2010. november 30., kedd

Kökényzselé


A csipkebogyó mellett a téli erdők másik izgalmas ajándéka a kökény. Az utak mellett és erdőkben, tüskés bokrokon termő gyümölcs külsőre az áfonyára hasonlít és bár ízében is van némi hasonlóság, a kökény íze fanyarabb, a sötétkék köpeny alatt rejlő rózsaszínű gyümölcshúsba pedig csonthéjas mag ágyazódik, ami a gyümölcs méretének kb. a felét adja.

Az aprócska, vadon termő gyümölcsöt novembertől gyűjthetjük az első fagyok után. A kökényt a világ számos részén kedvelik, Spanyolország baszk régiójában évszázadokon át házilag kreálták a patxarán nevű likőrt, a britek szintén izgalmas likőrt (sloe gin) és zselét (sloe jelly) készítenek belőle, utóbbi kiválóan illik vadhúsokból, vagy kacsából készült sültekhez, érlelt sajtokhoz, vagy éppen a reggeli kalács mellé.


Kökényzselé



Hozzávalók (kb. 8 dl)

1 kg kökény
45 dkg befőző cukor
kb. 0,9 l víz


A kökényt megmossuk és átválogatjuk: csak az ép darabokat tartsuk meg. Tegyük át egy lábasba és öntsünk rá annyi vizet, amennyi éppen befedi a gyümölcsöt. Forraljuk fel és közepes lángon főzzük 20 percig, amíg a kökényszemek megpuhulnak.

A levet szűrjük le és adjunk hozzá 45 dkg befőző cukrot, forraljuk 3-5 percig, majd töltsük át sterilizált üvegekbe.

5 megjegyzés:

  1. A múltkor csipkebogyó, most meg kökény..Imádom!! Hol lehet ehhez hozzájutni ilyenkor?

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ritmus,
    a kökény az Aggtelek környéki erdőkből érkezett frissen a konyhánkba múlt héten, de magam is szeretnék a közelben lelőhelyet találni, mert a házi kökénylikőr is nagyon izgalmasnak tűnik.
    A csipkebogyó könnyebb ügy, sokfelé látható kerítések mentén, az állaga múlt héten még éppen jó volt szörp és lekvár készítéséhez is, ebben a hidegben már talán egyszerűbb levágni a sok bogyót tartalmazó ágakat és otthon kiválogatni az egészséges szemeket. Bioboltokban lehet kapni sűrítményt, szörpöt abból is tudsz készíteni.

    Hobbychef - köszönöm :)

    VálaszTörlés
  3. A biobolt jó ötlet, köszi!

    VálaszTörlés
  4. Hűűű ez nagyon finom lehet! Sajnos itt minden bokrot úgy megnyírbáltak, hogy semmit sem tudtam szedni az idén. :(

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails