A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gorgonzola. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gorgonzola. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 14., csütörtök

Gorgonzolás fusilli karamellizált körtével, pirított serrano-val és rukkolával


Miről írjon az ember lánya, ha odakint ilyen lassú tél van? Fázom, unom a szürkeséget és a monotóniát, ez az igazság. Szívesebben írnék már színes pillangókról, szikrázó napsütésről, meg mindenféle, élettől duzzadó rügyekről, amik virágba borulnak, de a tél fölött egyszerűen nem lehet csak úgy elsiklani.

Most ráadásul pont az a része van, ami jól odavág, szerintem ilyenkor januárban a leglassabb és legszürkébb minden. Keresem belőle a kiutat, mint egy jég alá szorult fóka. Vannak napok, mint a tegnapi is, amikor nem sikerülnek a dolgok, amikor jobb bele sem kezdeni semmibe, mert úgyis minden balul sül el. A tegnap elrontott sóskaramelles tortát ma kidobom, elmegyek végre futni és akkor majd talán jobb lesz. Nem tudom, mitől jobb a futás után, de jobb. Pedig csak futok egy szalagon jó negyvenöt percig és nem is jutok sehová, még az is lehet, hogy a végén ettől nyugszom meg. Utána kell egy kis szauna, meg egy banánturmix és akkor végképp jó. Helyükre kerülnek a dolgok. A dolgok bonyolultnak látszanak, pedig végtelenül egyszerűek, ha egy banánturmixtól jobb lehet.

Az ilyen napokat pedig, mint a tegnapi, dobozba kell zárni és kidobni, esetleg szekrény mélyére rejteni és onnan akkor kivenni, amikor túlárad bennünk a boldogság, hogy tudjuk, milyen az, amikor nem. De lehet, hogy elég megnézni, mi minden lenne ennél rosszabb. Na, hát ahogy belegondolok, jó sok minden van és most nem annak örülök, hogy azok ott vannak, hanem hogy itt nincsenek.

Na, már nem is olyan rossz.

Egyáltalán nem.

De azért nem árt bevetni egy-két Napcsalogató ételt:



Gorgonzolás fusilli karamellizált körtével, pirított serrano-val és rukkolával


Hozzávalók (2 főre):

25 dkg fusilli
8 dkg gorgonzola sajt
1,5 dl tejszín
5 szelet serrrano sonka
1 körte
1/3 doboz rukkola
3 kanál vaj
só, frissen őrölt bors

2 liter vizet odateszünk főni a fusillinek. A serrano sonkát kb. 2 x 1 cm-es darabokra vágjuk és egy serpenyőben pár perc alatt mindkét oldalát megpirítjuk, majd félretesszük.

Ezután meghámozzuk a körtét, kb. 1 cm-es kockákra vágjuk és a nyeles serpenyőben a vajon, alacsony fokozaton kb. 6 percig karamellizáljuk.

Ezután hozzáadjuk a gorgonzola sajtot, hozzákeverjük a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, magasabbra vesszük a főzőlap hőmérsékletét és kevergetve egy perc alatt összeforraljuk.

A megfőtt tésztát leszűrjük, összeforgatjuk a mártással és együtt felmelegítjük. A végén hozzákeverjük a serrano-t és a rukkolát, utóbbival a tányérokra halmozott tészta tetejét is díszíthetjük.

2009. december 21., hétfő

Datolyás balzsamecetben glazírozott csirkemell gorgonzolás burgonyapürével


Elkezdődött nálunk a szokásos karácsonyi jövés-menés: szombaton például két barátnőm, Trixi és Zs. érkezett hozzánk, egyenesen a hófúvással. Ez elsőre kissé talán szokatlanul hangzik, de mivel ők szerintem angyalok, az utazásnak ez a módja náluk teljesen természetes. Onnan gondolom egyébként, hogy azok, mert mindig úgy fénylik a szemük, amikor rám néznek és ettől hirtelen az enyém is csillámlani kezd. Meg aztán amikor együtt vagyunk, megszűnik a tér és az idő, ami abban is megnyilvánul, hogy rendszeresen eltévedünk, de ezt már talán említettem.

Zs-t egyébként bármikor felhívhatom, bármilyen bolondsággal, mint azt a héten is tettem: „Figyelj, utazom a metrón és mosolyognak rám az emberek. De a szemükkel mosolyognak, nem a fogukkal, érted? Szerinted megőrültem?!” Erre Zs. azt mondta, hogy „Zsóka, ez tök normális, mindig mosolyognak, csak eddig nem vetted észre”. Trixi pedig maga is angyalokat rajzol, szóval nekem senki ne mondja, hogy nincs hozzájuk semmi köze.

Gyertyát gyújtottunk, ebédeltünk, beszélgettünk, tortát sütöttem, boroztunk, közben a feltámadó szél örvényszerűen bele-belekapott az ablak előtt lengő hófüggönybe. Anna-Panna, Zs. kétéves kislánya a lakásban sétafikált, játékbaba kinézetéhez képest egyébként határozott akaraterővel és közösségi szellemmel rendelkezik: néha csak üldögélt magában a kanapén és spontán ezt hajtogatta magában: „Nem akarom Anya, nem, nem!”, máskor meg a nyers tortatésztát osztotta szét nagylelkűen a jelenlévők között. Nagyhajú, féléves testvére eközben békésen aludt.




Datolyás balzsamecetben glazírozott, azaz mázzal fényezett csirkemellet sütöttem. Köztudott, hogy a melle nem éppen a csirke legízletesebb része, ráadásul könnyen kiszárad, egy kis balzsamecet és a gondos sütés azonban tényleg csodákat tesz vele. Szerintem egyszerű modenai balzsamecettel is működik a dolog, de a legjobb mégis valamilyen hosszabb ideig érlelt verzióval készíteni. A múltkoriban R. Dubai-ban élő húgától kaptunk mindenféle datolyás finomságot, többek között egy 10 évig érlelt balzsamecetet és mustárt, ezeket használom mostanában húsok pácolásokhoz, R. legnagyobb örömére.






Datolyás balzsamecetben glazírozott csirkemell gorgonzolás burgonyapürével




Hozzávalók 4 személyre:

2 db csirkemell (kb. 0,8 kg)
1 nagy fej vöröshagyma, finomra aprítva
4 gerezd fokhagyma, finomra zúzva
3+2 ek balzsamecet
6 ek olíva olaj
1 ek méz
só, frissen őrölt bors

A burgonyapüréhez:
0,7 kg burgonya
7 dkg gorgonzola sajt
5 dkg vaj
1 dl tej

késhegynyi, frissen őrölt szerecsendió


A csirkemellet megmossuk, egy papírtörlővel megszárítjuk, hosszában kettévágjuk és maximum 1,5 cm vastag szeletekre vágjuk. sózzuk, borsozzuk. Elkészítjük a pácot: összekeverjük a balzsamecetet, az olíva olajat, a mézet, a finomra vágott vöröshagymát és a fokhagymát. Ebben minimum 30 percig, de inkább több órán át pácoljuk a a húst.

A sütőt előmelegítjük 180 ۫C-ra. Egy grillserpenyőben a hús mindkét oldalát 3-3 percig sütjük, majd a húsokat egy zárható üvegtálba tesszük és 12 percig sütjük a sütőben. Végül a grillserpenyőben magasabb hő fokozaton oldalanként 2-2 perc alatt megpirítjuk a húsokat, a páclét, a finomra vágott hagymadarabokkal azonban nem öntjük hozzá, hanem megtartjuk. Amikor már az utolsó hús is szép színt kapott és mindet egy tálra helyeztük, a serpenyőben öntjük a maradék páclét, hozzáadunk még 2 evőkanálnyi balzsamecetet és közepesnél kicsit magasabb lángon besűrítjük. Az így kapott, karamellizálódott szószt a húsokra öntjük.

A burgonyapürét a szokásos módon elkészítjük, hozzáadjuk a tejet és a vajat, sózzuk, reszelünk hozzá szerecsendiót és belekeverjük a gorgonzolát.


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails