A tavaszból időközben nyár lett, virágokkal, sok zölddel, ahogy kell. Jó két hete irgalmatlanul nagy volt a hőség, már-már elviselhetetlen. Valami azt súgja, hogy lesz még ilyen és legyen is, mert ez a nyár esszenciája. Már a nyár elején a legjobb kipróbálni, hogy mi esik igazán jól, mi az ami lehűt.
Lehet a zuhany alatt állni, folyópartra menni, hideg dinnyét falatozni, olvasgatni odabent a hűvösben, vagy éppen csakazértis házimunkát végezni és a homlokunkat törölgetve mondogatni, hogy hű de meleg van, nem bírom már.
És amikor mindezt meguntuk, lehet úszni, estefelé pedig már jógázni is. A jógában az a jó, hogy - nem tudom, hogyan - de működik. Ha kell energetizál, ha kell nyugtat, ha kell hűt. Leginkább arra használom, hogy feszültségmentesítsem magam: a mély ki és belégzések, nyújtások, hajlítások mind ezt segítik. Persze kell hozzá a futás is, valahogy ezek együtt működnek. Mostanában, amikor csak lehet, kimegyek a szabadba és van, hogy odakint is ászanázgatok egy kicsit. Aztán jön Anita, és rögtön fejenáll a fűben, a skorpió is megy neki...
Aztán ültünk a pléden mezítláb, megérkezett Katherine is, élveztük a lemenő Nap sugarait, na meg a sárospataki vár nem mindennapi látványát. Mióta kitavaszodott, már jó néhány teraszpartin túl vagyunk. Hogy ott mi folyik? Bor például rendesen: ilyenkor egyszerűen kell a rosé, de aztán mindig előkerül egy Furmint, aztán persze még egy... És mivel a pataki piacon sok szép, friss zöldséget lehet kapni, ezekből jó sokat eszünk. Megvannak a jól bevált fogásaink, Anita fantasztikus salátákat készít, Katherine-től jön a mesés kápiakrém (ha megengedi, majd közreadom a receptjét, ez itt az én verzióm), amihez rendre előkerülnek Ambrozsokiék friss, tehéntejből készült sajtjai. Szeretem ezeket az estéket, mert a vacsorák során rendre van egy-egy pont, amikor megállapítjuk, a lehető legjobb helyen vagyunk, a legjobb társaságban.
Mentás zöldborsókrém tortilla chips-szel
Hozzávalók:
20 dkg zöldborsó
2 kisebb ág menta
csipetnyi só
tortilla chips
A zöldborsót megmossuk és forrásban lévő vízben 10 percig főzzük. Majd kivesszük, leszűrjük, hozzáadjuk a letépkedett mentaleveleket, kézimixerrel pépesítjük és csipetnyi sóval ízesítjük. Tortilla chips-szel tálaljuk.
Borajánló: Megyer Sárgamuskotály 2013 száraz
Sültpaprikakrém bulgurral, paradicsommal
Hozzávalók 2 személyre a bulgurhoz:
1 csésze bulgur
3-4 paradicsom
1 csokor petrezselyem
1/2 citrom leve
2 ek olíva olaj
csipetnyi só
Egy csésze bulgurt kétszeres mennyiségű vízben 10 percig főzünk. Közben friss paradicsomot felszeletelünk (türelmesebbek apró kockára is vághatják, még türelmesebbek először rövid forrázást követően a paradicsom héját is eltávolíthatják és utána vágják kockára), hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet, meglocsoljuk olíva olaj és citrom keverékével, csipetnyi sóval fűszerezzük és hűtőbe tesszük, hogy összeérjen.
Hozzávalók a paprikakrémhez:
4-5 piros kaliforniai paprika, vagy kápia
olíva olaj
A paprikákat megfosztjuk magházuktól és alufóliára téve sütőben 200 Celsiuson kb. 30-40 percig sütjük (amíg a héja egy két helyen fekete lesz), majd műanyag dobozba/tálba tesszük, amit lefedünk folpack-kal. Ebben hagyjuk jó 30 percig a paprikát, majd miután kihűlt, leszedjük a héjját. Ezután kevés olíva olajjal meglocsolva hűtőbe tesszük, mert úgy lesz belőle igazán hűsítő vacsora.
Borajánló. Pajzos "T" Furmint 2014 száraz
Kókusztejes gyümölcsleves
Hozzávalók (4 főre)
1 liter kókusztej (DM, papírdobozos)
1/2 vaníliarúd
egy tányérnyi nyári gyümölcs: eper, cseresznye, őszibarack, nektarin
1 maréknyi mazsola
3-4 evőkanál nádcukor
A kókusztejet felforralom, hozzáadom a gyümölcsöket, kikaparom a vaníliarúd magjait, majd beledobom a levesbe, hogy átadja az ízét (amikor elkészült, kiveszem belőle), a végén adom hozzá a cukrot.
Borajánló: Barta Pince Késői szüretelésű Furmint 2010