2009. december 8., kedd

Mandulás pisztráng fokhagymás spenóttal és héjában sült burgonyával

Halat általában akkor sütök, ha R. elvisz a piacra. Ez pedig általában szombaton történik, úgy dél tájban. Mármint akkor indulunk a piacra. Azért akkor, mert péntek éjszakánként mulatírozunk a barátokkal és mire szombaton a piacra érünk, a halat már felvásárolták előlünk a korán kelők.

Hogy miért nem megyek egyedül a piacra? Mert messze van. Vagyis tulajdonképpen itt van a kerületben, de csak sok átszállással közelíthető meg, nekem legalábbis a kettő már sok. Főleg zöldségekkel megrakott szatyrokkal, amikből jobbra-balra bólogat a sok petrezselyem, meg zellerlevél. És azért sem megyek egyedül, mert R. nem adja kölcsön az autóját, mert nem tudja, hogy tudok-e vezetni, legalábbis két éve nem akar róla megbizonyosodni...

Ezért nyáron biciklivel megyek a madaras áruházig és éppen annyit vásárolok, amennyit a kormányra akaszthatok, ilyenkor úgy egyensúlyozgatok hazafelé, mint valami kezdő kerékpár akrobata. De télen mégsem biciklizhetek, mert hideg van és sötét van ésésés egyébként is minden kies, meg ilyenek.

Gasztronómiai célú bevásárlásokra ezért általában a Római térig megyek, az ilyenkor felér egy egészségügyi sétával is. Ott viszont csak húsos van, pék, zöldséges, újságos, meg Ofotért, de ez utóbbiak ebédügyben nem játszanak. A szupermarkettel meg nem nagyon tudok mit kezdeni, mert a dolgozókat valószínűleg megszállták a lassító típusú földönkívüliek: félóra akkor is kell ott a bevásárlásra, ha egyedül én vagyok az üzletben, célirányosan csak egy túró rudit veszek és utána rögtön a pénztárhoz megyek fizetni.

Most szombaton viszont úgy esett, hogy egy óra tájban nyitva találtunk a piacon két húsos standot és csodák-csodájára jónéhány pisztráng is tátogott még a halas pultban. Még válogathattunk is, hogy nagyot, vagy kicsit kérünk, és mivel roppantul élveztük a helyzetet, kértünk két közepeset:


A bezsákmányolt marhaszegyből, meg velős csontból etalon húsleves kerekedett a' la Fűszer és Lélek, a pisztrángok meg afféle mandulás sellőként végezték.

Mandulás pisztráng fokhagymás spenóttal és héjában sült burgonyával

Hozzávalók (2 személyre):

2 db pisztráng 1 dl száraz fehérbor 0,7 dl olíva olaj só, frissen őrölt bors 6 ág friss kakukkfű, 2 ág rozmaring és néhány bazsalikom levél 5 dkg szeletelt mandula 3 dkg vaj 1 doboz mélyhűtött spenót (persze jobb a friss, ha kapunk) 4 gerezd fokhagyma 10 db közepes méretű burgonya A sütőt előmelegítjük 200 ۫C-ra.

A burgonyát egy tálba tesszük, három-négy kanál olíva olajat öntünk rá, megsózzuk és jól összekeverjük, hogy az olaj és a só mindenhol egyenletesen befedje, és alufóliával lefedett sütőrácson fél óra alatt megsütjük.

A halakat megmossuk, vágódeszkára fektetjük és egy éles késsel a farkuktól a fejük felé haladva leszedjük róluk a halpikkelyeket (a kést ne merőlegesen, hanem kicsit megdöntve tartsuk, különben mindenfelé pikkelyek repülnek majd) a halgyomorból eltávolítjuk a gerinc mentén futó alvadt vércsíkot. A lepikkelyezett halakat alaposan megmossuk és egy papírtörlővel megszárítjuk, majd kívül – belül bedörzsöljük őket sóval és frissen őrölt borssal, hasüregükbe friss zöldfűszereket teszünk.

Egy sütőtálba beleöntjük a bort és 0,5 dl olíva olajat, ebbe beletesszük a befűszerezett pisztrángokat, fedővel lefedve 20 percig sütjük a sütőben, majd fedő nélkül még 5 percig.

Közben egy nyeles serpenyőben alacsony fokozaton olíva olajat hevítünk, egy szélesebb pengéjű kés lapjával egyesével összeroppantjuk a fokhagymákat, majd néhány percig kevergetve, anélkül, hogy megbarnulnának, megfonnyasztjuk őket az olajon. A fokhagymához hozzáadjuk a még fagyos spenótot és kb. 15 percig alacsony hő fokozaton, fedő alatt megpároljuk.

Egy kisebb edényben vajat olvasztunk és közepes fokozaton megpirítjuk rajta a mandulát.


A pisztrángok hasából kivesszük a zöldfűszereket, egy-egy tányérra helyezzük őket, a tetejüket a vajban pirított mandulával díszítjük, melléjük spenótot és a burgonyát halmozunk.

2 megjegyzés:

  1. hmmmmmmmmmmmmm, jól hangzik, csinálunk is azaz megkérem Gt-t hogy csináljon ilyet, én a halhoz nem bírok nyúlni...

    A kruplit héjastúl sütöd?

    Üdv,
    A

    VálaszTörlés
  2. hello Ányez :)



    irígykedem, mert errefelé sajnos nem főznek a férfiak :)

    nem mondom, hogy buli halat pikkelyezni, főleg, hogy egyfolytában néz, de egy éles késsel egyébként könnyen megy. Igen, a krumplit most héjastól sütöttem az érdekesség kedvéért :)

    pusz

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails