2018. április 12., csütörtök

Grasmere House Hotel, Salisbury - avagy mit esznek a britek

Az elmúlt félévben egy hotel nemzetközi csapatát erősítem, Salisbury-ben. Igazából ez az első, hosszabb időtartamú külföldi tartózkodásom. Mondhatom, hogy szerencsém van, hogy idesorsolódtam (egy ügynökség segített ebben)  mert klassz a csapat,  nepáli, lengyel, brit, olasz, erdélyi magyar, román és magyar nemzetiségű kollégáim vannak, spanyol kolléganőm pedig éppen a múlt héten költözött haza Córdoba-ba.

Az étteremből két folyóra is rálátni, a Nadder-re és az Avonra, valamint a katedrális tornyára.A folyókon kecses hattyúk úszkálnak még  de azt még mindig nem tudom, hogy milyen állatok legelésznek a réten.






A vendégek nagyon szeretnek az étteremben ülni, csodálják a pazar kilátást, a madárfüttyöt, miközben vacsoráznak. A konyhát Massimo Il Grande Chef vezeti, Cselár Tamás Sous Chef-ként szintén az ételekért felelős, míg Rácz Gyöngyi kolléganőm vérprofi cukrászként az ilyen mutatós desszertekért, mint ez a lemon posset.


A napi menüben természetesen megtalálhatók az olyan angol specialitások, mint a fish &chips, a sült bárány mentás burgonyapürével, a Shirloin steak, a pâté,



   a baconos fogolytekercs,


a sült marha Yorkshire pudinggal - by the way..a Yorkshire puding intézményét sokáig nem tudtam mire vélni, mert nagyjából olyan, mint egy képviselőfánk, csak töltelék nélkül, de mostanra megkedveltem és vele együtt a sült marha másik elmaradhathatatlan kísérőjét, a gravyt-t is, ami az ezekhez készített szósz.  A főételek kb. 18-20 GBP-be kerülnek az étteremben, ezen kívül Massimo szívesen fuzionál a különböző konyhák között és természetesen olasz tésztákkal és desszertekkel is színesíti a palettát, sőt a vegetáriánus vendégeknek cukkinis, padlizsános zöldséges lasagne-val kedvez.

A snack menü hordozza a szokásos, egyszerűbb ételeket, mint a chips, a baconos, tojásos klasszikus háromszög formájú szendvicseket, a hamburgert és társait.



Országspecifikus és egyéb gasztronómiai furcsaságok persze vannak. Itt tényleg tejjel isszák a teát és  nem csak a Jane Austen regényekben. A cukor elmaradhat, de a tej csak a legritkább esetben. Aztán gyakran kérnek a vendégek a chipshez ecetet. 

Az első rendezvény, amin dolgoztam egy meleg férfi pár esküvői vacsorája volt. Itt, Angliában teljesen elfogadott, hogy az azonos nemű férfiak összeházasodnak. Többnyire azért persze különböző nemű párok szokták itt rendezni az esküvői partijukat.


A hotelnek 38 szobája van, berendezési jegyeit tekintve a klasszikus stílus jellemzi, ilyen itt a lounge:

A gyep persze zöld és angolosan kifogástalan, a virágokkal és mindenféle burjánzó növényekkel teli kertből pedig le lehet sétálni a folyókhoz.



Egy szoba 75 - 150 GBP-be kerül éjszakánként személyenként, szezontól függően. Mutatok néhány szobát, hogy mire beszámíthattok, ha megnéznétek a Katedrálist, a Magna Carta-t, vagy ha Stonehenge-be kirándultok és szállásra van szükségetek. Jöhettek vasárnapi ebédre is, mindössze 20 GBP négy fogás. Szóval, ha kényeztetni szeretnétek magatokat a kulturális programok előtt-után, vagy éppen csak erre jártok, ugorjatok be egy Sunday Roast-ra! További információkat a Grasmere House Hotel weboldalán találtok.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails