2014. december 26., péntek

Tokaji aszús- narancsos-gesztenyés sült kacsa sárgabarackmázzal

Van ez az eset, mint a mostani, amikor lassan múlt idő lesz az év. Ilyenkor lehet összegezni begyűjtött élettapasztalatokat. A sajátjaim közreadásától megkímélek mindenkit, tekintve, hogy rájöttem, hiába  olvasgattam én magam sok bölcs könyvet korábban, a valódi tapasztalat mégiscsak az, amit mi magunk szerzünk úgy, hogy történik velünk valami. Hogy történnek velünk dolgok, jó is, rossz is. Így csiszolódunk, formálódunk, érlelődünk. És hogy mindig vannak mellettünk társak, barátok, családtagok.

Na jó, egy dolgot mégis megosztok veletek: megtanultam, hogy amikor nem bombáznak külső ingerek, azt tekinthetem egy lehetőségnek, hogy felfedezzem  a belső erőforrásaimat. Így mostanában nagy örömmel újrahasznosítok dolgokat: ékszereket, borosüveget, képkeretet..és újra főzök, vagyis hát kísérletezgetek. Ennek eredménye néha az, hogy a levesben lévő többféle hús fele megfő, a másik fele pedig nem.  Ugyanakkor összedobok meglepően jó ételeket is.
Kacsasütéssel nem igazán szívesen kísérletezgetek, mert volt már hogy három órán át sütöttük a delikvenst családilag Karácsony este, mégsem sült át alaposan. De hát történetesen megint Karácsony van, és a hűtőben a szülőnél egy kacsa várja  sütőbéli sorsát, tehát  a kacsasütés műveletében úgy tűnik,hogy csiszolódni lesz szerencsém.  Próba szerencse alapon kiválasztottam a SK blog sütési módját és hozzáadtam saját elképzelésemet a fűszerezésre. Jócskán tettem hozzá 5 puttonyos Pajzos Tokaji Aszút. Az eredmény: maga a tökéletes és mennyei Karácsonyi sült kacsa. Ropogós héjjal, omlós hússal és eszeveszett jó töltelékkel. És hogy csúszik hozzá  az aszú!




Tokaji aszús – narancsos - gesztenyés sült kacsa  sárgabarackmázzal

Hozzávalók 6 főre:
1 db 2,5 kg-os pecsenyekacsa

A kacsa külső-belső bedörzsöléséhez:
1/2 teáskanál őrölt feketebors
2 teáskanál só

A töltelékhez:
1 narancs megtisztítva, a gerezdek egyharmad darabokra aprítva
200 gr héjnélküli szeldgesztenye (100 gr-os zacskós változat)
1 nagy ek házi sárgabaracklekvár
½ csokor petrezselyem
½ teáskanál  szárított kakukkfű
mokkáskanál szárított gyömbér
nagy csipetnyi szegfűszeg
2 teáskanál reszelt narancshéj
fél mokkáskanál feketebors
nagy csipetnyi só
1 dl Tokaji Aszú

A mázhoz, amivel a kacsát kenegetjük majd:
5 ek házi sárgabaracklekvár
1 dl víz
0,5 dl Tokaji aszú
A kacsát alaposan megmossuk.
Egy nagy lábasban, amibe belefér majd a kacsa,  vizet forralunk
A sütőt előmelegítjük 220 C-ra.
Amikor felforrt a víz, 12 percre beletesszük a kacsát főni. Amikor letelt az idő, a kacsát kivesszük, leöblítjük hideg vízzel, hagyjuk kicsit kihűlni, majd kívül-belül megtörölgetjük papírkendővel.A fűszerezéshez szánt só-bors keverékkel kívül belül alaposan bedörzsöljük. Összekeverjük a tölteléknek valókat és beletöltjüka  kacsa hasába. A bőrét bevarrjuk, hogy a töltelék ne jöjjön majd ki a „résen” sütés és forgatás közben(nekem a hústű valahogy nem működött erre a célra eddig).
A kacsát betesszük a sütőbe a kb. középmagasságban elhelyezett rácsra. A sütő alsó részébe teszünk egy tepsit, amibe 1,5 dl vizet töltünk.
Közben elkészítjük a kenegető mázat: a baracklekvárt, a vizet és az aszút nagy lángon összeforraljuk, hogy kenhető mázat kapjunk.
A kacsát először 15 percig sütjük 220 C-on. Amikor lejárt az idő, kivesszük a kacsát és bekenjük mindkét oldalán a sárgabarackmázzal.Közben ecsökkentjük a sütő hőmérsékletét 170 C-ra és ezúttal 40 percet adunk a kacsának. Amikor lejár a idő, újra bekenjük és újra 40 percig sütjük, csak ezúttal a másik oldalán. Közben a kacsa alatt gyülemlő pecsenyelét kiöntögetjük egy kis tálkába, a tepsi alá újra vizet töltünk és újra betesszük a kacsa alá. A fordítgatást – mázzal kenegetést mégegyszer ismételjük, így a kacsát összesen 180 percig sütjük 40 perces etapokban.
Amikor lejár az utolsó sütési epizód, a kacsát kicsit nyitott sütőajtónál 15 percig hagyjuk pihenni, utána tálaljuk. Köretnek krumplipüré, az összegyűjtött pecsenyelé egy narancs levével beforralva és párolt lilakáposzta fakultatíve ajánlott.

2014. december 14., vasárnap

Télűző desszert a hűtőpultból

Már tényleg a harmadik gyertyát gyújtjuk az adventi koszorún? És mindjárt vége ennek az évnek.
Apropó, az adventi koszorúm kicsit átalakult és kiegészült egy sütőtökkel. Nem éppen szabályos, de szerintem jobban mutat így, mint eredeti formájában, persze a gyertyát nem így gyújtom meg.

Mint ahogy a gránátalma is jól néz ki egy sima fehér füzetre fektetve, de hát ez sem szabályos, hacsak nem festeni szeretnék vele..
Kicsit aggaszt, hogy mindenféle Karácsonyi süteményeket gondoltam sütni, ám ennek még csak a közelébe sem jutottam eddig. Nem baj, majd Karácsonykor.Na nem, mintha annyit sütnék, őszintén szólva lassan már az idejét sem tudom, hogy mikor sütöttem egyáltalán bármit is.
Ám sokkal inkább kezdek otthon lenni a friss disznósajt majonézzel, abált szalonna és még nem teljesen kiszikkadt, enyhén csípős házikolbász témakörben, mivel ezekből bőven van a pataki piacon, kiváló minőségben.Tegnap pedig szürkemarha-felsál vacsorára hívtak barátok, ahol még pálinkát is kellett innom, pedig azt csak egyszer egy évben teszem, Többek javaslatára azonban nemrég beszereztem itthonra jó két liternyit vészhelyzetre. Értsd: pálinka a népi gyógymód, ha meghűltél, ha gyomorrontásod van, ha defektes lett az autód, vagy ha szimplán csak eleged van a télből. Utóbbi kategóriával nem árt vigyázni, mert még csak az elején járunk...
Ha pedig nem akarok ilyen radikális megoldáshoz folyamodni, még mindig van egy csodafegyverem: a bor neve aszú.
Egy korty aszú szintén jó gyógyír a télre. És a színek. Így szól a recept: ha nincs otthon sütemény, igyál egy korty aszút / Ha van otthon sütemény, igyál  egy korty aszút /  Ha mégsincs otthon sütemény, de a Penny, a Lidl és társaiban elég jó Creme Brulée-t találtál, kísérőként ahhoz is ihatsz egy korty aszút. A színes aszalt gyümölcsöket felaprítjuk, beáztatjuk aszúba, majd elforraljuk az alkoholt róla. Beterítjük a desszertet a gyümölcsökkel és elkortyolgatunk hozzá egy pohárka aszút.

2014. december 7., vasárnap

Kókusztejes - zöldséges csirkemell, pirított mandulával

Biztosan nem véletlen, hogy Buddha és Jézus is ugyanarra a következtetésre jutott, miszerint a legfontosabb erőnk a szeretet. Ez az igazi gyógyír a legtöbb bajra. A lelket egyszerűen könnyebbé teszi, ha vannak körülötte olyanok, akik világosságukkal körbefogják és melengetik, amikor saját fénye halványabban ég.

Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor több törődésre van szükségünk. Az advent azért szép, mert ilyenkor is együtt fényesíthetjük a lelkünket az év legsötétebb időszakában.

Anita délutánonként gyakran felhív telefonon, megyek-e jógázni,  vagy hogy kiváló tanyasi csirkét /friss bárányt stb vett, menjek át vacsorázni. Amikor Budapestre megyek, Zsófinál, vagy Trixinél alszom, akikkel ilyenkor jó sokáig beszélgetünk. Zsófi gyömbéres teát főz, Trixi barátnőmmel rendszerint megiszunk egy-egy pohár bort, amit én viszek

Rengeteg érték hever itt parlagon.A környéken mindenhol eléggé hasonló a helyzet, talán annyi a különbség, hogy Sárospataknak csodás épített öröksége van. A patakiak büszkék arra, hogy ebben a nagy történelmi múltú városban élnek és igyekeznek megfelelni a hely szellemi, hitbéli örökségének.
Emellett az itteniek segítik is egymást: alamelyik reggel éppen a befagyott ablakú autóban ültem, vártam, hogy kilássak végre és elindulhassak, amikor valaki bekopogott az ablakon. Kinyitottam az ajtót és egy ismerős hölgy a cukrászdából mosolyogva nyújtott felém egy flakon jégoldót. A múltkor pedig defektes lett az egyik kerék és nem tudtam hirtelen, hogy mit csináljak.Egy kollégám öt percen belül jött a segítségemre, felszerelte a pótkereket és elvitte megfoldoztatni a sérültet. A szomszéd néninél megmelegíthetem a teámat, amikor kifogy gázpalack, én pedig segítek portalanítani a szőnyegét, ha megkér rá.Így megy ez Patakon, nem csak Adventkor.
 



Kókusztejes - zöldséges csirkemell, pirított mandulával


Hozzávalók (2 személyre):

1/2 csirkemell
1 közepes brokkoli 1/3-a
2 kisebb sárgarépa
1 közepes fej hagyma
140 gr-os kókusztej
egy 3 cm-es friss gyömbér, lereszelve
2 kis gerezd fokhagyma finomra aprítva
2 ek olíva olaj
2 ek szójaszósz
2 ek balzsamecet
nagyon kevés friss chili
1 mokkáskanálnyi garam masala
1 mokkáskanálnyi tandori masala
1 tk nádcukor
1 fél maréknyi szeletelt mandula, vagy pirított földimogyoró

A zöldségeket megtisztítom, felaprítom és forrásban lévő víz fölé odateszem párolódni, éppen csak hogy roppanósak legyenek.

A hagymát finomra aprítom és olíva olajon üvegesre párolom, hozzáadom a tandori masalát, a garam masalát, a gyömbért és a fokhagymát,  és kicsit megpirítom

A csirkemellet 2 cm-es csíkokra vágom, sózom, borsozom,hozzáadom a hagymához, a fűszerekhez és megpirítom. Hozzáöntöm a kókusztejet, hozzáadom a cukrot, belekeverem a párolt zöldségeket, öntök rá szójaszószt és balzsamecetet és mindezt összeforralom. Tálaláskor meghintem a mandulával / mogyoróval.

Borajánló: Megyer Tokaji Aszú 3 puttonyos 2010 . Aszú. Nem csak azért, mert jönnek az ünnepek, hanem mert egy nem túl édes aszú jól illik a kókusztejes, kicsit csípős távol keleties ízvilágú ételekhez. És ha még pirított mandula, vagy pörkölt mogyoró is fűszerezi az ételt, nos, akkor pedig különösen jól. És ez a 3 puttonyos aszú éppen megfizethető.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails