2009. augusztus 28., péntek

Zöldborsó krémleves parmezánnal


Július közepén már hiába kerestem a friss zöldborsót a piacokon, még a jól bevált zöldségárusom is úgy vélte ekkortájt, hogy nevezett zöldségről ebben az évben már álmodni sem érdemes, pedig én még mindenféle pürékről, főzelékekről és játékos borsószemekkel megkoronázott, sós tortácskákról fantáziáltam. Már egész úgy tűnt, hogy ezeket a terveket jövő nyárig dobozba kell zárnom, amikor is fenti zöldséges erre a célra kijelölt polcán egy hete ismét megpillantottam az egymás mellett sorakozó, frissen fejtett borsószemekkel teli csomagocskákat.

Emlékszem, gyerekkoromban hogy szerettem nézni, ahogy a harsogva kettéváló héjból az ujjaimmal kisodort borsószemek az edény oldalán végiggurulva, vidám táncot lejtve végül megállapodnak a többi közt. A zöldborsó apám nagy kedvence volt, amikor azt mondta anyámnak, hogy főzhetne már a gyereknek (ti. nekem) egy jó kis zöldborsólevest, az mindig jelzésértékű volt, nem sokkal ezután hamarosan fémtálban imbolygó borsószemeket hozott, melyeket kajla fülű vizslánk becses társaságában saját kezűleg fejtett a cseresznyefa alatt. Az otthoni konyhakertben a mai napig van zöldborsó ágyás, nyár elején szinte onnan kerül zsengén abba a sárga- és fehérrépával, karalábéval, valamint csipetkével készülő zöldséglevesbe, ami otthon olyan gyakran kerül asztalra nálunk.

A zöldborsót a magam részéről leginkább az alábbi krémleves formájában szeretem, ebben jó koncentráltan hat a borsó édeskés íze, amit a frissen reszelt parmezán sajátos, sós ízvilága ellensúlyoz. Egy kevés tejszínen kívül más sűrítést nemigen igényel, szerintem éppen optimálils a sűrűsége. Ha valakit esetleg zavarnának a benne maradt héjrostok, a turmixolás után egy szitán átpasszírozva ezek könnyen eltávolíthatók, s ha ekkor még szükséges, a leszűrt levest a tejszínben elkevert kiskanálnyi kukoricakeményítővel sűríthetjük.



Zöldborsó krémleves parmezánnal




Hozzávalók, 4 személyre:

55 dkg zöldborsó
8 dl szárnyas alaplé
1 szál póréhagyma
3 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
só, bors
2 ek olívaolaj
csipetnyi frissen reszelt szerecsendió
a tálaláshoz: 5 dkg frissen reszelt parmezán

A póréhagymát megtisztítjuk, a fehér részét karikákra vágjuk és a fokhagymával együtt olívaolajon kissé megpirítjuk.

Hozzáadjuk a zöldborsót , felöntjük az alaplével és 20 percig főzzük, majd egy botmixerrel pürésítjük.

Sózzuk, borsozzuk, frissen reszelt szerecsendióval fűszerezzük, majd visszatesszük a tűzhelyre, hozzáadjuk a tejszínt és addig kevergetjük a levest, amíg egyet rottyan. Levesszük a tűzről, megkóstoljuk, s ha kell, még fűszerezzük.

Frissen reszelt parmezánnal tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails