2009. szeptember 25., péntek

Csokoládés - málnás muffin


Már egy ideje próbálkozom a számomra tökéletes csokoládés muffin előállításával és büszkén jelentem: most végre megvan. Teljes kiőrlésű lisztből, jó sok magas kakaótartalmú étcsokoládéval és belga kakaóporral készül és – valószínűleg idén utoljára – két doboznyi friss málna is került bele, ami szinte elemeli a Földtől ezt a tömény csoki csodát. A benne lakozó málna mondhatni a könnyedség illúzióját kelti - de csak az illúzióját, mert ebben aztán van anyag rendesen.

Ez a mostani produktum több recept ötvözésével jött létre és kb. úgy a negyedik csokis muffin próbálkozásom: első alkalommal kifelejtettem belőle a kakaót, ami miatt nem lett elég intenzíven csokis az íze, a múltkoriban meg hirtelen ötlettől vezéreltetve instant kávét is kevertem bele, ami miatt két muffin bevitele után úgy jártam-keltem, mint egy jobbfajta kakukkos-óra. R. persze úgy durmolt akkor is, mint Garfield legjobb formájában...

Szilikon muffinformákba tettem a papír kapszlikat, ezekbe töltögettem fagylaltos kanállal a tésztát és amikor megsültek a muffinok, akkor csak lazán kiemeltem őket a szilikonformából. Tudom, hogy ez nem túl környezetbarát megoldás, de mit csináljak, amikor annyira szeretem evés előtt lehámozni a kis sütikről ezeket a papírbigyókat... Önmagában papírkapszlival meg sajnos nem mindig működik: jártam már úgy, hogy a muffinjaim valami elcseszett UFO formáját vették fel, mert a papírformában annyira szétterült a beletöltött tésztamennyiség, hogy aztán sehogy sem akaródzott nekik felemelkedni.
Ezúttal viszont rendesen tornáztak a pajtikák. Persze ehhez az is kell, hogy a sütő ajtaját ne nyissuk ki a sütési idő lejárta előtt.



Csokoládés – málnás muffin





Hozzávalók (kb. 18 normál muffinhoz):

15 dkg 70%-os kakaótartalmú étcsokoládé
25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg belga kakaópor (cukrozatlan)
15 dkg kristálycukor
15 dkg vaj
3 csapott teáskanál sütőpor
1 tk vanília esszencia
3 tojás
1,5 dl tej


Előmelegítjük a sütőt 170 ۫C-ra, (alsó-felső sütés).

A málnát megmossuk és egy szűrőbe helyezve hagyjuk kicsöpögni belőle a vizet, majd megtöröljük papírtörlő kendővel.

Forrásban lévő víz fölé helyezett habüstben megolvasztjuk a darabokra tört étcsokoládét.

Egy keverőtálban összekeverjük a lisztet a sütőporral és a kakaóval.

Egy másik tálban összekeverjük a tojást a cukorral és a kissé megolvasztott vajjal,beleöntjük a tej felét, teszünk bele egy kanálnyi vanília esszenciát és jól elkeverjük, majd az így összekevert folyékony hozzávalókhoz kb. 4 részletben - a masszát folyamatosan keverve - hozzáadagoljuk a lisztet és a maradék tejet.

A kapszlikat kb. háromnegyed részig töltjük tésztával mindegyik tetejébe három szem málnát nyomkodunk úgy, hogy csak félig süllyedjenek el a tésztában és kb. 25 percig sütjük őket.

2009. szeptember 23., szerda

Provence-i csirke


Néha napokig nem vagyok éhes, vannak ilyen periódusaim. Például egész múlt héten ilyen volt. Ilyenkor nincs éhségérzetem, főzni sincs kedvem és hát ilyenkor R. sem eszik. Mindig kérdezem is tőle, hogy nem mondta-e még neki az Anyukája, hogy nagyon sovány, de amíg ő nem mondja, addig nincs gond.

Hús még mindig csak kb. hetente egyszer kerül az asztalunkra. Nem akaródzik valahogy húsokkal izézni, és amikor meg olyan szörnyűségekbe futunk bele, mint a valahol, ahová többet nem megyünk enni azok az óriási csirke szárnyak, amik szerintem valójában inkább egy kiöregedett strucchoz tartoztak, akkor meg végképp nem esik jól, a húsra még csak gondolni sem. Csakis édességet akaródzik ilyenkor majszolni, meg tésztát, meg salátát.

De férfiembernek köztudomásúlag kell a hús és én tudom is, hogy kell neki, sokkal inkább, mint például a csokoládés muffin. A Cocina Sana című spanyol magazinban szerencsére találtam egy ígéretes receptet. A színes, illatos, aromás csirkecomb nem csak R-t, de engem is lenyűgözött, úgyhogy azt hiszem, megjött a kedvem a húsokhoz.



Provence-i csirke





Hozzávalók, 2 főre:

4 alsó és/vagy felsőcomb
1 nagyobb fej vöröshagyma, finomra vágva
2 evőkanál paradicsom koncentrátum
½ evőkanál édes pirospaprika
2 dl száraz fehérbor
2 dl szárnyas alaplé
1 piros és 1 sárga kaliforniai pirospaprika
friss zöld fűszernövények: pl. kakukkfű és rozmaring
2 babérlevél
1 maréknyi fekete olajbogyó
2 ek olívaolaj
só, bors

Mossuk meg a csirkét, egy papírtörlővel szárítsuk meg, helyezzünk egy-két friss zsályalevelet minden csirkecomb bőre alá, a húst ezután dörzsöljük be sóval és frissen őrölt borssal.

A kaliforniai paprikák magházát vágjuk ki, húsukat vágjuk hosszanti irányban kb. 2 cm szélességű csíkokra.

Egy mélyebb serpenyőben hevítsünk olívaolajat, magas hőfokon kicsit pirítsuk meg a csirkecombok mindkét oldalát, adjuk hozzá a hagymát és pirítsuk a húsokkal együtt még néhány percig.

Keverjük el a pirospaprikát a paradicsom pürével és a borral, öntsük a csirkére. Adjuk hozzá a csíkokra vágott kaliforniai paprikát és a fekete olajbogyót.

Öntsük fel a szárnyas alaplével, az edényt fedjük le és addig főzzük, amíg a csirke megpuhul és a főzőlé kb. ötödére sűrűsödik, tálaláskor majd ebből öntözünk néhány kanálnyival a rizzsel, vagy tésztával körített húsra.

2009. szeptember 17., csütörtök

Sültpaprika krémleves sült bazsalikomlevéllel

Mivel az ősz immár visszafordíthatatlanul megérkezett, nálunk beköszöntött a leves szezon. Legalábbis az olyan esős napokon, mint a mai, egy illatos, zamatos leves terápiás jelleggel bír. Jöhet mindenféle krémleves, valami izgalmas új, vagy egy jól bevált, régi kedvenc. Ezúttal a sült paprika került sorra, aminek nagy rajongója vagyok: tökéletes magában is, vagy egy kis olíva olajjal nyakon öntve, hihetetlenül feldob bármilyen zöldsalátát, pépesítve pedig keverhetünk belőle dióval, lime-mal, fokhagymával, cayenne borssal és római köménnyel muhammara-t, szíriai sültpaprika krémet. Ez utóbbit leggyakrabban pitával, pirítóssal esszük, de húsgolyókat belemártogatni sem utolsó. A héjától megfosztott, mixerben pürésített sült paprikát zöldfűszeres sajtkrémmel összekeverve szintén izgalmas gourmet-kencét készíthetünk.

Na de vissza a leveshez: ez a paradicsommal elegyített verzió igazi kényeztetés azoknak, akik kedvelik az intenzív ízvilágú krémleveseket.

A delicious. magazin receptje alapján.




Sültpaprika krémleves sült bazsalikomlevéllel






Hozzávalók (4 személyre):

5 db piros (vagy piros és sárga) kaliforniai paprika
1 ek sűrített paradicsom szósz
1 hámozott paradicsom konzerv
1 közepes fej vöröshagyma, finomra vágva
2 ek olívaolaj
3 gerezd fokhagyma, felszeletelve

0,5 l zöldség alaplé (vagy leves 1 bio leveskocka)
8-10 db szép, friss bazsalikomlevél
só, bors

A sütőt előmelegítjük 200۫ C-ra. A kaliforniai paprikákat megmossuk, a száruknál körbevágjuk, eltávolítjuk a magházukat, majd alufóliával bélelt tepsire rendezzük őket és kb. fél óra alatt a sütőben megsütjük.

Ezalatt az olívaolajon 10 percig dinszteljük a hagymát és a fokhagymát, majd ezekhez hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és elkeverjük.

Ha megsült a paprika, tegyük át egy tálba, amelynek a tetejét negyedórára fedjük le légmentesen folpack-kal. Ezután a paprikák héját lehúzzuk, húsukat nagyobb darabokra vágjuk és hozzákeverjük a hagymás keverékhez.

Ehhez hozzáadjuk a hámozott paradicsomot is, felöntjük a zöldség alaplével, elkeverjük és 5 percig főzzük. Sózzuk, borsozzuk, végül egy botmixerrel pürésítsük.

A bazsalikomleveleket megmossuk, egy papírtörlő segítségével megszárítjuk és egy kanál olívaolajon alacsony hőfokozaton mindkét oldalukon megsütjük, ezekből helyezünk két-három levelet a tálkákba szedett leves tetejére.

2009. szeptember 13., vasárnap

Rakott kelkáposzta füstölt sajttal és szalonnával



Hát, sose gondoltam volna, hogy én rakott kelkáposztát fogok készíteni, a tévé menzáján ahhoz túl gyakran volt ez az ebéd, szinte hetente és engem valahogy nem győzött meg az barna színű húshalom, amit ott a tányér közepére mértek, mondhatni igazán utáltam, még a szagát is, főleg ha későn mentem ebédelni és ezzel kellett beérnem.


Viszont hetek óta moussaka-t akarok sütni bárányhússal, de azt történt, hogy mikor az összesen három alkalomból először vettem utam a henteshez, egy A4-es lapot találtam ott kiragasztva a lehúzott redőnyön, miszerint szabadságon van. Aztán mentem még háromszor, de nem jártam sikerrel, ezért úgy döntöttem, átmenetileg elhalasztom a moussaka készítést.
Kedden aztán a zöldségestől egy szép fej kelkáposztával, meg egy kisebb karfiollal távoztam, azt tanácsolta ugyanis, készítsek rakott kelkáposztát, de rendesen, karfiollal, füstölt szalonnával, meg némi sajttal. Más ötletem úgysem volt, ezért úgy öt perc múlva már tekertem is hazafelé a zsákmánnyal, és éppen kanyarodtam, amikor a biciklikormányra akasztott nejlonszatyor beleakadt egy korlátba és én úgy estem el, ahogy már régen, nézni is öröm lehetett, ehhez képest hárman is azonnal jöttek segíteni.
Még egy darabig ücsörögtem ott egy padon és azon gondolkodtam, hogy lehet az, hogy az ember mindig olyan tisztán látja az esés minden pillanatát, sőt, az első pillanattól kezdve azt is tudja, hogy el fog esni és rögvest átfut az agyán az a megoldás, amivel a lehető legjobban megúszhatja az egészet, én például gyorsan mellmagasságba helyeztem a két kezemet, így kb. úgy nézhettem ki, mint aki a mozgó bicikliről készül tigrisbukfencezni, viszont a talajra legalább nem mellel, hanem tenyérrel érkeztem. Meg azon is gondolkodtam, hogy talán túlságosan beégtek a tudatalattimba a szőke nős viccek, mert ekkor éppen úgy negyedórája voltam szőke, a fodrásztól hazafelé ugrottam be ugyanis vásárolni.
A rakott kelkáposzta egyébként egész jól sikerült, úgyhogy mostantól szeretem. Reméltem, hogy R-nek is ízlik majd, mivel neki meg ez a gyerekkori íz, de ettől függetlenül szerencsére szabad kezet kaptam.


Ja, és egyáltalán nem olyan barna izé lett, mint a menzán volt, sőt: üdítően színes.







Rakott kelkáposzta füstölt sajttal és szalonnával






Hozzávalók, 4 személyre:


1 közepes fej kelkáposzta
1 kisebb fej kafiol (kb. 40 dkg)
5 dl tejföl
8 dkg vaj
10 dkg főtt, füstölt erdélyi szalonna
20 dkg darált borjúhús
1 kis fej vöröshagyma, apróra vágva
2 gerezd fokhagyma, finomra zúzva
1/3 tk őrölt római kömény
késhegynyi cayenne-i bors
só, bors
3 ek olívaolaj
5 ek rizs
a tejejére: 5 dkg füstölt sajt

A rizst feltesszük főni, a kelkáposzta külső leveleit leszedjük, alaposan megmossuk. A karfiol leveleit eltávolítjuk, szárát levágjuk, ezt is megmossuk és mindkettőt együtt 10 percig főzzük sós vízben. Ezután a leveleire szedett kelkáposztát edény fölé helyezett szűrőben lecsepegtetjük, ekkorra már a rizs is megfőtt.


Ezalatt a darált húst alaposan összekeverjük a rizzsel, római köménnyel, a finomra zúzott fokhagymával, a vöröshagymával és cayenne-i borssal, az egészet sózzuk, borsozzuk. EGy nyeles serpenyőben olívaolajat hevítünk és folyamatosan kevergetve addig sütjük a húst, amíg a színe kifehéredik. Ezalatt a vajat megolvasztjuk, a füstölt szalonna bőrét levágjuk és eldobjuk, majd a szalonnát kockára vágjuk.
A sütőt előmelegítjük 180 ۫C-ra, majd kivajazunk egy 24 cm átmérőjű sütőedényt, ennek az aljára teszünk egy pár kelkáposzta levelet, hogy az a tál alján egy vékonyabb réteget alkosson. Erre szórunk egy réteget az apró rózsákra bontott karfiolból, ezt megsózzuk, megöntözzük olvasztott vajjal majd tejföllel. Ezután következik a rizses hús (aki akarja, felezheti a hús mennyiségét és akár tovább is rétegezhet), erre ismét egy rétegnyi karfiol, majd arra újból két rétegnyi kelkáposzta kerül. Az egészet sózzuk, ismét megöntözzük vajjal és a maradék tejföllel, a tetejére szórjuk a bőrétől megfosztott, apró kockákra vágott füstölt szalonnát és ráreszeljük a füstölt sajtot.


A tálat levedve 35 percre a sütőbe tesszük, majd 20 perc után a hőfokot 200 ۫C-ra növeljük és immár fedetlenül sütjük tovább. Akkor jó, ha a tetején a szalonna és a füstölt sajt megpirult.


Tálaláskor kis tálkában plusz tejfölt kínáljunk mellé.

2009. szeptember 9., szerda

Fokhagymás-petrezselymes garnéla


Igazán friss garnélát tengerparti országban bárhol ehetünk, gondoltuk Zs. barátnőmmel, amikor pár évvel ezelőtt, görögországi hátizsákos túrára indultunk. Elhatároztuk, hogy végigesszük az összes tengeri halat, ami csak létezik az Égei-tenger partvidékén. A túra első napján az athéni piacon rögtön találtunk is egy utcai árust, akinél friss, omlós tintahalat ettünk, hát megérkeztünk, gondoltuk. Tengerparti ország lévén, joggal feltételeztük, hogy a Peloponnészoszi-félsziget belsejében mindenhol találunk majd friss garnélát, kagylót, tőkehalat és még sorolhatnánk, pedig abból, hogy egy ország relatíve nagy területe közvetlenül a tenger mellett fekszik, még nem következik, hogy az egész egy nagy tengerpart, következésképpen mindenhol van friss hal.

A tisztességes, napi kultúra-bevitel után ugyanis hiába kerestük a halat a vendéglőkben, a beszédes pincérek félsziget-szerte nem győzték magyarázni nekünk a belső területekhez kapcsolódó, húsra és zöldségekre épülő kulináris hagyományokat, amiket kénytelenek voltunk elfogadni, na nem mintha szenvedést jelentett volna a moussaka, vagy a fokhagymás padlizsánkrém, csak hát mi friss halra vágytunk, mindhiába.
Lássuk, mit tehet az ember Budapesten, ha tengert-vágyó hangulatba kerül és majd megveszik egy kis friss tengeri halért, annyira, hogy szinte már az orrában érzi a halvendéglők messziről csábító illatát? Annak ellenére, hogy tengerparttal nem rendelkezünk a friss, tengeri hal már ebben a városban is elérhető, mert szerencsére elég sok étterem kínál étlapján ilyen fogásokat. Ha görögös a hangulatra vágyunk, mehetünk a Dyonysos Tavernába, ha széles választékra, akkor az Óceán Bar & Grillbe, ha pedig otthoni halörömökre, akkor rendelhetünk sushit, vagy éppen elbattyoghatunk a Vásárcsarnokba és jól bevásárolhatunk, hogy aztán otthon kedvünkre megfőzzük. Kedden és pénteken érkezik friss áru az alagsorban lévő halárushoz, ahhoz, aki a csarnok főbejárata felől közelítve az utolsó halas a sorban. Dicsőségét már több fórumon megénekelték előttem is, nem célom ezt tovább fokozni. Ezúttal friss garnélákat vettem, aztán könnyű tengeri ebédet rittyentettem belőle.

A garnéla alaphelyzetben szürke színű és szagtalan, sütés/főzés közben a hő hatására azonban egy-két perc alatt lazacszínűvé válik, „így jelzi”, hogy elkészült. Mi modenai balzsamecettel meglocsolt salátával és ropogós héjú fehér kenyérrel ettük, amivel a végén alaposan kitunkoltuk a serpenyő alján maradt fűszeres, petrezselymes olívaolajat.




Fokhagymás-petrezselymes garnéla




Hozzávalók 2 főre:

50 dkg nyers garnéla (lehet, hogy elsőre ez soknak tűnik, de szempillantás alatt elfogy...)
egy csokor petrezselyem
3 fej fokhagyma
1,5 dl olívaolaj
0,5 dl rozé (vagy száraz fehérbor)
só, bors

A garnélákat megmossuk: ha a fejük még rajtuk van, azt letépjük, majd a hasuknál kezdve lehámozzuk róluk a páncélt, az utolsó ízt akár rajta is hagyhatjuk (ezt majd evés közben távolítjuk el). A hát felső, középső részén láthatóvá váló vékony, fekete tápcsatornát hüvelyk- és mutatóujjunk közé fogva, óvatosan kihúzzuk belőle és eldobjuk (ha ez éppen nem látható, akkor a háta elejét középen egy hegyes késsel kicsit felhasítjuk, amíg láthatóvá nem válik). A megtisztított rákokat ezután átöblítjük és egy papírtörlő segítségével megszárítjuk őket.
Egy mélyebb, nyeles serpenyőben olívaolajat melegítünk, rádobjuk a karikára vágott fokhagymát és alacsony hőfokozaton néhány percig dinszteljük (ne barnuljon meg, mert akkor a fokhagyma is és az olaj is megkeseredik), majd eltávolítjuk azokat olajból és helyükre tesszük a rákokat.

Erősebb fokozatra kapcsolunk, a rákokat mindkét oldalukon két-két percig sütjük, majd aláöntjük a bort és ebben még két percig pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk petrezselyemmel, majd az egészet jól összeforgatjuk.

Negyedekbe vágott citromszeletekkel tálaljuk.

2009. szeptember 6., vasárnap

Fuet és Pa amb Tomáquet


A napokban hazalátogatott Trixi barátnőm Barcelonából a pasijával, néhány tucat ajándékba hozott gyerekjátékkal, meg egy adagnyi gasztroajándékkal. Nagyon szerencsések vagyunk, mert Zs. diétája miatt a mi hűtőnkben landolt egy doboz kakaós Zap's keksz, egy csomag jamón serrano, meg egy szép szál katalán kolbász, nevezett fuet.

Majd holnap

Zs. barátnőmmel elhatároztuk, hogy a ránk eső napon megörvendeztetjük a vendégeket - főleg Trix barátját, Juliant - valami magyaros kajával. Zs. marhapörköltet tervezett, én aranygaluskát vaníliasodóval. Bár elkészültünk időben(!) mindennel, mégis csak másnap tudtunk debütálni, mivel Trix várható érkezésük előtt egy órával hangjában némi rejtett szemrehányással felhívott, hogy ők mindenféle súlyos bőröndöket vonnak maguk után a városban, egyik-helyről a másikra mennek, ugyanakkor Juli még semmit sem látott Budapestből. Nem tudtam hirtelen, hogy azt akarja, hogy vigyem a bőröndjeiket, vagy azt, hogy álljak elő rögvest valami express városnézési tervvel, de aztán rájöttem, hogy az aznapi vacsorát szeretné elmismásolni. Zs-vel persze duzzogtunk egy sort, mivel ő egy csapat régi, főiskolás barátját is kicsődítette Piliscsabára, akik AgentAgi vezényletével mindannyian a bográcsban rotyogó marhapörkölt körül szorgoskodtak.

Így csak másnap találkoztunk barátainkkal, de az, hogy a vacsora során minden étel elfogyott, sajnos mégsem jelentette konyhaművészetünk egyértelmű dícséretét, mert Trixi szerint Juli mindent megeszik, amit elétesznek. Mivel az aranygaluskáról és a marhapörköltről valószínűleg mindenki beható ismeretekkel rendelkezik, én ezekről itt nem értekeznék, viszont szólnék a hűtőnkben maradt fuetről, erről a sajátos íz- és szagvilággal bíró kolbász-remekről.

A fuet sertéshúsból készült, disznóbélbe töltött kolbász, a katalán húsipar egyik tipikus terméke, melyet a szalámikhoz hasonlóan sózással és fermentálódást segítő adalékanyagok hozzáadása után hosszú hónapokig levegőn érlelnek. Maga a szó egyébként ostort jelent, mely nyilván a kolbász kb. félméteres hosszára utal. A kolbászhúsba a húson, sonkán, tengeri són, fűszereken kívül alacsony zsírtartalmú tejport és pálmacukrot is kevernek, az egyéb összetevők városonként változhatnak. A csípősebb spanyol chorizo-któl eltérően ez nem tartalmaz paprikát, egyes fajtáit kívül jellegzetes szagú, fehér penészréteg borítja. A katalán Pireneusokban lévő Vic és Osona városának tipikus termékét Spanyolország-szerte eltérő neveken emlegetik. Az espetec a fuet kereskedelemben kialakult általános gyűjtőneve, amelyet Katalónia francia részén, a Baleár szigeteken és Valenciában llonganissa-ként ismernek,más helyeken pedig llonganisseta, botifarra picant, secallona, petador, vagy tastet néven ismerik.

A fuet néhány izgalmas verziója:

Girona környékén kapható az édes változat, a botifarra dolça, ebbe cukrot és gyakran szárított gyümölcsöket is kevernek.

A cigala de gos, llonganisset az egyik legízletesebb fajta, amit gyakran csak magában esznek, ez a gyerekek kedvence is.

Carn y xua a neve a Menorca szigetén előállított, a sajátos klímának köszönhetően különlegesen lágy struktúrájú llonganissa-nak, mely a húson kívül szalonnát is tartalmaz.
A xolís kézműves termék a katalán Pireneusokban fekvő Pallars városából, melyet a helyi hagyományoknak megfelelően kizárólag kocák húsából állítanak elő, tartósítószer-mentesen.

A fentieken kívül még Mexikóban, Perto Rico-ban és Kubában is készítenek hasonló kolbászféleséget, amelyet egyébként ehetünk tapasként, zöldsalátával, vagy éppen levesfeltétként.



Pa amb Tomáquet, katalán paradicsomos kenyér




Nálunk ezúttal Pa amb Tomáquet, azaz paradicsomos kenyér került a kolbász alá, ami egyébként a katalánok egyik legnépszerűbb és legkönnyebben elkészíthető nemzeti étele: egyszerűen félbevágott paradicsomot dörzsölnek pirított, fehér kenyérre (van, aki előtte fokhagymával is bedörzsöli a kenyeret), majd a kenyeret meghintik sóval, végül csípősebb, extra szűz olívaolajat locsolnak rá. Ebben a sorrendben, mert egyesek szerint ez egyáltalán nem mindegy. A hozzávalókat aztán friss baguette csücskével, vagy egy másik kenyérdarab héjával nyomkodják bele a kenyérbe, hogy az emulzió jobban összeálljon.
A legjobb éttermek étlapjain is találkozhatunk előételként az így készített paradicsomos kenyérrel, de ehetjük bárokban borozgatva tapasként, sajttal, szardellával és sült zöldségekkel is.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails