
Miután egy hete nem láttuk a napot, ma végre megmutatta magát. A fák mögött rejtőzködve incselkedett a puha hótakaróval, lágy árnyékokat és ezernyi apró, csillogó pontocskát rajzolt rá, nyújtózkodó sugaraival megvilágította a fákon alvó terméseket és persze felhívta a figyelmünket az erdőből innen-onnan a ház felé vezető lábnyomokra, így ismét bebizonyosodott, hogy éjszakánként errefelé settenkedik az erdő néhány kalandleső lakója. Ezt pedig itt elsőre történetesen kígyónyomnak véltem,

de ahogy közelebbről szemügyre vettem, láttam, hogy a hétvégen itt járt, nyári táborhelyet kereső srácok rajzolták a hóba, legalábbis remélem, hogy csak ők, mindenesetre, ha így haladok, szerintem beírom magam az Ezüst Tó kincsébe.
Tegnap barátok jöttek erre látogatóba a nagyvárosból, na de erről majd holnap, most még fürdőzzünk egy keveset a Napban, bár kétségkívül a ködrajzolta tájban is rejtőzik valami megmagyarázhatatlan varázs, csak nekem valamiért tuttira horrorfilm jut róla eszembe. Ennek tükrében talán megértitek, hogy a reggeli napsütés mindent vitt, engem például be az erdőbe. Sokáig ugyan nem jutottam, mert egyedül azért mégse, de így is láttam az erdei ösvényen egymásra halmozódó nyomokat, amik a völgybe, a turistaház felé vezetnek.


Egy biztos, enni kell és szerencsére van még egy tartalék üveg csipkelekvárunk. A főtt almát és zellert villával is megtörhetjük, mint nagyanyáink anno, így jóval rusztikusabb lesz a püré, mint ha turmixgépben készítenénk.
Sütőben sült kacsacomb almás tört zellerrel és házi csipkebogyólekvárral

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése