Bodzás túrópuding

- avagy biciklivel Szentendrén

A biciklizés szintén gyerekkorom óta tartó szerelem. Emlékszem, amint úgy ötévesen az utcánkban dülöngélek az első kétkerekűmmel, egy sötétzöld orosz csodával, apám a ház előtt áll és messziről instruál, hogy s, mint egyensúlyozzak. Aztán általános iskolában kaptam egy kempingbiciklit, amivel egy szempillantás alatt a szomszéd utcában lakó barátnőmnél teremtem, vagy csak átugrottam a pajtásokhoz a lakótelepre, hétköznap bringával jártam vásárolni, hétvégén pedig a városban tekeregtem. Az igazi élmény azonban az volt, amikor kaptam egy ma már retrónak számító Csepel versenykerékpárt és ezzel végre tényleg rendesen körbejárhattam a környéket, a környező falvakat és erdőket, sőt, egy barátnőmmel eltekertem egészen Szilvásváradig. A mai napig nagy becsben tartom a régi biciklimet és ha hazautazom, ma is szívesen megteszem vele a szokásos köröket a város körül. Megnézem az erdő mélyén tükörként csillogó halastót, erdőn és mezőn át hamarosan legelésző lovak, csaholó kutyák mellett száguldok, s közben mintha csak filmet vetítenének, mellettem szalad a táj.

Budapesten is jó biciklizni, például a Duna-parton, a neoklasszicista házak díszletében, szemkápráztatóan szép ez a város, de azért a városból kimenni a zöldbe egész más élmény. Hétfőn a barátnőim Szentendrére kirándultak, hívtak, jó, én akkor biciklivel megyek, majd ott találkozunk. Útközben megállapítottam, hogy…

igen sokan kaptak kedvet a kerékpározáshoz:

a pipacsok tűzpiros pöttyökként világítanak a zöld fűben:

tenyérnyi, hófehér csipketerítők ringanak a fákon:


néhol óriások próbálnak csapatostól átkelni a vízen:


nyilván azért, hogy magukkal vigyék elvarázsolt társaikat...

Szerencsére a barátnőim bevártak a városban, amíg mindezt dokumentáltam.


A hömpölygő tömeg ellenére bóklásztunk egy keveset a városban (itt még sárkány is van, Aranysárkány, az erőlevese messze földön híres, mi most kihagytuk, de egyébként Aranysárkány Vendéglő, Alkotmány utca 1/A )

megcsodáltuk Zágó Judit színes üvegékszereit (na jó, vásároltunk is)


aztán elkísértem a lányokat egy darabig és immár nélkülük megnéztem Csíkszentmihályi Róbert kiállítását a Művészetmalomban. Az emberi tulajdonságokkal felruházott, légies állatszobrok esendőségükben nem csak bájosak, de örökérvényű, univerzális igazságokat tárnak a látogatók elé az emberi jellemek sokféleségéről és persze tükröt tartanak. A kiállítás ehét végéig (május 30-ig) tart nyitva.

Hazafelé aztán szedtem némi bodzát és túrópudingot készítettem ...volna, de valami egész más lett belőle, ezért egész héten kerestem a megoldást és végre megvan. Tavaly ettem egy felejthetetlen bodzás túrópudingot a Kistücsökben és azóta szerettem volna valami hasonlót készíteni, az összetevőket persze csak tippeltem. Ez a mostani puding, másodszori kísérletem eredménye és nagyon büszke vagyok rá: bájos, könnyű és hihetetlenül finom. A ricotta sajt/túró kérdést most az utóbbi javára döntöttem el, legalábbis az elnevezést illetően.

Bodzás túrópuding

Hozzávalók (4-5 crème brulée-s tálkához)

12 dkg ricotta (a 250 gr-os kiszerelésű, kerekdobozos verzióból)

2 dl habtejszín

2 dl 2,8 %-os zsírtartalmú házi tej
50 gr porcukor
3 lapzselatin

1 tk vanília kivonat
4 kisebb bodzavirág

Egy tálba hideg vizet engedünk, a bodzavirágokat száruknál fogva néhányszor belemártogatjuk, ezzel eltávolítjuk róluk a szennyeződéseket, ezután a virágokat papírtörlőre fektetjük, ez felitatja róluk a fölösleges vizet. Ezután hüvelyk és mutatóujjunkkal letépkedjük a virágokat (a legvékonyabb, zöld szárról is), ha néhány vékony zöld száracska benne marad, az nem ügy, de azért a biiztonság kedvéért nézzük át a már letépett virágokat, nem került-e bele valamilyen szennyeződés, elszáradt virág, esetleg levéltetű.

Egy edényben kevergetve forráspontig hevítjük a tejszínt, a tejet és a porcukrot, hozzáadjuk a teáskanálnyi vaníliakivonatot, majd az edényt levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk a keveréket.

A zselatinlapokat öt percre hideg vízbe áztatjuk, aztán kivesszük a vízből és egy tányérra fektetve alaposan kinyomkodjuk belőlük a vizet. Egy kisebb edényben 2 evőkanál víz hozzáadásával nagyon lassú tűzön, kevergetve felolvasztjuk és hagyjuk langyosra hűlni, de csak annyira, hogy még éppen folyékony halmazállapotú legyen. Ha túlhűlt, bármikor újra folyékonnyá tehetjük lassú tűzön kevergetve, de mindig meg kell várni, míg langyosra hűl.

Amikor már nem olyan forró, de még meleg a tejes keverék, hozzáadjuk a ricottát, majd a még folyékony, de már dermedő-félben lévő zselatint és alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk a virágokat is, újból elkeverjük. A keveréket ezután crème brulée tálkákba töltjük és egy éjszakára, vagy kb. 8 órára a hűtőbe tesszük, tálaláskor a formák alját forró vízbe mártva könnyen kicsusszannak a formából (én a fotózáshoz lefagyasztottam...brrrrr)

Mandulakrémmel töltött epres-rebarbarás torta

- avagy futás után mindent lehet

Azt gondolom, hogy futás után megérdemlem az édességet, néha még egy kicsit fajsúlyosabbat is. Most, hogy egy hét kitartó esőzés után végre újra kék felettünk az ég és aki csak él és mozog, testületileg kivonult a Római-partra, délután én is nekiiramodtam. Ilyenkor persze csak szlalomozva lehet közlekedni, a szülők gyerekeket terelgetnek, akinek nincs, az meg a barátaival sétál, vagy éppen a kutyájával. Csillogott a Nap, a fák és a tekintetek,a levegőben hópihe-ként szálldogált a kanadai nyárfák virága, ez kissé filmszerű hátteret adott a part történéseknek.

A futás, mint olyan, gyerekkorom óta fontos szerepet játszik az életemben, az általános iskolai tömegsporttal kezdődött a szerelem, amikor délutánonként kiküldtek minket az iskola előtti parkba, a diófák és fűzfák alá, jó nagy köröket futni és én azt nagyon szerettem. Egy idő után a fiúkkal futottam, aztán jöttek inkább kisebb, mint nagyobb versenyek és középiskolában, már Budapesten egy hosszabb szünet, amikor felmentettem magam testnevelés óra alól, mert azt ott roppant unalmasnak találtam és éppen tornaterem híján különösen utáltam a Haller utca bűzében futkározni. Akkor is jártam viszont rendszeresen kondizni, meg a kollégium előtti pályára kosarazni, szóval sport mindig is volt az életemben.

Tudom, hogy sokan gyűlölnek futni, monotonnak találják, mások magányosnak érzik benne magukat…pedig annyi pozitív érv szól mellette: kiválóan levezethető vele a stressz, fitten tart, utána helyére kerülnek a gondolataid, ellenállóbb lesz az immunrendszered, futás közben tök jó, kreatív gondolataid támadnak, én mégis a legjobban azt szeretem benne, amikor úgy érzem, hogy egy vagyok a természettel, mert futni csakis odakint jó igazán. Hetente három-négy alkalom és érzed a fejlődést, egyre többet bírsz majd, már csak ezért is megéri. Persze igazából annak a híve vagyok, hogy mindenki találja meg az igazán neki való mozgásformát, a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen. Lényeg, hogy szeresd azt amit csinálsz (ez mindenre érvényes, nem igaz?) és rendszeresen műveld.

Mandulakrém recept a Szakácsok könyvéből.

Ps.: a rebarbara új dolog az életemben, azt hiszem, megtartom.

Mandulakrémmel töltött epres-rebarbarás torta

Hozzávalók (12 db)

az omlós tészta alaphoz:
200 gr liszt
100 gr vaj
50 gr cukor

a mandulakrémhez:
135 gr vaj
165 gr porcukor
10 gr kukoricaliszt
165gr őrölt mandula
2 tojás
1 tk rum (nálam amaretto)
200 ml crème fraÎche (nálam 100 gr mascarpone és 1 dl tejszín keveréke)

feltét:
8 db közepes méretű eper félbevágva
4 db rebarbara

Az omlós tészta elkészítése

A tortaalapot célszerű előre elkészíteni, akár egy nappal előtte, de akár a tortasütés reggelén is legyárthatjuk és a felhasználásig mélyhűtőben tárolhatjuk.

A vajat kisebb darabokra vágjuk, összekeverjük a liszttel és a cukorral és néhány kézmozdulattal összegyúrjuk, nem túl sokáig, hogy omlós maradjon. A masszából kb. 8 cm átmérőjű rudat formázunk, fóliába csomagoljuk, és egy órára a hűtőbe tesszük. Amikor kivesszük, kb fél cm-es szeletekre vágjuk és kibélelünk vele egy 24 cm átmérőjű tortaformát, ezt felhasználásig mélyhűtőben tároljuk, ha szükség van rá, csak kivesszük, én általában egy nappal a tortasütés előtt készítem, vagy délelőtt, nem jellemző, hogy hegyekben állnának a mélyhűtőben a tortaalapok.

A sütőt előmelegítjük 180۫ C-ra és 15 percig sütjük a tortát.


A mandulakrém elkészítése
A mandulát ledaráljuk, a darabokra vágott vajat egy lapáttal puhára keverjük egy keverőtálban (én előtte egy leheletnyit a tűzhely fölött melegítettem).

Egy másik tálban összekeverjük a kukoricalisztet, az porcukrot és az őrölt mandulát, ezt a keveréket beleszitáljuk a vajba, jól összekeverjük. Hozzáadunk egy tojást, ismét keverünk, majd ugyanezt elismételjük a másik tojással is. Hozzáadjuk a rumot (amaretto-t) és a crème fraÎche-t és simára keverjük.
A megsült tortaformát kivesszük a sütőből, megtöltjük a mandulakrémmel (marad egy kis tálkányi, ki kéri?)

Feltét
A rebarbarát meghámozom és megmosom, az epret megmosom és megtisztítom, kettévágom, ha szükséges, akkor kivágom a közepét, a rebarbarát kb. három cm-es darabokra vágom és a gyümölcsöket a krém tetejére szórom.

A megtöltött tortát kb. 35 percig sütjük 180۫ C-os sütőben.

Ökopiac, valami más

Ma délelőtt biopiacon portyáztam és ki tudja, lehet, hogy odaszokom. Izgatottan indultam útnak, tele várakozásokkal, hogy egyáltalán milyen lesz majd a piac hangulata, mit lehet ott kapni és örömmel mondhatom, hogy nem csalódtam, sőt. Még az oda-vissza kétórás BKV út sem zavart, az eső is csak a piacozás végére kezdett erősebben szemerkélni, így volt időm átböngészni a kínálatot és persze vásároltam is.

A Kongresszusi központ előtti parkolóban lévő ökopiacot úgy találtam meg, hogy a Novotel Szállót elmellőzve azt figyeltem, merről jönnek a bevásárlótáskáikban zöldségeket hordozó emberek, így gyorsan rátaláltam arra a magas fákkal szegélyezett gyalogútra, ami egészen a bejáratig vitt. A parkban sétálni már önmagában pihentető élmény, kétségkívül ez Budapest legszebb környezetben lévő piaca, ahol egyébként kizárólag ellenőrzött biogazdálkodásokból származó élelmiszereket árusítanak, ezért az „öko” jelző.

Az első találatom a Győr-Moson-Sopronban lévő csermajori tangazdaság standja volt, melynek sajtjait a vásárlók megkóstolhatják a helyszínen. Csermajorban országszerte egyedülálló élelmiszer- és tejipari szakképzés folyik, az ott tanulók a sajtkészítés rejtelmeit is elsajátíthatják. A tangazdaságából származó sajtok frissek és ízletesek és bár cseppet sem vagyok trappista párti, ezúttal mégis egy füstölt trappistát vettem, de kóstoltam még a rúzzsal érő, közepesen lágy lajta sajtot is.

Egy másik pavilonban mangalica kolbászért és füstölt szalonnáért álltam sorba és eszembe jutott, amit egy mangalicatermelő mondott nekem a múltkor az egyik fesztiválon, miszerint „zsír, szalonna, tepertő minden nap”, igaz, azt is hozzátette, hogy az egészségőrzés érdekében fontos, hogy legyen valakid, akivel az életed lényeges kérdéseit megbeszélheted, igen, ilyen bölcsességeket hallhat az ember a legváratlanabb helyeken. A kolbász és a szalonna egyébként ezerkettőszáz volt és ha már éppen a beszélgetésről esett szó, el kell mondanom, hogy sorbanállás közben perceken át tanúja voltam az eladók és a vevők nyugodt párbeszédének, és az egész piac területén azt tapasztaltam, hogy itt ez így folyik az emberek között: kérdés, válasz, magyarázat, türelem és egymás kölcsönös tisztelete. Éppen ezen gondolkodtam, miközben a mangalica vásárlás után újra sorba álltam ugyanott borjúnyakért, gondoltam lesz akkor holnap bio húsleves, kettőezer kettőszáz, bevallom, nem mertem visszaadni.

Hamar megtanultam, hogy jobb, ha a kézenfekvőnek tűnő mennyibe kerül kérdés helyett a kifüggesztett árakat böngészem végig, ugyanis már a második helyen elmondták, hogy mindennek kint van az ára és egyébként tényleg, szóval elkezdtem használni a szemem. Zöldséget és a bouquet garninak való zöldfűszert - ezúttal petrezselymet, lestyánt és zellert – egy feketekalapos, piroskötényes fiatalembernél vásároltam, a zöldfűszerek csomagja százötven forint volt,a karalábé háromszáz, kis sárgarépa csomag ugyanennyi, mindent a vásárló választhat ki és ez a piac egész területén érvényes – szimpatikus, nem igaz?

Egy darabig a válltáskámba pakoltam, aztán szatyrot kellett kérnem, mert azt elfelejtettem vinni és ahogy szétnéztem, állítom,hogy én voltam itt a kakukktojás, ugyanis a piac látogatói többnyire textilből készült bevásárlókocsival, vagy bevásárlószatyorral közlekednek. A vásárlók öltözéküket illetően meglehetős heterogenitást mutatnak, láttam száriba burkolózott lányt, farmeres-pólós fiatalokat és idősebbeket, hamisítatlan budai eleganciával bíró középkorú hölgyeket, és nem különben szép számban képviseltette magát az outdoor üzletekből öltözködő, tehetősebb réteg is.

A piacnak kétségkívül van egyfajta filozófiája, legalábbis szerintem az már az, hogy az árusokon érezni, nemcsak maguknak akarnak jót, hanem másoknak is, de az is igaz, hogy a termékek itt drágábbak, mint egy átlagos piacon. A nehéz, kétkezi munkának, a vegyszermentes termelésnek ma már mindenhol megkérik az árát, az itt vásárlók pedig elfogadják ezt a játékszabály részeként, megéri nekik az afölött érzett nyugalom, hogy tudják, mit esznek.

Vannak meglepő dolgok: Kulcsár Andrásék pavilonjának ajtajára például a satyananda jógát népszerűsítő ismertetőt és szórólapokat böngészhetünk, odabent a sajtpult tetején pedig részletes ismertetőt olvashatunk a vízzel történő orrtisztítás áldásos hatásairól, nem tagadom, ez engem kissé meglepett, azóta is keresem a kapcsolódást, talán egyszer majd rájövök. A gyűrűfűi gazdaságukból származó tejtermékek közül lágy, fűszeres kecskesajtot és fehérpenésszel érőt vettem.

Láttam továbbá tisztességes kínálattal rendelkező méztermelőket – medvehagyma mézről korábban még nem is hallottam -, a legkülönfélébb élesztős és kovászos, teljeskiőrlésű kenyereket, különleges magőrleményeket, bio süteményeket, sőt bio kozmetikumokat és bio tisztítószereket árusító standokat, és csodás, iparművész által készített gyerekcipőket is, párját három-négyezer forintért.

Kifelé menet gyönyörű almákkal teli rekeszek hívogattak, kénytelen voltam venni egyet százkilencven forintos, horribilis áron, aztán megtudtam, hogy létezik olyan, hogy Jánosnapi retek, majd miközben még zellergumóra vadásztam, tanúja voltam annak, ahogy négy-ötéves gyerekek önállóan salátát vásárolnak.

Úgy láttam, a kisebb gyerekeket is szívesen hozzák magukkal a szüleik, tény, hogy a bevásárlás itt kényelmes tempóban zajlik, mindenki türelmesen kivárja a sorát, nincs lökdösődés és méltatlankodás. A magam részéről jövök legközelebb is, sok még itt a felfedezni való. A dolognak egyetlen titka van, a bevásárlásra szánt pénzösszeget kell a pénztárcába készíteni, nem többet és nem kevesebbet, a bankautomata szerencsére messze van.

Túrótorta sült bazsalikomlevéllel és pisztáciával

Bizonyára te is ismersz olyan embereket, akikből csak úgy sugárzik a derű és a játékosság. Zs. barátnőm például ilyen, átragyogja a barátai és a családja iránti odaadás, jókat és szívből lehet vele nevetni, kiváló fesztiválpartner és annyira őszinte, hogy az néha szinte fáj, ám ezért is kedvelem. Tavaly nyáron egy vacsoravendégség alkalmával egy hordónyi friss zöldfűszert kaptam tőle, direkt nekem csináltatta valamelyik kertészetben és mivel múlt héten születésnapja volt, én is valami személyessel szerettem volna meglepni őt. Valami olyat szerettem volna készíteni, ami friss és üde, mint a május, ezen oknál fogva egy enyhén citromos, joghurtos mézes túrótortára esett a választásom, a döntést követően pedig rögtön biciklire pattantam, hogy beszerezzem a hozzávalókat.

Mostanában szívesen olvasom az Olajzöld levelek kéken blogot, melynek varázslatos fotói és receptjei mind a természet és az élet szeretetéről tanúskodnak. A blog szerzője alkalmasint tyúkhúrt süt a Rákóczi túrósba, vagy éppen édes sóskatortát kreál és nekem nagyon tetszik, ahogyan a természet ezen apró csodáit belecsempészi az édességekbe is. Úgy tűnik annyira, hogy tegnap a boltban ácsorogva egy doboznyi friss bazsalikom is beugrott a kosaramba, mintegy kinyilvánítva azon szándékát, hogy a szülinapi torta szerves részévé váljon. A süteménnyel épp hogy elkészültem, mire elindultunk Zs-hez, így az egy röpke órára a mélyhűtőbe került, amíg mi a szokásos módon egy pohár bor mellett megvitattuk a fontos dolgokat.

Zs. persze az első falatnál diadalmas MEGTALÁLTAM felkiáltással kihalászta a tortaszeletéből a sült bazsalikomot és közölte, hogy az amúgy nem az ő esete, R. pedig gyanakodva azt mondta, hogy ő éppen csak megkóstolja és majd azután eldönti, hogy kér-e még, aztán kért, majd kijelentette, hogy a torta van olyan jó, mint a heti húsmenü . Zs. ma délelőtt tíz körül sms-ben arról tájékoztatott, hogy a torta nagyon finom volt és ő azt megette. Hogy bazsalikommal együtt, vagy anélkül, arról nem szólt a hír…

Túrótorta sült bazsalikomlevéllel és pisztáciával

Hozzávalók (kb. 10 -12 szelet)

A tortához
200 gr édes zabpehely keksz
50 dkg túró
25 dkg ricotta
1 citrom héja
3 tojás
75 g natúr pisztácia, durvára vágva
2 tk vanília kivonat
75 gr vaj
6-8 levél bazsalikom (opcionális)
1 ek olíva olaj


a tetejére
20 dkg görög joghurt
25 g natúr pisztácia, félbevágva
néhány evőkanálnyi méz

A sütőt előmelegítjük 150 ۫C-ra.
A vajat nagyon alacsony fokozaton egy edényben megolvasztjuk.

A kekszet egy nejlonzacskóba borítjuk, a zacskó száját összezárjuk, kiszorítjuk belőle a levegőt és egy sodrófával összezúzzuk a benne lévő kekszet, mivel a tortaalap elkészítéséhez egészen apró szemcsékre lesz majd szükségünk.

A kekszet egy keverőtálba borítjuk, összedolgozzuk az olvasztott vajjal és a pisztáciával és amikor már nagyjából homogén a tálban lévő keverék, egy 23 cm átmérőjű, kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt teszünk (én ilyenkor körbevágom a formát és ezt a lapot teszem a forma aljára), beletöltjük a formába a keveréket, egy masszívabb pohár aljával egyenletesre simítjuk a és szorosan lenyomkodjuk a forma aljára, amit ezután 20 percre a sütőbe teszünk.

A bazsalikomleveleket megmossuk, egy papírtörlővel óvatosan megtörölgetjük és egy evőkanálnyi olíva olajon, alacsony fokozaton óvatosan mindkét oldalukon megsütjük úgy, hogy ne színeződjenek el, ám ropogósak legyenek, ha kész, papírtörlőre tesszük.

A tojásokat felverjük, a túrót és a ricottát összekeverjük, hozzáadjuk a vanília kivonatot, a citromhéjat és a tojásokat, mindezt alaposan összekeverjük.

Amikor a tortaalap megsült, kivesszük a formát a sütőből, a tetején elosztjuk a sült bazsalikomleveleket, majd a túrós-ricottás tölteléket a forma közepébe zúdítjuk, így az súlyánál fogva egyenletesen eloszlik majd a formában, tetejét habkártyával elegyengetjük és 35 percre a sütőbe tesszük.

A sütési idő letelte után a sütőt kikapcsoljuk, és a tortát legalább fél órán át még a sütőben hagyjuk, ezután kivesszük és amikor teljesen kihűlt, 2-3 órára a hűtőbe tesszük.

Tálaláskor a torta tetején elegyengetjük a joghurtot - nekem tetszik, ha kissé rusztikus marad-, rácsurgatjuk a mézet és megszórjuk a félbevágott pisztáciákkal.

Fűszerkéregben sült sertéskaraj, mazsolás - sültpaprikás tarhonyával

Mostanában így külön esszük a dolgokat? – kérdezte R. úgy két hete, amikor egyik este tepsiben sült zöldségeket készítettem vacsorára. Nem tudtam, hogy kérdése a hús hiányát (húshiányát?) hivatott-e jelezni, mondtam neki, hogy ha igen, tőlem nyugodtan főzhet ő is, ám szerinte azt nekem KELL. Azóta kapott már jó nagy adag zöld salátát ebédre, sőt egyszerű aglio e olio-t is. Tessék? Nem, nem bosszúhadjárat, én mindig megkérdezem, hogy mit szeretne enni, azt mondja, hogy amit én gondolok, én meg erre gondolok, nem ördöngösség ugye. Azóta biztatom R-t, hogy főzzön akkor ő is, tőlem akár birkát is süthet a sütőben (egy minit legalábbis), úgy látom, hogy fejben már egészen nekibátorodott: beszerzett például magának(!) néhány könyvet a témában, például Jamie Oliver Vidéki konyháját, meg Anthony Bourdain Francia bisztrókonyha című szakácskönyvét is, a Szakácsok könyvéből pedig az elmúlt egy hónapban két dolgot is készített: majonézt és tartárt. Én mondjuk nem kérdeztem szemforgatva, hogy nnna, mi van hozzá? - pedig a majonéz történetesen tökéletesen magában volt, gondolom az érdekesség kedvéért. Ja és el ne felejtsem, kétszer már túrós táskát is sütött, egyszer például túró nélkül, azt mondta az croissant (ok, ez egész jól sikerült). Ez utóbbit egyébként hosszadalmas stratégiai tervezés előzte meg, amit kb. egy órás gyúrás - nyűjtás követett, legközelebb ilyet és ilyet csinál, ecsetelte, azóta is kíváncsian várom.

Most kezdhet azért csak igazán rettegni, nálam a szálak ugyanis egyenesen a biopiac felé vezetnek és mivel az elmúlt egy hétben ketten is javasolták, hogy nézzek el oda és a véletlenben egyébként is/sem hiszek, eldöntöttem: szombaton megyek. Gyanítom, hogy nem húsokkal megrakodva fogok onnan hazatérni (bár nálam ezt sosem lehet tudni) biztos veszek majd rebarbarát, spárgát, csicsókát meg egyáltalán megnézem magamnak ezt a helyet. Mostanában Havánál kóstoltam kitűnő bio zöldsalátákat, meg tökmagpástétomot, tegnap pedig kakaóval és mézzel kevert útifűmaggal kínált, ami ránézésre olyan volt, mint egy széttrancsírozott éticsiga, ám ízre jó kis csokipuding. Már elkezdtem tanulmányozni Zizi blogját, kíváncsi vagyok, hogy ő miket készít ilyen bioságokból, a nyugodt felkészülés érdekében pedig sütöttem R-nek egy laza sertéskarajt, amit ő kitűnőnek talált: tökéletes húsállag, szaftos, pont eltaláltad…stb. stb.

Fűszerkéregben sült sertéskaraj mazsolás - sültpaprikás tarhonyával

Hozzávalók (kb. 4 személyre): a karajhoz: 50 dkg hosszúkaraj egyben 1 teáskanál római kömény 1 teáskonál koriander 1 teáskanál mustármag 1/3 teáskanálnyi só frissen őrölt fekete bors 4 evőkanál olíva olaj a tarhonyához 5 dkg tarhonya 1 liter húsleves alaplé (nálam bio levesporból) 2 gerezd fokhagyma, vékony szeletekre vágva 5 dkg mazsola só, frissen őrölt fehér bors A sütőt előmelegítjük 180 ۫C-ra. A paprikák szárát kivágjuk, magjukat kiszedjük, vékony csíkokra vágjuk őket és egy evőkanálnyi olíva olajon kb. 15 percig sütjük őket, majd hozzáadjuk a fokhagymát és a mazsolát is és még 5 percig kevergetve együtt sütünk mindent. Még jobb, ha a paprikát előző nap sütőben készítjük el, mert ekkor karamellizálódik és a héját is el tudjuk távolítani. Ha így szeretnénk, akkor a paprikák szárát körbevágjuk, erre a körbevágott részre ültetve egy tepsiben, alufólián 40 perc alatt megsütjük 200 ۫C-on, majd tegyük üvegtálba fedjük le légmentesen zsugorfóliával, a paprika héja kb. 10 perc után gond nélkül lehúzható, csak a kezünkre vigyázzunk, ekkor ugyanis még többnyire forró, ezt csíkokra vágjuk és néhány perc alatt összesütjük a fokhagymával és a mazsolával). A karajt megmossuk, egy papírtörlővel megszárítjuk, sózzuk, borsozzuk. A magokat mozsárban megtörjük, majd bevonjuk vele a karajt, hogy egyenletes kérget képezzen rajta. Egy teflon serpenyőben olíva olajat hevítünk és amikor az olaj már elég forró, oldalanként 5-5 percig sütjük benne a karajt, majd áttesszük egy üvegtálba (vagy cseréptálba) és lefedve 30 percig sütjük. Amikor az idő letelt, kivesszük a húst a sütőből és alufóliával letakarva 5-10 percig pihentetjük. Az alaplevet felforrósítjuk és amikor forr, hozzáadjuk a tarhonyát és kb. 12 percig főzzük. Ezt a mennyiséget éppen felveszi az alaplé, amikor a tarhonya már kissé megpuhult, akkor levesszük a tűzről és hozzákeverjük a mazsolás paprikát.

Levendulás - gyömbéres cantuccini

Már jó ideje lengedez lelki szemeim előtt egy friss és ropogós cantuccini, valamiért levendulával és miután tegnap este tízkor olyan olthatatlan édességvágy tört rám, hogy azonnal tejbegrízt kellett főznöm, úgy döntöttem, ma lesz nálunk a kis olasz édesség nagy napja.

A cantucci, vagy cantuccini Toszkánához köthető specialitás, Biscotti di Prato néven is emlegetik ezt az édes, mandulával töltött kétszersültet, amit az olaszok általában kávéba, teába, vagy a Vino Santo nevű toszkán desszertborba mártogatnak - önmagában ugyanis kissé száraz. Van hogy narancshéjat, aszalt gyümölcsöket, vagy ánizsmagot kevernek a tésztájába és készítik csokoládés verzióban is. Ugyanez a mandulás édesség a katalánoknál carquinyoli, Valenciaban rosegons, Észak-Amerikában biscotti néven fut.

Rómában láttunk egyszer egy parányi pékséget, ahonnan mindenki átszellemült mosollyal az arcán lépett ki és mivel papírzacskóból falatoztak valamit jóízűen, bementünk mi is. Odabent az üzletben hatalmas vaslapokon sorakoztak ezek a kis mandulás csodák, emlékszem, friss volt, meleg és porhanyós, azóta is gyakran eszembe jut, ahogy a Via del Pellegrino-n cikázok kirakattól kirakatig süteménnyel teli szájjal. Szerencsére gyorsan találtunk egy arab teázót, ahol rendkívüli gyorsasággal felmerült folyadékigényünket csillapíthattuk, a teázóval egybeépített üzletről, amelyben színes üveggyöngyökből karkötőket és nyakláncokat lehetett összeállítani, most inkább nem beszélek.

Szóval én azt mondom, hogy a cantuccini frissen az igazi, mostanra már túl vagyok már úgy tíz, tizenkét darabon és éppen csak két dolog jut eszembe, hogy jó lenne hozzá egy kis édes tokaji (a gondolat rám nehezedő nyomását szerintem még estig bírom) és hogy milyen lehet egy levendulás – fehércsokis – lime-os verzió. Ja, és még egy: Róma...

Levendulás – gyömbéres cantuccini

Hozzávalók (kb. 35-40 db)

150 gr demerara cukor
25 dkg vaj
1 tk vaníliakivonat
3 kisebb tojás
250 gr finomliszt – 100 gr teljes kiőrlésű búzaliszt
1 tk sütőpor
1 nagy csipetnyi só
1 ,5 tk szárított levendula
kb. 7 cm-es friss gyömbérdarab, lereszelve
100 gr blansírozott mandula

A sütőt előmelegítjük 180 ۫C-ra.

Egy nagyobb tálban összekeverjük a lisztet, a sütőport , a sót és a blansírozott mandulát.

Egy kisebb tálban összekeverjük a cukrot a szobahőmérsékletű vajjal, amíg krémes lesz, hozzáadjuk a tojást, a vaníliakivonatot és a reszelt gyömbért.

Amikor már körülbelül homogén a mix, hozzáadjuk a lisztes keverékhez és elkezdjük tésztává gyúrni. Ha nagyon ragad a kezünkhöz, adunk hozzá még egy kis lisztet. Amikor már nagyjából egyben van a tészta a tálban, liszttel megszórt gyúródeszkára tesszük és tovább gyúrjuk, egészen addig, amíg a tészta felülete már nem ragad, ha kell, adunk hozzá lisztet, mindig csak egy keveset, de egészen addig, amíg a tészta már könnyen formázható. Ekkor belegyurmázzuk a mandulát is, a masszát pedig három részre osztjuk és egyenként kb. 3-5 cm átmérőjű rudakat formázunk belőle a gyúródeszkán (a rudak alja így lapos, a teteje gömbölyded lesz), majd a rudakat sütőpapírral bélelt tepsire tesszük egymástól kb. 6-8 cm távolságra, 30 percig sütjük. Kivesszük a sütőből, a sütőt átállítjük 100 C-ra, a rudakat kb. ujjnyi vastag darabokra szeleteljük, majd a szeleteket fektetve visszatesszük a tepsibe és még kb. 10 percig sütjük.

Kávéhoz, teához, édes tokaji borokhoz kínáljuk.

Putnoki hegyek (dombok?) dicsérete

Gyerekkoromban apámmal gyakran sétáltunk a Hegyes-tetőre vezető, színes présházakkal, szilva és diófákkal szegélyezett úton. Mentünk a fenyvesbe tobozt gyűjteni, útközben kecskerágót és somot szedtünk, az erdőben mókust, a tisztáson szökkenő őzeket lestünk mozdulatlanul.

A hegy (domb?) tetőről az erdőbe vezető utat már régen benőtte a gaz, ezért én általában csak a tető aljáig megyek, az is egy jó óra oda-vissza, nem mintha itt az idő tényező lenne itt a Sajó völgyében...


Az utcánk fölötti pincesoron túl, illatozó orgonabokor folyosón át visz az út az egyik szőlőhegyre (dombra?), ahol az itteni lakók készítik boraikat saját fogyasztásra, ebből aztán vannak is esetek.

Szóval ez az út nagyon kedves nekem, szinte várom, hogy manók, vagy koboldok toppannak itt elém, bár meg kell mondanom, hogy eddig még sajnos (vagy szerencsére) nem volt hozzájuk szerencsém.

Régen szinte alig láttam embert a hegyen, most majd minden tízméternél kijött valaki az útra beszélgetni, ja mert azt még nem mondtam, hogy hétvégi látogatásom, na meg Anyák napja apropóján sétálni hívtam anyut.

Találkoztunk például egy fiúval, aki kókadozó kutyát cipelt a karjaiban, aztán egy volt iskolatársammal, aki az anyjával és két kisfiával lakik a hegyen. Amíg én fölszaladtam a dombtetőre, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a völgyben elterülő városkára, anyám a kertbe kiültethető orgonát és bambusznádat (!) kapott a szomszédos faluból ide költözött lakótól, aki messziről kiabált nekem, hogy „ezt fotózd le”, ám én éppen érdekesebb látnivalót találtam:

Az orgonás ember kertjében egy vízgyűjtőként használt vascsillére bukkantam, pont olyanra, amilyen régen a szőlőnkben állt a faház ereszcsatornája alatt. Valamilyen okból az 1459-es számot vésték (vagy mit csináltak) bele, a gazdája szerint ez valami gyártási sorozatszám lehet, hiába tetszett volna jobban nekem évszámként...

Aztán miközben alaposan szemügyre vettem egy orgonabokrot - a tömör, halványlila fürtök apró virágai hogy lehetnek ennyire tökéletesek? - véletlenül beletapostam egy ültetvénybe és ezt abból tudom, hogy egy apró faházból zilált frizurájú, furcsa öltözetű úr szaladt ki vastagkeretes szemüvegben, hadonászva kiabálta, hogy „fiatalasszony ne lépjen bele, nem látja, hogy azok friss ágyások?” Bár rögtön kifejeztem őszinte sajnálatomat, ő méltatlankodva berohant a házba, ám mire a bambuszügylet végére értünk, ismét megjelent, immár tetőtől talpig beöltözve, permetező tartállyal a hátán, sapkában és védőszemüvegben rohant ki a házból, mintha az Óz a csodák csodája egyik jelentős szereplője volna, és határozott lépésekkel éppen a friss ágyások felé (vagy felénk?) tartott, amikor megcsúszott és fenékre esett a fűben. Éppen csak a köröző méhecskék hiányoztak a feje körül, mint ahogy az a jobb rajzfilmekben látható.

Anyu kiskertjében is egymás mellett sorakoznak már otthon a friss vetemények, kaptam is az egyikből egy adag sóskát, vidám, tavaszi zöldsalátát rittyentettem belőle némi sült spárga és egy kevés olivás, balzsamecetes vinegrett hozzáadásával, R. vásárolt valahol busafilét, ez is rákerült, a recept közzétételétől ezúttal mindenkit megkímélek, egy efféle saláta általában úgyis improvizáción alapszik...