2010. november 2., kedd

Thai-jellegű sütőtök krémleves


Úgy tűnik, hogy az ősz lett a kedvenc évszakom, egyszerűen nem tudok betelni a néhol sárgálló, néhol rozsdásodó falevelek, a kerítésen futó vöröslő csipkebogyó, meg a narancsosan izzó tűztövis látványával, mintha csak egy örökké változó festmény adná a hűvösbe fordult mindennapok pazar vizuális hátterét.

A hétvégi napsütéses időben R-rel Dobogókőre kirándultunk. A földrajzilag a Visegrádi-hegységhez tartozó vulkanikus szirteken már csak a látvány miatt is megéri túrázni, és bár ezúttal csak egy könnyed sétát tettünk, közben csak úgy áradt a tüdőnkbe az ózondús levegő.



A turistaház mögötti nagykilátóból a Börzsöny és a Mátra vonulatait fürkésztük, és a hegyek között kanyargó Dunát, hogy aztán némi (nem túl jó) forralt borral jutalmazzuk magunkat a rövid kirándulás végén. Az ősz sokkal szerethetőbb odakint, mindegy, hogy érdekes őszi terméseket, vagy csupán a kilométereket gyűjtjük.


Izgalmas túraútvonalak vannak erre (lásd pl. itt ) és számtalan hegy, amik olyan költői neveket viselnek, mint Nagykevély, Prédikálószék és Urak Asztala, hogy csak néhányat említsek közülük. Nemcsak várom, de már tervezem is a következő alkalmat, amikor közelebbi barátságot kötünk majd mindezekkel. Csomagolok az útra szendvicset, gyümölcsöt, némi süteményt, otthon pedig jó, ha vár majd egy forró, fűszeres leves…




Thai-jellegű sütőtök krémleves



Hozzávalók (6 személyre):

1,2 kg-os sütőtök
1 póréhagyma
1 doboz kókusztej (kb. 4 dl)
1 mangó (vagy 2 narancs leve)
3 szál újhagyma
1 maréknyi tökmag
olíva olaj
só, frissen őrölt bors
csipetnyi cayenne-i bors
1,5 teáskanálnyi piros curry paszta
2 bio húsleves kocka
2 cm friss gyömbér
2 evőkanálnyi olíva olaj

A póréhagymát, az újhagymát és a sütőtököt megmossuk, megtisztítjuk, a sütőtököt kb. 5 cm-es darabokra vágjuk, a pórét felkarikázzuk és felforrósított olíva olajon megpirítjuk. Közben a sütötököt feltesszük főni annyi vízben, amennyi éppen ellepi , beledobjuk a bio leveskockákat, hozzáadjuk a cayenne borsot és a karikára vágott újhagymát és a kókusztejet. A mangót meghámozzuk és feldaraboljuk (ha naranccsal készítjük, akkor csak a narancsok kifacsart levére lesz szükség) és kb. negyedóra elteltével hozzáadjuk ezt is. 30 percig főzzük, botmixerrel turmixoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd a tökéletes állag elérése érdekében egy szitán átpasszírozzuk (ha naranccsal készítjük, akkor erre a lépésre nincs szükség, de a mangóban lehetnek fás részek, ezektől így megszabadulunk).

Tökmaggal és olíva olajjal, vagy friss koriander levelekkel tálaljuk.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jól hangzik! épp most csináltam én is, csak kicsit másképpen:-) de ez a szép benne...

    VálaszTörlés
  2. Én is imádom az őszt! Jól hangzik a recept! :)

    VálaszTörlés
  3. Eszter, nagyon jól néz ki a levesed!

    Zizi, köszönöm! Igen, látom, hogy nagy természetbarát vagy:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails