2009. december 15., kedd

Polvorones, spanyol karácsonyi sütemény


’Nagyon boldog vásárlást kívánok!” – ezt írta valaki dülöngélő, öles, fehér betűkkel a Nyugati-téri felüljáró oldalára. Ez elég elgondolkodtató azért, nem? Nem mintha én kivétel lennék: néha, rövid időre ugyan sikerül kiverni a fejemből a nyomasztó, karácsonyi vásárlási kényszert, de aztán időről-időre mégis késztetést érzek bevásárlóközpontokban, meg kivilágított karácsonyi vásárokon bolyongani. Ha ugyanis kimegyek az utcára, minden feldíszített karácsonyfa azt juttatja eszembe, hogy mit kell még vennem. Valamelyik hétvégén betévedtem a Vörösmarty térre is, hát ez tömegben labirintusnak sem utolsó, játékos kedvűeknek tudom ajánlani.

Nem csodálkozom persze a vásári forgatagok vonzásán: mindenki a fényt és a meleget keresi ezekben a hideg napokban. Mi is. Leginkább koncertekre, színházba,bulizni, vagy csak úgy egymáshoz járunk a barátaimmal. Pénteken Évánál találkoztunk a már hagyományosnak számító év végi csajpartin, tizenketten borozgattunk a szőnyegen ülve úgy, hogy utoljára előző évben találkoztunk ebben a körben. Vágni lehetett a füstöt a szobában, de ez is így volt jó. Szombaton R-rel, Trixivel és klarikarollal jó kis tokaj-hegyaljai borokat ittunk és roma jazzt hallgattunk egy belvárosi pincében, miközben a lábunkkal az asztal alatt vertük a taktust és mozgalmas volt a vasárnap este is, akkor egy osztrák elektro-jazz banda fújta belénk az életörömöt. Itt is egymásnak ütközött mindenki, mégis teljesen más volt, mint a vásárban.

Azért néha itthon is vagyok, akkor étel-örömet gyártok. Ezúttal édes, ánizsos kivitelben.

A receptet a Spanish Recipes blogról kölcsönöztem.



Polvorones, spanyol karácsonyi sütemény



Hozzávalók (kb. 25 darabhoz):

100 gr sima liszt
100 gr teljes kiőrlésű búzaliszt
200 gr vaj
100 gr porcukor
egy csipetnyi őrölt fahéj
6 csillagánizs
½ kávéskanál őrölt ánizsmag
1 teáskanál vanília aroma

a díszítéshez: egy csipetnyi fahéj és két evőkanálnyi porcukor

A vajat megolvasztjuk egy edényben, beletesszük a csillagánizst és a vaníliaaromát, hagyjuk kihűlni, majd egy-két órára a hűtőben dermesztjük.

Kivesszük a vajból a csillagánizst, a vajat összekeverjük a többi hozzávalóval és összegyúrjuk. Amikor összeállt a tészta, formázzunk belőle kis gömböket a tenyerünkkel, majd azokból - tenyerünkkel a gömböket egy sík felülethez préselve - készítsünk 5 cm átmérőjű korongokat. Ezeket tegyük egy sütőpapírral bélelt sütőlapra, a sütőt közben melegítsük 150 ۫C-ra és a sütő középső részén süssük a korongokat 15 percig.

Miután a korongok teljesen kihűltek, hempergessük meg őket a fahéjjal elkevert porcukorban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails