2010. november 19., péntek

Csipkebogyószörp

és késő őszi színfoltok.


A napokban már-már úgy tűnt, hogy az utolsó színes levelek is lehullottak a fákról, amikor jött egy kis napsütés és a látszat szürkeségből feltárult az ősz szivárványpalettája. Valószínűleg ezek a színek az évszak utolsó ajándékai, a jövő hét végére már havazást mondanak, nekem mindenesetre valami azt súgja, hogy addig én még fennakadok néhány csipkebokron, csak hogy még pár üveg szörp és lekvár sorakozzon a kamrapolcon. Most főztem először szörpöt csipkebogyóból és mély elégedettséggel tölt el, hogy az íze egyértelműen a nagymamámnál töltött délutánokra emlékeztet, amikor a konyhában vöröslő sombefőttet, krémes csipkebogyólekvárt és szirupusra aszalódott rumos meggyet majszoltam.


Persze nem csak ezért voltak izgalmasak ezek a délutánok, hanem azért is, mert ilyenkor a nagynéném mesét olvasott, meg aztán újra és újra kikutathattam a szekrények fiókjaiban rejtőző izgalmas gombokat, türkizkék gyöngysorokat, meg azt a bizonyos, sálak alá rejtett, színesre festett faszelencébe zárt rózsavizes fiolát, ami miatt azóta is valami különös vonzódást érzek a rózsaillat iránt.


Ami pedig a lekvárokat illeti, a csipkebogyó lekvár és szörp készítése már csak emlékidézés gyanánt is kézenfekvőnek tűnt, amikor tavaly R. anyukájával szedtünk jó sok vöröslő bogyót a csopaki szőlőhegyek aljában, ám a terv akkor módszertani okokból meghiúsult, mert a recept szerint a bogyókat egyesével ketté kellett vágni, majd mindegyikből egy kés hegyével eltávolítani az egyébként komoly bőrirritációt okozni képes apró magokat... amikor azonban jó másfél óra elteltével még mindig csak úgy két tucat bogyó gurult ide-oda a tál alján, a maradék bogyó inkább asztali díszként végezte, nem úgy, mint most.


Mert most végre megvan a megoldás és persze pofonegyszerű: mindössze némi (ha engem kérdeztek, akkor persze minél több) puha, dércsípte csipkebogyó kell hozzá, amit megelőz egy kevés szenvedés a csipkebokrokon, pürésítünk, szűrünk és már kész is a szörp, aztán meg majd csak úgy sorjáznak a felhasználásra váró, jobbnál-jobb ötletek…



Csipkebogyószörp


Hozzávalók (4 dl)

30 dkg dércsípte csipkebogyó
18 dkg kristálycukor
6+3 dl víz

A csipkebogyót megmossuk, szárvégeit lecsípjük, majd egy blenderbe öntjük és a bogyókat felaprítjuk. Ezután egy főzőkanállal (a kezünkkel lehetőleg ne érjünk az összetört masszához, mert az apró magok bőrviszketést okoznak) áttöltjük a masszát egy kb. 2 literes főzőedénybe és 6 dl forrásban lévő vizet öntünk rá, felforraljuk, majd az edényt lefedve 20 percig hűlni hagyjuk.

Ezután a csipkebogyós forrázatot egy nagyon sűrű szitán átengedjük és egy másik edényben felfogjuk, úgy, hogy a főzőkanállal alaposan kipréseljük a gyümölcshúsból a még benne lévő folyadékot.

A szitán fennmaradó pépet újra a főzőedénybe tesszük és 3 dl forrásban lévő vízzel együtt újra felforraljuk, ismét 20 percig állni hagyjuk (ez előzőleg kinyert lé eközben egy másik edényben várakozik). Ezután a folyadékot az előzőekben ismertetettek szerint ismét átengedjük a szitán, és a gyümölcshúst is ismét alaposan átpasszírozzuk, a szitán fennmaradó magokat és gyümölcsmaradványokat eldobjuk.

Az átpasszírozással nyert két folyadékot összeöntjük, hozzáadjuk a kristálycukrot és kevergetés mellett kb. 4 dl-re, szirupos sűrűségűre forraljuk.

Az elkészült szörpöt sterilizált üvegekbe töltjük.

3 megjegyzés:

  1. Az a nagy zöld bogyó micsoda? Múlt szombaton láttunk ilyet először! A földön vettem észre, nagyon furának találtam, aztán felfelé bámultam, hogy ezek honnan estek le. Megpillantottam a fát és a meztelen ágait és ott csücsültek ezek a hatalmas termések. Nem fogtam meg, szóval nem tudom mennyire nehéz, de nem irigylem azt, akinek egyszer egy ilyen a fejére hullik! :)

    VálaszTörlés
  2. Eszter, előjegyeztelek :)

    Zizi: ez narancseper, másik nevén vadnarancs, vagy ha úgy tetszik: majomagy. Maclura pomifera a becsületes latin neve és bár emberi fogyasztásra alkalmatlan, dekorációs célokra kiváló. Egy-egy darabnak komoly súlya van, szóval remélhetőleg megkíméli a sétálókat a kupánvágástól :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails