Gyömbéres sárgarépa krémleves

Lehet odakint bármennyire hideg, ha idebent már jó kis fűszeres leves melengeti a testünket, nem igaz? A sárgarépa krémleves azért is jó választás, mert a főtt zöldség édeskés íze felér egy fél tábla csokoládéval anélkül, hogy aztán lelkiismeret furdalásunk lenne a túlzott édességbevitel miatt, s ha még egy kis gyömbérrel is fűszerezzük, akkor nemcsak a misztikus távol-keletet idézzük meg, hanem az immunrendszerünk épségéről is duplán gondoskodunk.

A sárgarépa a mindennapok zöldsége, mégis nagyon keveset tudunk róla, eredete még a botanikusok számára is rejtély.

A hivatalos álláspont szerint a mai, ehető karotta őse valószínűleg Afganisztánból ered. Az 5000 évvel ezelőtt vadon termő, lila, vagy sárga színű, kicsi, keserű, vadon termő gyökér mutációját már a görögök és a rómaiak is termesztették, étkezésen kívül elsősorban gyógyászati célokra használták: Hippokratész például a jó egészséget megőrző levest kreált sárgarépából petrezselyemgyökér, zeller és póréhagyma hozzáadásával. A sárgarépáról ezen kívül azt is tartották, hogy aki eszik belőle, az menthetetlenül szerelemre lobban.

Ezekben az időkben a sárgarépát még különböző neveken emlegették: ie. 2. században Galen görög fizikus és filozófus Daucus néven különbözteti meg a petrezselyemgyökértől. A Carota név Athenaeus görög nyelvész római írásaiban jelenik meg elsőként. A római birodalom bukása után a sárgarépa eltűnt a hétköznapokból, a növényt egészen a XI. századig nem ismerték Európában, ekkor az araboknak köszönhetően ismét terjedni kezdett, a XIII. században pedig már Kínában, Japánban és Indiában is termesztik (ma Kína adja a világ sárgarépatermésének 35 százalékát).

A ma általunk is ismert, édes, narancssárga színű répát a XVI. században a holland udvar kertészei fejlesztették ki a sárga és bíbor verziók keresztezésével, amit aztán utazók vittek magukkal világszerte, többek között I. Erzsébet angol királynő udvarába is, ahol hamarosan nemcsak ételként, de divatcikként is elterjedt: a hölgyek például dekorációként viselték ruhákon és kalapokon, az esős évszakban a répa élénk zöldje helyettesítette a színes tolldíszeket.

Rendhagyó divatbemutató helyett ajánlom az alábbi, sárgarépából készített krémleveseket, ezekkel is garantáltan mosolyt csalunk majd az arcokra:

Édes, gyömbéres sárgarépa krémleves

Hozzávalók (4 fő részére):

1 kg sárgarépa
2 kicsi vöröshagyma
5 cm x 2 cm friss gyömbér
2 ek olívaolaj
csipetnyi só, bors
1 liter tej
1 dl száraz, tokaji furmint

A sárgarépát és a vöröshagymát megtisztítjuk, előbbit felkarikázzuk, utóbbit finomra vágjuk, a gyömbért megtisztítjuk és lereszeljük. A hagymát kb. 10 percig puhítjuk az olívaolajon anélkül, hogy megbarnulna (alacsony hőfokon), majd hozzáadjuk a sárgarépát és a reszelt gyömbért, felöntjük a tejjel és a borral, 25 percig főzzük.

Egy botmixerrel turmixoljuk a megfőtt zöldséget, egy szitán átpasszírozzuk (ha turbo fokozatra kapcsolunk, akkor ez a lépés akár el is hagyható) csak csipetnyi sót teszünk bele és egy kevés frissen őrölt borsot, hogy a leves édeskés ízvilága érvényesüljön.

Gyömbéres sárgarépa krémleves

Hozzávalók (4 fő részére):

1 kg sárgarépa
1 póréhagyma
3 cm x 2 cm friss gyömbér
2 ek olívaolaj
só, frissen őrölt bors és szerecsendió
1 liter szárnyas alaplé
1 dl tejszín
tálaláshoz: korianderlevél apróra vágva (vagy petrezselyem)

A sárgarépát és a póréhagymát megtisztítjuk és felkarikázzuk, a gyömbért megtisztítjuk és lereszeljük. A hagymát megpirítjuk a felforrósított olívaolajon, hozzáadjuk a sárgarépát, a reszelt gyömbért, felöntjük az alaplével és 20 percig főzzük.

Egy botmixerrel turmixoljuk, hozzáadjuk a tejszínt, ha kell (mert az alaplé önmagában is sós), sózzuk-borsozzuk, frissen reszelt szerecsendióval fűszerezzük, majd visszatesszük a tűzhelyre és addig főzzük, amíg egyet rottyan.

Apróra vágott korianderlevéllel tálaljuk.

Tikka Masala csirke

A nemzetközi gasztronómiának jó néhány olyan közkedvelt terméke van, aminek a pontos eredete nem tisztázott, éppen ezért ezeket több nemzet is magáénak vallja. Ilyen többek között a créme brulée, ami egyaránt származhat tizenhetedik századi spanyol, brit, vagy francia konyhából, de ilyen például a francia eredetű sült krumpli (pommes frites) is, amit az amerikaiak az egyik legtipikusabb amerikai ételként jegyeznek. A szakolcai kürtőskalácsot éppen a közelmúltban nyilvánították szlovák eredetvédett terméknek, erdélyi eredetét egyébként a szlovákok sem tagadják, de azzal érveltek, hogy bizonyos településeken a kürtős készítésének már náluk is kétszázéves hagyománya van, így az Európai Bizottság megadta nekik a földrajzi védjegyet. Aztán ott van a haggis esete: a belsőségekkel és zabbal töltött birkabendő egészen a közelmúltig skót nemzeti ételnek számított, de egy ételtörténész most azt állítja, hogy eredetileg a britek találták fel.

Lehet, hogy a skótok most a tikka masala csirkével akarnak revansot venni, mert erre az egyébként indiai alapokkal rendelkező ételre meg a britek tekintenek sajátjukként: a közvélemény kutatások szerint ez az egyik legbritebb kaja és ez vezeti a szigetország házhozszállítási toplistáját is - a skótok most mégis jogot formálnak rá. Egy glasgowi étterem (egyébként indiai származású) szakácsa azt állítja, hogy évtizedekkel ezelőtt ő találta fel azt az ételt, ami aztán a britek nemzeti eledele lett. Egy vendég állítólag túlságosan száraznak találta a csirke tikka-t, mire a szakács némi joghurttal és tejszínnel lágyította azt. Az étel egyébként a gasztro szakértők szerint is az indiai tikka nyugati emberek ízlésére formált változata, mivel a joghurt sokat elvesz az étel csípősségéből, mégis kissé Monty Python filmbe illő fordulat, hogy a szakács most az őt befogadó városnak ajándékozná a csirke tikka masalát.

A masala szó egyébként hindi eredetű, a dél-ázsiai konyhákban a különböző fűszerekből és egyéb összetevőkből készített fűszerkeveréket nevezik így, amelyeket használnak halhoz, húsokhoz és desszertekhez is. A tikka szó - több más jelentése mellett - azt a joghurtos pácot jelenti, amelyben elkészítésük előtt a húsokat marinálják.

Tipikus indiai masala a korianderből, római köményből, babérlevélből, fahéjból, szegfűszegből, fekete borsból, kardamom magból és szerecsendióból összeállított, kissé csípős garam masala, melynek összetevőit először pár percig együtt hevítik, majd mozsárban őrlik. Mi is elkészíthetjük a saját garam masala keverékünket például az itt leírtak szerint: http://www.food-india.com/ingredients/i001_i025/i003.htm A hozzávalók adagolása egyébként meglehetősen szabadon történik, mondhatni: ahány recept, annyi féle.

A tandoori masala piros színű, az előzőeken kívül még cayenne borsot, gyömbért, piros ételszinezőt is tartalmazó fűszerkeverék, mely nemcsak a kemencében készülő ételek tipikus ízesítője, hanem egyik fő összetevője a tikka masalának is.

Most éppen nem volt itthon garam masala keverékem, ezért főzés közben összedobtam egyet. Mondhatnám, hogy gyorsan, de hát nem lenne igaz. A tízféle fűszert megkeresni, megpirítani, mozsárban megőrölni...látszik, hogy az idő Indiában nem tényező. Az érdekes az egészben az, hogy bár az ételbe egy teáskanálnyit tettem a masalából, aztán hozzávalóinak nagy részéből is adagoltam még külön-külön is fél-egy teáskanálnyit, az elkészült étel mégsem lett túlfűszerezve, sőt: az egészre inkább a harmónia és a kiegyensúlyozottság volt jellemző. Akárki is találta ki, jár neki a pont.

Recept némi módosítással (mondhatni ötvözéssel) innen: innen és innen.

Tikka Masala csirke

Hozzávalók (4 személyre):

Marinád a hús pácolásához:

2 egész csirkemell
½ tk római kömény
½ tk koriandermag
2 gerezd fokhagyma, finomra aprítva
1 tk gyömbér, lereszelve
1 tk só
2 ek olívaolaj
2 dl joghurt

A masala szószhoz:

1 ek olívaolaj
1 hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 tk gyömbér, lereszelve
2 zöld chili paprika
1 ek sűrített paradicsom
1 tk garam masala
1 tk őrölt római kömény
1 tk tandoori masala
1 tk őrölt koriandermag
¼ tk őrölt görögszéna mag
1 hámozott paradicsom konzerv
2 tk barna cukor
1 tk só
1,5 dl joghurt
a tálaláshoz egy marék koriander (ha nincs, akkor petrezselyem)

Mossuk meg a csirkemellet, egy papírtörlővel szárítsuk meg, majd vágjuk 5 cm hosszú 1,5 cm széles csíkokra. Keverjük össze a marinád hozzávalóit, forgassuk bele a csirkemellet és tegyük az egészet hűtőbe minimum egy órára, de inkább egy egész éjszakára.

A pácból kivett, lecsöpögtetett csirkemell darabokat egy teflon serpenyőben süssük meg mindkét oldalukon (kb.10 perc), majd tegyük félre.

Egy másik, kb. 30 cm átmérőjű, mély serpenyőben az olívaolajon pirítsuk két-három percig a fűszereket. Adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, a hámozott paradicsom konzervet, jól keverjük el, majd adjuk hozzá a csirkét és főzzük együtt 5 percig. Ezután vegyük le az edényt a tűzről és keverjük az ételbe a joghurtot.

Párolt basmati rizzsel és friss, apróra vágott korianderlevelekkel tálaljuk.

Hétvégén vidéken

Előző hétvégén Anyunál jártunk látogatóban, akitől – mint az rendszerint lenni szokott - ételektől roskadozó csomagtartóval jöttünk haza. Kaptunk otthonról birsalmasajtot, gondosan felcímkézett, házi készítésű tésztákat rejtő csomagokat és hoztunk két üveggel a nyári bodzaszörpből is,azzal úgysem lehet betelni.

Aztán egyenesen a konyhakertből érkezett a sütőtök, egy kis csomag zöldborsó, egy doboz illatos paradicsom, három birsalma és egy doboznyi szőlő. A sütőtököt a birsalmák és a szőlő társaságában kitettem a teraszra, mert Anyu szerint meg kell csípnie a dérnek, azután lehet majd sütni-főzni. Nem tudom, hogy így van-e, de ezek azóta odakint várják a fagyot. Németalföldi csendéletként így néznének ki:

Az elmúlt hétvégén pedig Csopakon szüreteltünk R. szüleinek a telkén, szép napsütéses időben. Szőlő sajnos nem sok maradt a tőkéken, a termés jó részét megették az éhenkórász madarak, vagy elvitték az UFO-k, így röpke négy óra alatt végeztünk is a szürettel. Ha minden szőlőfürt ilyen szép lett volna, akkor nem így történt volna:

Utoljára valamikor gyerekkoromban szüreteltem a szőlőnkben, de akkor még olyan kicsi voltam, hogy Keresztapám, a hátára rögzített teli puttony mellett engem is könnyedén a nyakába ültetett, úgy furikázott a szőlővel együtt föl-le a domboldalon. Egyszer lefelé menet megcsúszott és mindenestől elestünk, na az jó mulatság volt!

Most puttonyt ugyan nem osztottak, viszont felnőtt szőlőmunkásként kaptam egy kék, virágos(!) védőkesztyűt, meg egy igazi metszőollót, bár engem rendszeresen eltérített a célomtól a folyamatos dokumentálhatnék. Ő itt például Áfonya, a szüreti revizor:

Miután beküldtük a felvásárló által ajándékba hozott túrós rétest, meg R. Anyukája készítette isteni sült csirkét, a társaság kétharmada almát szedett. Ezt szerencsére nem pusztították el a varjak, így a kertben gyakorlatilag csak úgy roskadoztak a mindenféle színű almafák. Kicsit úgy néztek ki, mint a díszek alatt roskadozó karácsonyfák.

A végeredmény pedig több, mint elegendő télire-való alma, a képen például néhány ládányi Jonagold, ha minden igaz. R. nagyszerűen elrendezgette őket, nem igaz?

Jómagam néhány körtét is bezsákmányoltam valami közeljövőbeli süteményhez, a birsalma gyűjteményemet viszont elfelejtettem felturbózni, pedig állítólag az is volt a kertben.

Este aztán R-rel jártunk egyet a környéken és felfedeztem néhány csipkebogyó bokrot. Úgy terveztem, hogy másnap reggel majd korán felkelek és szedek egy lekvárra-valót, de aztán ezt a tervemet el kellett halasztanom, amikor kiderült, hogy azok a bokrok VALAKI telkén vannak. Másnap ugyan az egyik, dalos kedvében lévő szomszéd nagyon biztatott, hogy szedjek csak nyugodtan VALAKI csipkebogyójából, de miután a környéken így is területi háborúk dúlnak - hol a forrásvíz, hol mindenféle utak miatt - gondoltam jobb lesz a békesség, és inkább újból sétálni indultam. Ezúttal R. nélkül, mert ő valamiért nem bírja, ha ötpercenként megállok fényképezni efféléket:

Meg ilyeneket:

Másnap délelőtt R-rel, a reggeli bevásárlásról visszafelé aztán megtaláltuk a tuttira gazdátlan, tehát szabad prédának minősülő csipkebogyóbokrot egy földút mellett, így hazafelé R. Anyukájával nagy sziszegések közepette bogyókat szedtünk, miközben Áfonya kutya és R. a környéken sétafikáltak, mert utóbbi, saját bevallása szerint nem szereti az efféle gyűjtőmunkát.

A csipkebogyó szedése amúgy nem egy könnyű feladat: szúr, mint az őrület, de mi hősiesen tűrtük a fájdalmat,így most aztán főzhetem a hőn áhított, ám rohadtul macerásnak ígérkező csipkebogyólekvárt - na de erről majd később.

Csopaki hétvégénk eredményeként némileg átalakult a gyümölcs-csendélet a teraszon. Könnyen belátható, hogy a csomagtartó ezúttal is roskadozott...

Hirtelen nem is tudom, hogy főzzek, vagy inkább rajzoljak…