2011. április 19., kedd

Komatál Piliscsabán







Jó egy egy hónapja született Zs. barátnőmék harmadik kislánya, Nóra és múlt héten náluk töltöttem pár napot Piliscsabán, hogy többhónapos beszélgetéshiányunkon enyhítsünk végre. Ezen túl a gyerekekkel voltam játszótéren, mukóztam (motoroztunk Réka szerint) és tojást festettem, ezt például kétszer, mert az első persze összetört az óvodában. Gondoltam, a társalkodónő-bébiszitter szerepén túlmutatóan alkalmasint főzök is valamit, de kösz Zsókesz, erre egyaltalan (így mondja a barátnőm, hogy egyaltalan, minden mást egyébként tisztességes kiejtéssel) nincsen szükség, mert a héten még hozzák a komatálat.





Megtudtam, hogy az un. komatálat az újszülött babás házakhoz viszik helyi, főzőkedvű nők, mintegy önkéntesen, akik egy levelezőrendszerben előzetesen jelzik, hogy milyen időszakban vállalnak kismamák számára főzést. Ahhoz persze, hogy egy rendszer jól működjön, kell egy koordinátor, mint például ezesetben Kinga,



aki főállásban anyuka, másik főállásban kozmetikus és elmondhatom, hogy egy arcmasszázs nála felér egy varázslattal, na de lényeg az, hogy még ezen nagyszerű rendszer összefogására is jut ideje.



Szóval jó egy hónapon át minden nap más főz a kismamának, akinek így a család ebédjének napi gondja lekerülhet a válláról, nem okoz fejtörést, hogy az újszülött és a kétéves mellett melyik kezével főzzön ebédet. A jótett egyébként később viszonzásra talál, amikor a komatálvivőnél születik baba, akkor a korábbi kedvezményezett főz, sőt: házhozszállít.



Lényeg, hogy ottjártamkor ketten is hoztak komatálat, első nap egy gazdagon zöldségelt húslevest Anna örömére,


második fogásként kakukkfüves-citromos csirkemellel, majd sütőben pirított túrós palacsintával megkoronázva, a következő napon pedig selymes zellerkrémleves és rizi-bizi érkezett,


mindegyik bőségesen, az alkalmilag velem kibővült nagycsalád számára is elegendő mennyiségben. A komatál intézményébe a gyerekek is besegítenek, ahogyan azt itt Zille is teszi.





Mit szóltok hozzá? A kismamáknak házhoz jön az étterem, ezen túlmenően pedig azt gondolom, ez szép példa a helyi összefogásra.



4 megjegyzés:

  1. szuper dolog, irigykedem...én a 3. kezemmel főzök...

    VálaszTörlés
  2. :)
    Nálunk itt Etyeken is működik a komatál. Most épp a családom élvezi egy hete és még egy hónapig. :)

    VálaszTörlés
  3. Nahát, nem hittem volna, hogy még él ez a szép szokás!:) De csak gratulálni tudok érte!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails