Tavaly nyitott meg első alkalommal a látogatók előtt a Sárospataki
Borterasz. A helyi borászatok közös célja az, hogy Sárospatakot vissza
helyezzék aTokaj-hegyaljai borvidéki térképre és megmutassák, a borvidék
ezen szegletében is nagyon jó Tokaji borok készülnek. Másrészt célunk a
helyi kulturális élet színesítése, találkozási pont létesítése a
városban, ezért is csatlakoztunk a Makovecz téren felállított kis
pavilonunkkal már másodszor a Zempléni Fesztivál programjaihoz.
Sokan
halljuk és talán magunk is gondoljuk, hogy a mai világ egyik társadalmi
problémája az, hogy nincsenek olyan közösségek, mint amilyenek
régen voltak. A nagyvárosokban különösképp érvényes ez, mert ott minden
még gyorsabban
változik és úgy általában hajlamosak lesznek az emberek nem köszönni a
szomszédjuknak sem. A Zsigmond Vilmos kiállításon láttam nemrégiben egy
fotót, amelyen öt férfi üldögél egymás mellett egy new yorki parkban a
padokon, mindegyik egy külön padon és néznek maguk elé, ki ebbe, ki abba
az irányba. Vajon miért nem beszélgetnek inkább egymással?
Társas
lények vagyunk, meg kell tanulnunk közösségeket teremteni, még ha
nehéz is. Mert mint általában, egy közösségben is mindig, mindenki mást
akar, de ezeket az akaratokat kell összehangolni úgy, ahogyan azt
egy zenekarban is teszik. Amikor a borvidéken létrejön valami, egy
rendezvény, egy kezdeményezés, amögött általában közös akarat van:
Bodrogkeresztúron Bott Judit borász kezdeményezésére a farsangi mulatságon szervezett
borárverés bevételét helyi biciklipálya építésére fordították.
A Bor, mámor, Bénye
és a Mádi Furmint Ünnep is közösségi kezdeményezések, ahogyan a
Sárospataki Borterasz is, ahol a zömében harmincas átlagéletkorú
személyzet gondoskodik a hely dinamikájáról és a jókedvről.
A Sárospataki Borteraszon ebben az évben is négy helyi borászat: a Pajzos Pincészet, a
Harsányi, a Gira és a Tokaj Portius kínálja a borait, amelyek mellé most a sátoraljaújhelyi Hunor Hotel készít ételeket.
Az
elmúlt
időszak rendkívül meleg időjárát követő esős napok után bízunk benne, hogy a borteraszból
hátralévő négy nap egyre kellemesebb időjárásban zajlik és esténként
ismét élettel, zenével és egymáshoz csilingelő borospoharak hangjával telik majd
meg a tér.
Szeretettel várunk mindenkit augusztus 23-ig a Sárospataki Borteraszon!