Angliában még mindig él a délutáni tea intézménye, a hotelben inkább hétvégéken, mint hétköznapokon. Nem csak arról van szó,hogy az angolok elkortyolgatnak egy csésze teát valamilyen keksszel, hanem társaságok, családok akár speciálisan egy Afternoon Tea-re, vagyis Cream Tea-re jelentkeznek be. A Cream Tea a délutáni tea szendvicsekkel és süteményekkel kiegészített verziója.
Állítólag Anna bedfordi hercegnő vezette be az ötórai teát 1840 körül, mivel ő rendszeresen megéhezett ebéd- és vacsoraidő között és egy tálcán teát, kenyeret, vajat és süteményt kért a szobájába, hogy éhségét csillapítsa. Ez aztán a szokásává vált, sőt, a barátait is meghívta teázni.Az 1880-as évek végén már a felső osztályba tartozó hölgyek is teáztak, kesztyűben és kalapban fogyasztották teájukat, amit hagyományosan négy és öt óra között szervíroztak számukra.
A Grasmere House Hotel-ben az ötórai tea előtt pezsgőt kapnak welcome drinkként a vendégek, majd tojásos, sajtos, lazacos, sonkás szendvicseket és süteményeket, ez utóbbi közül elmaradhatatlan a scones, ami kicsit olyan, mint egy édes pogácsa, amit eperdzsemmel és/vagy tejszínhabbal fogyasztanak. Az ötórai tea elmaradhatatlan kellékei az emeletes süteményes tál és a klasszikus formájú kínai porcelán,vagy luxus helyeken ezüst teáskanna és teáscsésze. Mégsem lehet akárhogy teázni..
Néhány helyen ezt még tudják fokozni: a menő, londoni sketch étteremben a délutáni tea során elsőként egy tea ceremónia mester kényezteti az érzékeket egy rózsabimbó forrázattal, amelyet kaviár kóstolás követ pezsgő kíséretében, majd érkeznek a szendvicsek és sütemények.
Ezeket akár David Shrigley falon sorakozó műveinek nézegetésével, illetve akár kimondottan az általa készített kerámiákon lehet elkölteni.És közben olyan,mintha egy óriási marshmallow fotelben ülnél. Mindez személyenként 58-72 fontba kerül, gyerekeknek 35 fontba, ők egy sketch plüssmackót is kapnak ajándékba.
A Royal Albert Hall-ban néhány szombati napon operaelőadás is dukál az afternoon teahez, a szintén londoni St. James Court hotel pedig gyerekeknek is szervez ötórai teát, amelyet Alíz Csodaországban témára hangszerel.
A One Aldwich Hotel ötórai teáját a Charlie és a csokigyár című film inspirálta, itt személyenként 45-59 fontból teázhatunk pezsgő nélkül, vagy pezsgővel.
fotók: sketch, St. James Court, One Aldwich
forrás: visitlondon.com / historic-uk.com / telegraph.co.uk
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tea. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. április 20., péntek
2010. február 8., hétfő
Chai coffee, chai latte
Ebben a nekem végtelennek tűnő télben már végigittam itthon a teáspolc kínálatát, próbáltam már mandulás fűszerezésű téli teát, himalájai rózsateát, na meg persze zöldet, mert muszáj valahogy belülről is melegedni ebben a kutyaütő hidegben.
Főiskolás koromban J. barátnőmmel sokszor áztattuk meleg tejbe esténként a kedvenc Earl Grey teafilterünket, aztán hamarosan áttértünk a szálas teákra és mókás fémfilterekre, mert szerencsénkre a kollégium mellett egy akkor még újdonságnak számító teaház landolt, ahol aztán mindenféle tea volt a füstízűtől a mandulásig. Szívesen jártunk oda akár tanulni, vagy csak egy jót beszélgetni, de kétségtelen, hogy egyszer-kétszer erősen túlteáztuk magunkat, vizsgák előtt ez mondjuk néha jól jött, néha kevésbé. Milyen régen voltam már teázóban, egész kedvet kaptam hozzá…
Úgy két hete zszs-vel beültünk az Oktogonnál egy kávézóba beszélgetni és ő Tiger Latte-t rendelt, vagyis tejeskávét kardamommal, szegfűszeggel és fahéjjal fűszerezve. Meg volt győződve róla, hogy chai latte-t kap, azaz tejjel felöntött, fűszeres fekete teát, amit még Indiában kóstolt, ott mindenhol ezt isszák - mondta, de hamarosan kiderült, hogy mégsem az indiaiak körében népszerű fűszeres tea landolt a papírpoharában, hanem ennek a kávés verziója. Ahogy láttam, végül is nem bánta, én pedig nagyon örültem, hogy az Oktogonnál is tanulhatok valami újat a világ túlsó feléről…
Természetesen ki kellett próbálnom ezt a dolgot itthon, ma reggel is chai coffee-val nyitottam, mozsárban őrölt fűszerekkel és frissen reszelt gyömbérrel készítettem az instant kávés verziót, mert kávégépünk, az jelenleg nincs. A sima verziót így még nem teszteltem, de talán valamelyik barátném kipróbálja és majd referál, hogy milyen lett...
Mindenesetre nekem instant kávéval is tutti, hozzá egy kis Thievery Corporation és azóta odabent erősen tavaszodik.
Chai coffee

Hozzávalók (2 adag főzött kávéhoz):
2 csapott evőkanálnyi kávé
1 rúd fahéj
6 cardamom mag
6 szegfűszeg
2 cm friss gyömbér lereszelve
3 dl tej
cukor, ízlés szerint
1 rúd fahéj
6 cardamom mag
6 szegfűszeg
2 cm friss gyömbér lereszelve
3 dl tej
cukor, ízlés szerint
A fűszereket mozsárban megőröljük, hozzákeverjük a szokásos kávéőrleményünkhöz, lefőzzük a kávét a szokásos módon, hozzáadjuk a tejet és a cukrot, ízlés szerint.
Chai Coffee gyors verzió
Hozzávalók (1 adag instant kávéhoz):
egy csipetnyi őrölt gyömbér-, kardamom, fahéj és szegfűszeg
egy csipetnyi őrölt gyömbér-, kardamom, fahéj és szegfűszeg
A lefőzött kávéba/szokásos módon elkészített instant kávéba tegyünk egy-egy csipetnyit a fenti fűszerekből.
Chai Latte

Hozzávalók (1 adaghoz):
fűszerek mint fent
3 teáskanál Darjeeling teafű
2 dl meleg tej
A fűszereket 1 dl vízzel együtt felforraljuk, együtt kb. 10 percig főzzük, hozzáadjuk a meleg tejet és a cukrot és újra felforraljuk. Leszűrjük, a filterbe töltött teára öntjük és pár percig hagyjuk benne ázni, majd eltávolítjuk a filtert.
fűszerek mint fent
3 teáskanál Darjeeling teafű
2 dl meleg tej
A fűszereket 1 dl vízzel együtt felforraljuk, együtt kb. 10 percig főzzük, hozzáadjuk a meleg tejet és a cukrot és újra felforraljuk. Leszűrjük, a filterbe töltött teára öntjük és pár percig hagyjuk benne ázni, majd eltávolítjuk a filtert.
Ha pedig az idő jóval melegebb lesz, mint mostanában, kipróbálhatjuk a Lila Füge nyári verzióját is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)