A napokban éppen olyan az időjárás, mintha már itt lenne a tél vége. Hét, tíz fok, néha szikrázó napsütéssel. Már a futás is sokkal jobban esik odakint, mint egy terembeli futópadon.A szomszéd néni szerint meglesz még ennek az időnek a böjtje, mert olyan azért még sincs, hogy télen ne legyen tél, pedig hát tél az volt, csak hát hóból kevés, eddig. Távol álljon tőlem persze, hogy hó után reklamáljak, mindannyian éppen eléggé vágyjuk már a tavaszt, hogy végre több időt tölthessünk a szabadban. Hamarosan friss és zamatos gyümölcsök landolnak a tányérunkon és addig is,amíg mindez megvalósul, a beraktározott citrusféléket és aszaltgyümölcsöket bátran és kreatívan használhatjuk desszertekhez, akár olyan zöldségféléket is hozzáadva, mint a sárgarépa. Évi barátnőmtől jött a sárgarépa desszertbe való alkalmazásának ötlete, mert valami elképesztő finom kakaós répatortát készít, ebből tud marcipánbevonatosat és még feketeerdő tortát is és mindegyik szuperkönnyű. Ez itt pohárdesszert, amit 5 perc összeütni és kiváló kanalaznivaló esti olvasgatáshoz, filmnézéshez stb.
Sárgarépás-narancsos pohárkrém mascarponeval
Hozzávalók (2 főre):
125 gr mascarpone
1 közepes sárgarépa
1 nagyobb narancs
1 tojássárgája
2 ek nádcukor
3 tk kakaó
10 db babapiskóta
1 maréknyi áfonya
A narancsot alaposan megmossuk melegvíz alatt és lereszeljük a héját. A sárgarépát szintén lereszeljük. A mascarponet elkeverjük a tojássárgájával, a cukorral, a kakaóval , lereszelt narancshéjjal és a sárgarépával. A narancsgerezdeket elrendezzük a poharak alján. A narancsra halmozzuk a krémet, ebbe beleállítjuk a babapiskótákat, közéjük áfonyaszemeket szórunk.Néhány órára hűtőbe tesszük, akkor fogyasztható, amikor a krém már megdermedt.
Milyen bort igyunk hozzá? Édes tokajit, citrusos aromájú késői szüretet, vagy fiatal, gyümölcsös aszút.