2014. december 26., péntek

Tokaji aszús- narancsos-gesztenyés sült kacsa sárgabarackmázzal

Van ez az eset, mint a mostani, amikor lassan múlt idő lesz az év. Ilyenkor lehet összegezni begyűjtött élettapasztalatokat. A sajátjaim közreadásától megkímélek mindenkit, tekintve, hogy rájöttem, hiába  olvasgattam én magam sok bölcs könyvet korábban, a valódi tapasztalat mégiscsak az, amit mi magunk szerzünk úgy, hogy történik velünk valami. Hogy történnek velünk dolgok, jó is, rossz is. Így csiszolódunk, formálódunk, érlelődünk. És hogy mindig vannak mellettünk társak, barátok, családtagok.

Na jó, egy dolgot mégis megosztok veletek: megtanultam, hogy amikor nem bombáznak külső ingerek, azt tekinthetem egy lehetőségnek, hogy felfedezzem  a belső erőforrásaimat. Így mostanában nagy örömmel újrahasznosítok dolgokat: ékszereket, borosüveget, képkeretet..és újra főzök, vagyis hát kísérletezgetek. Ennek eredménye néha az, hogy a levesben lévő többféle hús fele megfő, a másik fele pedig nem.  Ugyanakkor összedobok meglepően jó ételeket is.
Kacsasütéssel nem igazán szívesen kísérletezgetek, mert volt már hogy három órán át sütöttük a delikvenst családilag Karácsony este, mégsem sült át alaposan. De hát történetesen megint Karácsony van, és a hűtőben a szülőnél egy kacsa várja  sütőbéli sorsát, tehát  a kacsasütés műveletében úgy tűnik,hogy csiszolódni lesz szerencsém.  Próba szerencse alapon kiválasztottam a SK blog sütési módját és hozzáadtam saját elképzelésemet a fűszerezésre. Jócskán tettem hozzá 5 puttonyos Pajzos Tokaji Aszút. Az eredmény: maga a tökéletes és mennyei Karácsonyi sült kacsa. Ropogós héjjal, omlós hússal és eszeveszett jó töltelékkel. És hogy csúszik hozzá  az aszú!




Tokaji aszús – narancsos - gesztenyés sült kacsa  sárgabarackmázzal

Hozzávalók 6 főre:
1 db 2,5 kg-os pecsenyekacsa

A kacsa külső-belső bedörzsöléséhez:
1/2 teáskanál őrölt feketebors
2 teáskanál só

A töltelékhez:
1 narancs megtisztítva, a gerezdek egyharmad darabokra aprítva
200 gr héjnélküli szeldgesztenye (100 gr-os zacskós változat)
1 nagy ek házi sárgabaracklekvár
½ csokor petrezselyem
½ teáskanál  szárított kakukkfű
mokkáskanál szárított gyömbér
nagy csipetnyi szegfűszeg
2 teáskanál reszelt narancshéj
fél mokkáskanál feketebors
nagy csipetnyi só
1 dl Tokaji Aszú

A mázhoz, amivel a kacsát kenegetjük majd:
5 ek házi sárgabaracklekvár
1 dl víz
0,5 dl Tokaji aszú
A kacsát alaposan megmossuk.
Egy nagy lábasban, amibe belefér majd a kacsa,  vizet forralunk
A sütőt előmelegítjük 220 C-ra.
Amikor felforrt a víz, 12 percre beletesszük a kacsát főni. Amikor letelt az idő, a kacsát kivesszük, leöblítjük hideg vízzel, hagyjuk kicsit kihűlni, majd kívül-belül megtörölgetjük papírkendővel.A fűszerezéshez szánt só-bors keverékkel kívül belül alaposan bedörzsöljük. Összekeverjük a tölteléknek valókat és beletöltjüka  kacsa hasába. A bőrét bevarrjuk, hogy a töltelék ne jöjjön majd ki a „résen” sütés és forgatás közben(nekem a hústű valahogy nem működött erre a célra eddig).
A kacsát betesszük a sütőbe a kb. középmagasságban elhelyezett rácsra. A sütő alsó részébe teszünk egy tepsit, amibe 1,5 dl vizet töltünk.
Közben elkészítjük a kenegető mázat: a baracklekvárt, a vizet és az aszút nagy lángon összeforraljuk, hogy kenhető mázat kapjunk.
A kacsát először 15 percig sütjük 220 C-on. Amikor lejárt az idő, kivesszük a kacsát és bekenjük mindkét oldalán a sárgabarackmázzal.Közben ecsökkentjük a sütő hőmérsékletét 170 C-ra és ezúttal 40 percet adunk a kacsának. Amikor lejár a idő, újra bekenjük és újra 40 percig sütjük, csak ezúttal a másik oldalán. Közben a kacsa alatt gyülemlő pecsenyelét kiöntögetjük egy kis tálkába, a tepsi alá újra vizet töltünk és újra betesszük a kacsa alá. A fordítgatást – mázzal kenegetést mégegyszer ismételjük, így a kacsát összesen 180 percig sütjük 40 perces etapokban.
Amikor lejár az utolsó sütési epizód, a kacsát kicsit nyitott sütőajtónál 15 percig hagyjuk pihenni, utána tálaljuk. Köretnek krumplipüré, az összegyűjtött pecsenyelé egy narancs levével beforralva és párolt lilakáposzta fakultatíve ajánlott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails