A csíkossipkás csokimanók ismét munkához láttak az almárium mélyén és amikor Szofi kíváncsian bekukkantott a szekrénybe, ámulattal szemlélte a varázslótörpe kristálygömbjében, ahogy messzi tájon a háncsból készült, hullámzó szájú zsákokba potyognak a fákról az óriás kakaóbabok, miközben a törpék hada vidám táncot lejtett a fák alatt, hogy a színes csodák éppen a zsákba pottyanjanak. Egy-egy babszem néha így is alaposan kupánvágta egyik-másik törpét, akik a zsákmányt aztán kiterítették a hatalmasra nőtt liliomok fölött lebegő repülőszőnyegen, a főtörpe elmormolta a varázsigét – zsááázsa, pitypang, berkenye, a szekrénybe repülj be, huss! és a szőnyeg már száguldott is vadregényes, idegen tájak felett. A csíkossipkás manók a szőnyegről csúzlival lődözték a szavannán vágtató zebrahadakat üldöző vérszomjas hiénákat, hisz muníció volt bőven. A hosszú út során a babszemeket a langyos keleti szél cirógatta, a tűző déli Nap pörkölte, hurrikán őrölte és mire apró termetű barátaink az almáriumba értek vele, már készen álltak rá, hogy ínycsiklandó csokoládétortává varázsolják őket. Hurrá, hurrá, csokoládés sütemény, mondta a kedves, magas, szőke fiú, amikor Szofi elétette a gőzölgő tortát.
Áfonyás-csokoládés minitorták
Hozzávalók (4 személyre):
100 gr étcsokoládé (min 70% kakaótartalmú)
40 dkg blansírozott, darált mandula
1 maréknyi aszalt áfonya
1,5 ek liszt
8,5 dkg szobahőmérsékletű vaj
8 gr kristálycukor
2 tojás, a fehérje és a sárgája különválasztva
A sütőt előmelegítjük 180 ۫C-ra.
Vékony rétegben kivajazunk 4 crème brulée formát és egy teaszűrő segítségével finoman kilisztezzük, a fölösleges lisztet kiszórjuk a formából úgy, hogy megfordítjuk és finoman a munkapult felületéhez ütögetjük.
Az étcsokoládét vízgőz fölé helyezett edényben felolvasztjuk.
Egy elektromos habverőben habosra keverjük a vajat a cukorral, hozzákeverjük a tojássárgájákat is, hozzáadjuk az olvasztott csokoládét, a darált mandulát és 1 ek lisztet is és amikor homogén a massza, beleszórjuk az aszalt áfonyát is.
A formák ¾-éig töltjük a masszát és 20 percig sütjük.
Amikor kész, megszórjuk porcukorral és díszítésként néhány áfonyaszemet teszünk a torták tetejére. Melegen tálaljuk.
Hmmmm, fincsi! Nagyon!
VálaszTörlésAz elején a mese a te műved vagy egy könyvből van?
köösz :) igen, én írtam.
VálaszTörlés