Hernyák harmónia

Az etyeki Öreghegyen gurul az autó, a Hernyák pincét keressük. A bezárkózott présházak előtt a fűben heverő agyagkancsók a borongós idő ellenére is lélekmelengető látványként hatnak, pedig akár giccses is lehetne, mégis inkább ember és táj összhangját sugallja itt minden. A földút mellett pár fős társaság borozgat, egy ősz hajú úr megemeli a poharát, mosolyogva biccent felénk, ám mi nem vagyunk benne biztosak, hogy ide jöttünk, na meg nyilván a szőlőhegy varázsa, teszünk egy tiszteletkört, aztán szerencsére gyorsan leesik a tantusz, hogy már régen megérkeztünk, visszafordulunk.


A szomszédok meghívták őket egy pohár pezsgőre, mondja Hernyák László, s miközben befelé tartunk a vasárnapi ebédnek helyet adó présházba, meséli, hogy a szomszédos lakóház télikertjében készítik télen a párlatokat. A házban az ifjabbik Hernyák éppen az ebéddel foglalatoskodik, a feje fölött ódon, konyhai rézalkalmatosságok lógnak sonkák társaságában, a kandallókeretbe rejtett vaskályhában ropog a tűz, az ablakpárkányon gyertyák, az ajtó melletti tárolón színes szalagokkal átkötött csokoládék, az asztalokon horgolt csipkeabroszokon terítékek sorakoznak.

Húsleves készül párolt borjúpofával, paprikás csirke puliszkával, desszertként meg túrógombóc, aszalt sárgabarack darabokkal. Közben vendégek érkeznek, a kerten át a pincébe tartunk velük, megtudjuk, hogy a kertben növő levendulát is felhasználják a konyhán, a pince fölött zöldellő bokorról kiderül, hogy kerti ruta, egy a Balkánon őshonos gyógynövény, amivel a párlatokat ízesítik.

A pincebeli tartályokból Sauvignon Blanc csordul a poharunkba, nehéz elhinni, hogy nem látott hordót, pedig így van. Etyeki élesztőt használnak, mondja Hernyák László, ez is sokat hozzáad a borok karakteréhez, segíti a borok sajátos, etyeki egyéniségének kialakulását, mert cél mindenekelőtt helyi jellemvonásokkal bíró, minőségi bort készíteni. Néhány lépcsőfok lefelé és máris egy klasszikus, hordókkal teli pincében találjuk magunkat, a bejárattal szemközti fal polcsorain is hordók sorakoznak egymás fölött, igaz azok csak díszítőelemek, a borokat rejtő darabokból pedig hamarosan pirított mandulás zamatú Zöld Veltelinit és lágy, fehér Pinot Noir-t kóstolunk. Ez utóbbi esetében a mustot csak rövid ideig tartják héjon, így az nem színezi meg a bort, a házigazda egyébként ebben a fajtában látja Etyek egyik lehetőségét. Egy állványon néhány sor pezsgő, melyeket az ifjabbik Hernyák készített a diplomamunkájához, a másik sarokban üvegballonokban egymás mellett sorakoznak a párlatok, kétségkívül titokzatos látvány. Újabb vendégek jönnek, a fehér borokkal kezdenek ismerkedni, záróakkordként a mi poharunkba málnaillatú, rubinpiros Pinot Noir kerül, csak később jut eszünkbe, hogy a dokumentálásról egészen megfeledkeztünk...

Ebéd közben a család a vajdasági gyökereikről mesél, a családfő eredetileg könyvelő volt, csak itt, Etyeken kezdtek szőlőműveléssel és borkészítéssel foglalkozni. Kanalazzuk a forró levest, aztán hihetetlen narancssárga szószban úszó paprikás csirkét kapunk, lágy, krémes puliszkával, a túrógombóchoz vaníliás tejföl jár, tetején vajon pirított zsemlemorzsa díszlik. Megkóstoljuk a ház sauvignon blanc-nal, pinot noir-ral töltött és levendulával fűszerezett kézműves csokoládéit is, izgalmasak, a kávé is jó. Egyébként is jó itt lenni, üldögélni az ablak előtt és nézni az ablakon át a szemerkélő esőt.

Az ebéd végén még kíváncsiskodunk kicsit konyhában, Tamás elmondja, hogy a szakma fogásait Ruprecht Lászlótól tanulja, hogy a csirke mártását a végén némi tejszínnel sűríti, hogy kellően krémes állagot kapjon és hogy egyébként elengedhetetlen hozzá a jó minőségű fűszerpaprika. Megtudjuk, hogy a pult fölött lógó sonkát saját kezűleg csontozta az év eleji disznóvágás során, aztán örömünkre még előkerül néhány szál zöldborssal, meg szarvasgombával fűszerezett kolbász is, első kísérletek, mondja szerény mosollyal.

A Hernyák Birtokon borban, ételben, vendéglátásban egyaránt érezni a háziak törődését, minőségre való törekvését. Mi biztosan visszatérünk.