Azt hiszem,
hogy még sokáig nagy szemekkel fogok csodálkozni, amikor a barátaim alkalmasint
a sabbath előtti rituális kézmosásokról mesélnek nekem, hogy hányszor kell
egyik és másik kezet és hogyan megmosni, vagy amikor azt ecsetelik, hogy hogyan
is kell szakszerűen megmerülni egy mikvében (mikve= zsidó rituális fürdő).
Aztán most derült ki például számomra az is, hogy héberül jobbról-balra kell
olvasni és hogy ezeket a könyveket hátulról kell elkezdeni lapozni. Esküszöm,
nagyon szívesen hallgatom ezeket a sztorikat és most, egy különleges projektnek
köszönhetően más laikusok is kicsit többet tudhatnak meg a zsidó
hétköznapokról, ünnepekről és szokásokról.
Mariann
barátnőmet is szívügyek hozták öt éve a Tokaji Borvidékre, mi más. A
párja, Dénes családja hagyományosan földdel és szőlővel foglalkozik Mádon,ő
maga pedig az informatika területén eltöltött évek után szeretett volna
visszatérni erre a csodás adottságú településre, amely az utóbbi években
ugrásszerű fejlődésnek indult a különböző befektetőknek, befektetői köröknek
köszönhetően. Itt, a borvidék déli részén vannak területei Szepsy
Istvánnak és itt épült fel az utóbbi években a Gusteau Élményműhely, az Első
Mádi Borház, az Aszúház és a Botrytis Hotel és itt található másik barátnőm
munkahelye, a Barta Pince, a csodálatos Rákóczi-Aspremont kúriában. Itt van a
Holdvölgy csodálatos pincerendszere,a Royal-Tokaji borászat - csoda hát,
ha a helyiek szerint Mád a világ közepe?
Na de
visszatérve a történetünkre, Mariann és a gyerekei Dénessel tartottak, a kis
család pedig rövidesen kiegészült Blankával, a kis szöszi, elbűvölő kislánnyal.
Mariann
korábban dolgozott filmes területen, aztán kulturális rendezvényszervező lett
Budapesten. Nagy kultúra barát és igazi kozmopolita, egyébként pedig született
szervező. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ideköltözése után hamarosan tevékeny
részt vállalt a település nagyszabású rendezvénye, a Mádi Furmint Ünnep
szervezésében.
Aztán
hamarosan megtalálta őt egy másik feladat is, az Egységes Magyarországi
Izraelita Hitközség (EMIH) egy különleges projektet talált ki a borvidékre...
Az ország
ezen részében a II. világháború előtt nagyszámú zsidó közösség élt, különösen a
borkereskedelemben játszottak meghatározó szerepet. A régióban található feltáratlan
zsidó kulturális örökségi helyszíneket - zsinagógák,
rabbiházak, temetők csodarabbik sírjaival - összefogó, ezeket bemutató zarándokutat terveztek
létrehozni mádi, olaszliszkai, bodrogkeresztúri helyszínekkel. Az "Utazás
a zsidó kulturális örökségbe Észak-Magyarországon" EU támogatásból
megvalósított projekt célja az volt, hogy a zsidó vallású látogatók számára
egyfajta vallási-kulturális helyszínt, a más vallásúak számára pedig a zsidó
vallást, életvitelt, szokásokat és mindennapi rutint bemutató,azokat
kulturálisan közelebb hozó helyet hozzanak létre, mindezt a 21. századi
látogatói igényeknek megfelelően interpretálva.
2015. év
végén zárult a projekt, melynek keretében két helyen történt fejlesztés: Mádon
és Olaszliszkán, valamint ezeken kívül több hegyaljai helyszínt -
Bodrogkeresztúrt például, ahol az izraelita temetőben nyugszik Reb Steiner Saje
csodarabbi, akinek a sírjához zarándokok százai látogatnak el évről évre - is
bekapcsoltak a projektbe, így egy 10 települést érintő, 150 km hosszú zarándokutat
járhat végig ma az, aki kíváncsi ősei kulturális örökségére.
Mád - a rabbiház projekt
Mádon a
projekt keretében felújították a zsinagóga mellett található néhai rabbiházat,
amelyből csodaszép, modern látogatóközpontot, zarándokszállást alakítottak ki, a
későbbiekben pedig a házban a Tokaj-hegyaljai zsidó közösségek életét bemutató
kiállítást nyitnak majd. Ugyanitt családfa kutatásra is lesz lehetőség,
valamint a különböző helyszínekhez speciális mobil applikáció is készül majd.
Többféle,akár
többnapos programajánlatok közül válogathatnak az idelátogatók, szállás is
helyben van: az egy- vagy kétágyas szobáktól kezdve egészen az épület
tetőterében található 16 ágyas zarándokszállásig, az épületben összesen 32 főt
tudnak egyidejűleg vendégül látni normál ágyakon, sőt, a szobák pótágyazhatóak
is lesznek.
Az épületben két konyha is helyet kapott, az egyik természetesen
egy kóser látványkonyha, ahol a látogatók megismerhetik a kóser ételkészítési
szokásokat, megismerkedhetnek kóser receptekkel és ételekkel speciális főzési
bemutatók keretében.
Ezen kívül megnézhetjük az autentikusan berendezett rabbi
szobát, ahol elképzelhetjük, milyen környezetben éltek és tanítottak a nagy
rabbik.
A földszinti kiállító tér rendezvény helyszínként is funkcionál,
amelyben az iskolai és
tanulmánykirándulások-, továbbá a vezetett túrák résztvevői előadásokat
hallhatnak a vidéki zsidóság életéről.Az előtérbe belépő vendégek az
információs pultnál válthatnak belépőjegyet majd a kiállításra, illetve a
kiállítás és a zarándokút további állomásairól kaphatnak információt.
Olaszliszka - az interaktív memento
Az
olaszliszkai helyszín májustól látogatható, a zsinagóga helyén a
Tokaj-Hegyaljáról elhurcolt zsidóknak állítanak emlékhelyet, amely a községből
elhurcolt családokra és a néhai zsinagóga emlékére fókuszál. Az évtizedek alatt
kövenként elhordott épületből a keleti fal részletei maradtak meg, a tóratartó
fülke még tisztán kivehető. A fennmaradt romok alapján nehezen elképzelhető az
eredeti térélmény, az épület dimenzióit nehéz felmérni. Szécsi Zsolt építész a
nyugati fal mementóként való visszaépítésével láthatóvá teszi az épület eredeti
méreteit, tetőszerkezet nélkül is lehetővé teszi a "ki- és belépés"
átélését. Az új fal anyaghasználatában és szerkezetében eltér a régi falaktól,
nem téveszthető össze vele, de hűen egészíti ki az eredeti struktúrát. Az
épület néhai terében továbbra is főszerepben van a keleti fal közepén
elhelyezkedő tóratartó fülke, melybe a tórafüggönyöket (parochet) idéző beton
plasztika készül, rajta a héber nyelvű üzenettel: "Írd meg ezt a dolgot
emlékezetül egy könyvben" Móz2,17:14
Az
emlékhelyen járva, a bimát megérintve fokozatosan válik érthetővé az épület emlékezete.
Az időnként felhangzó kopogó léptek és visszhangzó tóraolvasás az épület
akusztikáját sugallják, ami a tér megélésének egyik fontos eszköze.
A tórafülkét
esti díszkivilágítás hangsúlyozza ki, idővel drámai változások következnek és
más megvilágításba kerül az emlékhely. 1944. április 13-án hatvanhárom családot
deportáltak a faluból. A zsinagóga padlóján pislákoló fények az akkori
csillagállás szerint fénylenek az üresen maradt térben.
A projekt
honlapja: http://csodarabbikutja.hu/hu/madi-csoda/zarandokut