagymából fasírtot, süsd ki olajban. Kínálj mindezekhez bulgurt.  Mi is van még itt? Garnéla fokhagymás olíva olajban és néhány szem fekete olíva.

Végezetül kísérd a vacsorádat könnyű Tokaji Furminttal, például Szent Tamás Mád Furminttal, vagy a Pajzos "T" Furmintjával.

2015. július 15., szerda

Bor, mámor, Bénye 2015 // Programajánló

Mit szólnál egy jó kis lazuláshoz borospohárral a kezedben egy vadregényes, kicsiny, zempléni faluban? Ahol patak kanyarog a fák között és ahol többszáz éves parasztházak keltek új életre és avanzsáltak borászattá, vagy bisztróvá az elmúlt években?


Ahol filozófus, vagy éppen történész is egyben a borász és ahol egyszer egy évben három napon át folyik a bor és ahol éjszakánként színes fények világítanak a kertekben?


(ez itt Szentirmai Zsolt fotója utólagos engedelmével, csak hogy bor is legyen a fotókon, mert azt én inkább kóstoltam és nem fotóztam ezek szerint)
De folytatva a gondolat menetet, ez egy olyan hétvége, amelyen egyfolytában szól a muzsika és ahol a helyi borászok megmutatják, hogyan is gondolnának ők egy színvonalas, borvidéki rendezvényt. Ilyenkor augusztusban ez a kis Tokaj-hegyaljai település nyüzsög a vendégektől, akik az ország, sőt más országok minden tájáról érkeznek ide, hogy részesei legyenek ennek a sajátos hangulatú fesztiválnak.

2009-ben rendezték meg először a Bor, mámor, Bénye fesztivált Erdőbényén, hogy a vendégek megismerhessék a helyi borokat, hozzájuk jó ételeket kóstolhassanak és bónuszként pohárral a kezében koncertről-koncertre járjanak a helyi pincészetek között. A Bor, mámor... fesztiválok sikere meghozta más települések rendezvényszervező kedvét is, így ma már a borvidék minden szegletében, minden célcsoportnak van saját fesztiválja, néhányon persze még lehetne csiszolni, ha valóban prémium márkát szeretnénk építeni a Tokajiból. Igen, ez a fesztivál a szervezőknek, Berger Zsoltnak és Homonna Attilának köszönhetően - és igen, Bodrogi Fűszeres Eszternek is volt ebben  szerepe -  egyúttal úttörő szerepet is vállalt.

De térjünk vissza a Bor, mámor, Bénye 2015-ös programjára: augusztus 14-én, pénteken van a rendezvény nyitónapja, innentől elkezdődnek a végeláthatatlan borkóstolók és koncertek. Ezen a délutánon Homonna Attila hétvégi bisztrójában, a Gigerliben fellép a Meszecsinka, aki révületbe szeretne esni bortól és zenétől, feltétlenül menjen oda, felejthetetlen élmény lesz. Este aztán le lehet nyugodni a Bujdosó Trió koncertjén a frissen felújított Karádi-Berger borászat gyönyörű kertjében.A fesztivál nyitó kóstolóját, ahol a résztvevő borászatok egy-egy borát kóstolhatod afféle kedvcsinálóként, ezúttal a Szepsy Laczkó Házban szervezik 20:00 órás kezdettel.

Augusztus 15-én szombaton már délelőtt elkezdődik a móka: lehet jógázni, jazzt hallgatni a kertben borospoháron át a felhőket nézve, elviheted a gyereket kézműves programokra, sőt, micsoda kuriózum: Ungváry Krisztián történésznél saját borain kívül sauterniket kóstolhattok (s a kóstoló végén lehet elégedetten nyugtázni, hogy micsoda kincs van a mi kezünkben, itt Tokajban).

Szintén ezen a délutánon tangózni tanulhattok a Gordius pincében.Az irodalmat és a rockzenét kapcsolják össze a borral az Illés pincében és én azt javaslom, hogy a szaxofonos Tóth Viktor duóját ne hagyjátok ki este hattól ugyanitt. És mivel az este csak valahol itt kezdődik, ezután mehettek Maszkura koncertre egy gyönyörűen felújított, néha volt főúri kastély kertjébe, a Budaházy-Fekete Kúriába. Nyugodtabb zenére vágyók hallgathatnak Váczi Esztert a Bardonnál, mondhatjuk, hogy Eszter nélkül már nincs is bor és mámor..aki pedig szeretné felpörgetni az estét, menjen a Gigerlibe Freakin Discozni, bármi is legyen az. Ha nem tudod eldönteni hirtelen, hogy inkább jazzt, vagy népzenét hallgatnál,megnyugatásul elmondom, hogy nem is kell választanod, az Ethnofil szintén Karádi-Bergeréknél mindkettőt tudja. Ha mégis választani szeretnél, menj este csángó táncházba Ábrahámékhoz.

Augusztus 16-án vasárnap Tóth Viktor szaxofonos magyar népmesékre fúj(igen, személyes kedvencem), a még frissen kisgyerekes filozófus házaspár (igen) Ábrahám pincénél kettőtől zeneovival várják a gyerekeket. A még nagyon el nem fáradtak folytathatják az argentin tangó elsajátítását, és mehetnek még Se Tamás koncertre? Csitéhez, aki az ígéretes informatikus-borblogger-borász életpályán mozog.

Aztán lehet még evezni, biciklizni, építészeti sétára menni.. valamint finom étkeket kóstolni náluk: Gigerli, Anyukám mondta, Szimplakert, Sárga Borház, Degenfeld.

Egy szó, mint száz: a Bor, mámor, Bénye ebben az évben is nagyon jó lesz, csak aztán nehogy úgy járjatok, mint sokan mások: szerelembe estek a borvidékkel és ide költöztök.

Gyertek, nézzétek, kóstoljátok, hogyan álmodik világhírű borvidékről Homonna Attila, Berger Zsolt és Karádi Szilvi, Ábrahámék, Béresék, Csite Norbi, Jakab Zoli, hallgassatok jó sztorikat atombunkerekről borkísérettel Ungváry Krisztiánnál, és ahogy említettem: Tóth Viktor.. de mielőtt ismételni kezdeném önmagam, a részletes programot itt találjátok:
Bor, mámor, ...Bénye 2015

2015. június 28., vasárnap

Vissza az időben - eper és spárga saláta

Most menjünk egy kicsit vissza az időben, ugyanis a spárgaszezonnak vége és már az eper is lecsengett, én viszont szeretném megosztani veled a képeket, amik a mobiltelefonomon ragadtak és amik annyira telítik a memóriát,  hogy már csak akkor tudok új fotót készíteni, ha néhány képet törlök. Tárgyaktól is nehezen válok meg, de a mobilomon lévő fotóktól aztán még inkább. És ezúttal nincs itt most semmi recept, csak összedobáltuk a hozzávalókat, mert a jelszó ezúttal is: jó sok, friss zöldséget és gyümölcsöt a tányérra. Miért? Mert ezt energiát ad. A jó ételtől jól leszünk, a rossz ételtől pedig....na? Egy jógi mondta, hogy azért eszik inkább zöldséget, mint húst, mert ha egy zöldség magját elveti a földbe, abból kinő majd valami szép, míg ha eldob egy húsdarabot, az elrohad. Persze teljesen még ez a bölcsesség sem tud eltéríteni a húsevéstől. Ami egészséges, az jöhet akkor is, ha hús, vagy hal. A barátaimnak köszönhetően ezekből szinte kizárólag "boldog" csirkét, pisztrángot, marhát stb. eszem, értsd olyat, ami szabadon élhetett.A többit már kezdem felismerni, mert egyszerűen nem jó az ízük, nem omlós a húsuk. Tényleg van különbség.

Egy szép tavaszi estén egy csokor spárgával a hónom alatt elindultam Anitához vacsorázni.

Útközben a virágokat  feltétlenül le kellett fényképeznem, mert hát a fények...



Mire megérkeztem, már javában főtt a spagetti, mi másból, mint biotésztából, közben megérkezett Katherine is. A spárgavégeket levágtuk, a spárgaszárakra löttyintettünk némi olíva olajat, ment rá só és bors, aztán beküldtük a sütőbe néhány percig hevülni, csak hogy jó roppanós maradjon.

A hűtőben talált hozzávalókból a kevesebb több elvén nem bonyolítottuk túl a salátát.


Végül egy adag mennyei spagettivel zártunk, de csak az egyensúly kedvéért.

2015. június 27., szombat

Vigyázat, nyár! avagy hűsítő ételek

A tavaszból időközben nyár lett, virágokkal, sok zölddel, ahogy kell. Jó két hete irgalmatlanul nagy volt a hőség, már-már elviselhetetlen. Valami azt súgja, hogy lesz még ilyen és legyen is, mert ez a nyár esszenciája. Már a nyár elején a legjobb kipróbálni, hogy mi esik igazán jól, mi az ami lehűt.
Lehet a zuhany alatt állni, folyópartra menni, hideg dinnyét falatozni, olvasgatni odabent a hűvösben, vagy éppen csakazértis házimunkát végezni és a homlokunkat törölgetve mondogatni, hogy hű de meleg van, nem bírom már.


És amikor mindezt meguntuk,  lehet úszni, estefelé pedig már jógázni is. A jógában az a jó, hogy - nem tudom, hogyan - de működik. Ha kell energetizál, ha kell nyugtat, ha kell hűt. Leginkább arra használom, hogy feszültségmentesítsem magam: a mély ki és belégzések, nyújtások, hajlítások mind ezt segítik. Persze kell hozzá a futás is, valahogy ezek együtt működnek. Mostanában, amikor csak lehet, kimegyek a szabadba és van, hogy odakint is ászanázgatok egy kicsit. Aztán jön Anita, és rögtön fejenáll a fűben, a skorpió is megy neki...


Aztán ültünk a pléden mezítláb, megérkezett Katherine is, élveztük a lemenő Nap sugarait, na meg a sárospataki vár nem mindennapi látványát. Mióta kitavaszodott, már jó néhány teraszpartin  túl vagyunk. Hogy ott mi folyik? Bor például rendesen: ilyenkor egyszerűen kell a rosé, de aztán mindig előkerül egy Furmint, aztán persze még egy... És mivel a pataki piacon sok szép, friss zöldséget lehet kapni, ezekből jó sokat eszünk. Megvannak a jól bevált fogásaink, Anita fantasztikus salátákat készít, Katherine-től jön a mesés kápiakrém (ha megengedi, majd közreadom a receptjét, ez itt az én verzióm), amihez rendre előkerülnek Ambrozsokiék friss, tehéntejből készült sajtjai. Szeretem ezeket az estéket, mert a vacsorák során rendre van egy-egy pont, amikor megállapítjuk, a lehető legjobb helyen vagyunk, a legjobb társaságban.

Mentás zöldborsókrém tortilla chips-szel

Hozzávalók:
20 dkg zöldborsó
2 kisebb ág menta
csipetnyi só
tortilla chips
A zöldborsót megmossuk és forrásban lévő vízben 10 percig főzzük. Majd kivesszük, leszűrjük, hozzáadjuk a letépkedett mentaleveleket, kézimixerrel pépesítjük és csipetnyi sóval ízesítjük. Tortilla chips-szel tálaljuk.
Borajánló: Megyer Sárgamuskotály 2013 száraz


Sültpaprikakrém bulgurral, paradicsommal

Hozzávalók 2 személyre a bulgurhoz:
1 csésze bulgur
3-4 paradicsom
1 csokor petrezselyem
1/2 citrom leve
2 ek olíva olaj
csipetnyi só
Egy csésze bulgurt kétszeres mennyiségű vízben 10 percig főzünk. Közben friss paradicsomot felszeletelünk (türelmesebbek apró kockára is vághatják, még türelmesebbek először rövid forrázást követően a paradicsom héját is eltávolíthatják és utána vágják kockára), hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet, meglocsoljuk olíva olaj és citrom keverékével, csipetnyi sóval fűszerezzük és hűtőbe tesszük, hogy összeérjen.

Hozzávalók a paprikakrémhez:
4-5 piros kaliforniai paprika, vagy kápia
olíva olaj
A paprikákat  megfosztjuk magházuktól és alufóliára téve sütőben 200 Celsiuson kb. 30-40 percig sütjük (amíg a héja egy két helyen fekete lesz), majd műanyag dobozba/tálba tesszük, amit lefedünk folpack-kal. Ebben hagyjuk jó 30 percig a paprikát, majd miután kihűlt, leszedjük a héjját. Ezután kevés olíva olajjal meglocsolva hűtőbe tesszük, mert úgy lesz belőle igazán hűsítő vacsora.
Borajánló. Pajzos "T" Furmint 2014 száraz


Kókusztejes gyümölcsleves 


Hozzávalók (4 főre)
1 liter kókusztej (DM, papírdobozos)
1/2 vaníliarúd
egy tányérnyi nyári gyümölcs: eper, cseresznye, őszibarack, nektarin
1 maréknyi mazsola
3-4 evőkanál nádcukor
A kókusztejet felforralom, hozzáadom a gyümölcsöket, kikaparom a vaníliarúd magjait, majd beledobom a levesbe, hogy átadja az ízét (amikor elkészült, kiveszem belőle), a végén adom hozzá a cukrot.
Borajánló: Barta Pince Késői szüretelésű Furmint 2010

2015. április 4., szombat

Gyömbéres garnélarák cukkinivel és paradicsommal

Visszavonhatatlanul megérkezett a tavasz a Megyer szőlőhegyre...
Ma szép kék ég borult fölénk a Húsvét tiszteletére. Eléggé szeszélyes még az időjárás: reggel sütött a Nap, majd röviddel utána esett a hó. Ilyen szélsőségek egy napon belül. Ma afféle rendrakós napom volt, aztán holnap családlátogatás és feltehetően némi focizás  az unokaöcsémmel.
Addig is a mélyhűtőben lévő garnéla munícióból gyors ebédet rittyentettem. Mostanában ez a cukkinis verzió a kedvencem.



Gyömbéres garnélarák cukkinivel és paradicsommal

Hozzávalók, 2 főre:
12 fagyasztott garnélarák
1 közepes cukkini,
10 koktélparadicsom
1 kis darab gyömbér
só, bors, chili
5 gerezd fokhagyma

A fokhagymát megtisztítom, egy kés lapjával megroppantom és a felforrósított olíva olajon megpirítom, majd kiveszem az olajból és félreteszem. Hozzáadom a garnélát, reszelek rá gyömbért és addig pirítom nagy lángon, amíg szép narancssárga lesz. Közben a cukkinit julienne-re vágom, a koktélparadicsomokat pedig félbe és ezeket is hozzáadom a rákhoz. Addig párolom a cukkinivel, hogy a zöldség még roppanós maradjon. Közben sózom, borsozom, chilivel fűszrezem. Baguette-tel és félédes sárgamuskotállyal jó enni.

2015. március 26., csütörtök

Csicseriborsós saláta

Olyan jó reggelente madárcsicsergésre ébredni! Látni, ahogy ébred a természet, hogy csak úgy feszítenek a rügyek a fákon és bokrokon, ahogy virágba borul az aranyeső és ahogy lila-fehér foltokként világít az ibolya a fűben. És ahogy a kék ég ismét védő kupolaként borul a szőlőhegyek fölé.. A tavasz mindig egy igazi csoda, érkezésével meghozza az igényt a nagyobb mennyiségű zöldségbevitelre. Még várni kell,  amíg a piacon megjelennek a szezonális darabok, de addig is már trenírozhatjuk magunkat a nyers salátákra, például ezzel. A Pajzos 2013-as "T" Furmintja pedig annyira friss, citrusos-limeos, ropogós Tokaji bor, hogy az ilyen könnyű darabokkal is jól mutat.



Csicseriborsós saláta
Hozzávalók, 2-3 főre:

egy konzerv csicseriborsó (400 gr)
1 csokor petrezselyem
1 lime kifacsart leve
2 gerezd fokhagyma
olíva olaj
só, bors, esetleg csipetnyi római kömény

A csicseriborsót leszűrjük, a petrezselyem leveleit letépkedjük és kisebb darabokra aprítjuk, a fokhagymát áttörjük, a paradicsomot kis kockákra vágjuk, mindent összekeverünk, hozzáadjuk az olíva olajat és már készen is van a salátánk, amely nagyszerű friss bagettel, vagy éppen húsok köreteként.

2015. március 24., kedd

Színes reggeli - Joghurt gránátalmával

Nincs ebben semmi truváj és mégis: milyen szépen mutat néhány gránátalma szem a reggeli joghurt tetején! 
Kész művészet. Arról nem beszélve, hogy színesebbé és szebbé teszi a napot. Jól el lehet vele szórakozni, amíg megtisztítom, ezért néha napokig hozom-viszem magammal (természetesen még egészben), mire ilyen kis tálkákba kerül...

2015. március 22., vasárnap

Tokaji Tavasz és Nagy Tokaji Borárverés 2015.



Ismét valami nagyszerű van készülőben a borvidéken. Harmadszor rendezi  meg a Tokaji Borlovagrend a a Tokaji Tavasz programsorozatot változatos programokkal,  benne a Nagy Tokaji Borárveréssel, amelyen ezúttal is egyedi, exkluzív borok találnak majd gazdára a Sárospataki Vár Lovagtermében.

Milyen programokkal várjuk Önt az idei Tokaji Tavaszon és a Nagy Tokaji Borárverésen?
  • kiváló Tokaji borokkal és finom ételekkel a rendezvénysorozat összes programján, amelyek a lehető legszélesebb spektrumon mutatják be a borvidék nagyszerű borait
  • ebben az évben már Tokaj Express Nosztalgiavonattal is eljuthatnak Tokajba a vendégek a Nyugati pályaudvarról, amelyen borok és hozzájuk kínált ételek mellett vonatablakból tartott dűlőbemutatón is részt vehet
  • 16 kiváló Tokaji Borászat 19 exkluzív borának vakkóstolójával a sárospataki várban
  • a NAGY TOKAJI BORÁRVERÉS 2015. licitálási izgalmaival
  • a borvidéken fantasztikus dűlőbemutatókkal várják Önt a borászok
  • piknikebéddel az Anyukám Mondta Étteremmel a festői Sárospataki Várban
  • borvacsorával a Sárga Borház Étteremmel és az árverésen résztvevő borászokkal
  • a borlovagok avatási ceremóniájával
  • gálavacsorával  és bállal a GUSTEAU Étteremben
 Még több információt talál a rendezvényről, illetve már regisztrálhat a Tokaji Borlovagrend weboldalán!


2015. március 14., szombat

Kókusztejes garnélarák sült sárgarépával, roppanós céklával és bulgurral

Nem tudom, mi történhetett a környékbeli mérlegekkel mostanában. Akárhol ráállok egyre, hatvan fölött lengedez a mutató. Kétségkívül mind elromlott - a Tokaj-hegy biztosan megmágnesezte őket  -  mert én sosem voltam még hatvan kiló. Szerencsére itt a tavasz és már lehet odakint futni. Kár, hogy éppen esik az eső. A súlygyarapodás éppen kapóra jön indok gyanánt a tavaszi ruhatár feltöltésre - állapítottuk meg nevetgélve szívbéli barátnőimmel, egyöntetűen. Ezért hát elkezdtük. Legalább már a ruhatár frissítést. Múlt héten olyan ábrázatot vághattam, mint aki citromba harapott, amikor az eladó kivette a kezemből a 34-es méretű ruhát és egy 38-ast adott helyette. Futni kell - mantrázom. Már beszereztem hozzá egy rózsaszínű fülhallgatót is. Mert futni zenére jó.  És igen, újra kell gondolni a főzést.

A garnélarákról kijelenthetjük, hogy nem hizlal. Ha kókusztejet is adok hozzzá, akkor ebben kevésbé vagyok biztos, de a szekrény mélyén ezt találtam. És Anitánál ettem is már néhányszor kókusztejes rákot. Jó lesz ez. Most legalább minden kísértéstől megszabadulok. Aztán van itt még répa, cékla....lime..mind egészséges, ropogós zöldség.. hmmm. mogyoróvaj.
Az eredmény menő pink színben pompázik és aszúval is nagyszerű. Végül is a mérték számít.


Kókusztejes garnélarák sült sárgarépával, roppanós céklával és bulgurral
Hozzávalók:
(2 főre)

1 nagyobb sárgarépa, kockára vágva
1 fél cékla, kockára vágva
1 nagyobb karalábényi sütőtök rész, kockára vágva
12 db fagyasztott garnélarák
1 400 ml-es kókusztej
néhány levél bazsalikom felíprítva
1 lime leve
4 nagyobb gerezd fokhagyma
másfél evőkanál mogyoróvaj
3 ek olívaolaj
 só, fehérbors
nagy teáskanál garam masala
késhegynyi chili
350 gr bulgur

Az olívaolajon  megfonnyasztom a megroppantott fokhagymákat. Hozzáadom a sárgarépát, a kockára vágott sütőtököt és megpirítom. Sóval, borssal fűszerezem. Amíg ezek pirulnak, feldarabolom a céklát is.  Beleteszem az edénybe a garnélarákot is és addig párolom fedő alatt, amíg szép narancssárga lesz.Aztán hozzáadom a kókusztejet és a mogyoróvajat, a felaprított bazsalikomleveleket, némi chilit és miközben kóstolgatom, még adok hozzá sót és borsot. Majd beleteszem az ételbe a céklát is és megvárom, amíg felforr. Közben egy külön edényben főzök hozzá bulgurt, az ételt citrommal és bazsalikomlevéllel dekorálom.

2015. január 25., vasárnap

Almás-gyömbéres sertésszűzérmék diós zöldsalátával

Egész belejöttem már, hogy itt a környéken hozzájuthatok szép gyümölcshöz, zöldségekhez, házi sajtokhoz a piacon, vagy éppen friss húshoz ismerősöktől. A vág mangalicát, B marhát, ki - mit. És akkor örülünk, mert lehet venni hurkát és kolbászt és tudjuk, hogy az állat boldog volt (Anita és Katherine szerint) és ha ilyet eszünk, akkor mi is azok vagyunk. Vagy éppen Múzeumból hazafelé teszünk egy kitérőt Anitával a szomszédos faluba házi tojásért. Tavasszal Katherine szokott behozni a kertből céklát, zsenge cukkinit és nagyszerű vegetáriánus ebédet rittyent belőle. Ilyenkor  délután főzzünk! felkiáltással jövünk össze, aztán  valaki főz / valakik főznek, én meg nézem, legalábbis gyakran azon kapom magam,hogy már kész az ebéd,  miközben kortyolgatom a Katherine által készített finom fűszeres teámat. Szerencsére jó bor is mindig kerül az ebédekhez. 
Ez a sertésszűz is biztos helyről jött és tényleg egészen más, sokkal ízletesebb, mint a bolti verzió. Petrával és másik Zsókával ebédeltük valamelyik nap. Pajzos Tokaji Furmint Selection 2013 jó választás hozzá!


Almás-gyömbéres sertésszűzérmék diós zöldsalátával


Hozzávalók (3 főre):
40 dkg sertésszűz
3 cm friss gyömbér
4 gerezd fokhagyma
só, bors
2 alma
3 ek olíva olaj

a salátához
2 maréknyi rukola
1 piros kaliforniai paprika
dióolaj
1 félmaréknyi dió
frissen reszelt parmezán
+ olivás ciabatta

A sertésszűzről lefejtem a hártyát és felszeletelem kb. másfél centiméteres szeletekre.Sózom, borsozom. Egy tepsire olíva olajat öntök, majd ebben kicsit megforgatva lefektetem a tepsire a hússzeleteket. Tetejükbe fokhagyma szeletet teszek és megszórom őket frissen reszelt gyömbérrel, körberakom almával. 150 Celsiusra előmelegítem a sütőt és ezen a hőfokon 45 percig sütöm.
Közben összekeverem a salátának valót, a tetejére frissen reszelt parmezánt szórok.

2015. január 20., kedd

Borospalack lámpa

Tél van, fokozottan vágyjuk a színeket és a fényt. Említettem a múltkor, hogy szeretek újrahasznosítani dolgokat: régi ékszereket, fa és papírládákat, mikor - mit. Itt az új Tokaji palackból készítettem lámpát egy barkácsáruházakban kapható, hálózatról üzemelő karácsonyi ledsorral. Csak az üveget kell hozzá (kb. 1 cm átmérővel) ügyesen kifúratni, beletenni a ledsort és már kész is a lámpa.


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails