A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 19., vasárnap

Nyár, terasz, zöldségvacsorák

Onnantól kezdve, hogy Sárospatakon a fák felveszik első, zöld leveleiket és megjelennek az első virágok, nálunk elkezdődnek a teraszvacsorák.

Ezek teljesen spontán zajlanak, előző nap még általában semmit sem lehet tudni róluk. A terasztulajdonos barátnője összetrombitálja a társaságot és hőségfokozattól függően borral, vagy rozéfröccsel (igen, előfordul) zajlik a vacsorakíséret. Sör? Itt csak ritkán kerül asztalra. Akkor már inkább házi szörp.A vacsora elkészítéséből pedig mindenki kiveszi a részét , ha másképp nem, hát egy pohár borral üldögélve beszélget a többiekkel a teraszon.

Természetesen nem hiányozhat a jó tokaji bor. Kalandozunk mi más borvidékekre is, kóstolunk Chile-től Ausztriáig mindent, így tudjuk igazán kontextusba helyezni az itteni borokat. És milyen jó lenne még több nagyszerű bort és még több borvidéket megismerni! Egy jó borral a világ házhoz jön. Nem azt mondom, hogy annyit kell inni, hogy Firenzét lássuk magunk előtt, de a bor sokat elmond a tájról, az éghajlatról, a termőföldről, sőt, az ott élők mentalitásáról is.
A terasz elé fenyők és tölgyek magasodnak, előttünk a főutca, (mondhatnám, hogy forgataga, de ez nem lenne igaz)  a gyönyörű várkert és ez a ház.

A társaságban mindenki nagy zöldségrajongó, a srácok sem kérnek feltétlenül húst, még akkor sem, ha tisztán vega a vacsora. Katherine és Anita az egészséges étrend avatatlan lovagnői és a zöldségek szeretetét akaratlanul is ráragasztják másokra. Minimálisan használnak fűszereket, szeretik, ha a zöldség a saját ízével érvényesül és annyira frissen, amennyire csak lehetséges.


És a magok: dió, mandula, mogyorú, azok is jöhetnek minden mennyiségben. Katherine a fűszerekből sokszor teát készít. Ittatok már borókabogyóból és szederlevélből készült teát? Vagy bazsalikom teát? Nemcsak számos jótékony hatásuk van, de az ízük is finom.

Na de lássuk a zöldségeket: egy könnyű nyáresti vacsorához végy egy kevés tzatzikit, egy maréknyi kesudiót, két kanálnyi sült paprikakrémet, reszelj le egy céklát és egy almát, sárgarépát, kevés mángoldot, mindezt keverd össze,  locsold meg kevés citromlével és olíva olajjal, közben formázz csicseriborsó lisztből, reszelt cukkiniből és kevés áttört fokhagymából fasírtot, süsd ki olajban. Kínálj mindezekhez bulgurt.  Mi is van még itt? Garnéla fokhagymás olíva olajban és néhány szem fekete olíva.

Végezetül kísérd a vacsorádat könnyű Tokaji Furminttal, például Szent Tamás Mád Furminttal, vagy a Pajzos "T" Furmintjával.

2015. március 26., csütörtök

Csicseriborsós saláta

Olyan jó reggelente madárcsicsergésre ébredni! Látni, ahogy ébred a természet, hogy csak úgy feszítenek a rügyek a fákon és bokrokon, ahogy virágba borul az aranyeső és ahogy lila-fehér foltokként világít az ibolya a fűben. És ahogy a kék ég ismét védő kupolaként borul a szőlőhegyek fölé.. A tavasz mindig egy igazi csoda, érkezésével meghozza az igényt a nagyobb mennyiségű zöldségbevitelre. Még várni kell,  amíg a piacon megjelennek a szezonális darabok, de addig is már trenírozhatjuk magunkat a nyers salátákra, például ezzel. A Pajzos 2013-as "T" Furmintja pedig annyira friss, citrusos-limeos, ropogós Tokaji bor, hogy az ilyen könnyű darabokkal is jól mutat.



Csicseriborsós saláta
Hozzávalók, 2-3 főre:

egy konzerv csicseriborsó (400 gr)
1 csokor petrezselyem
1 lime kifacsart leve
2 gerezd fokhagyma
olíva olaj
só, bors, esetleg csipetnyi római kömény

A csicseriborsót leszűrjük, a petrezselyem leveleit letépkedjük és kisebb darabokra aprítjuk, a fokhagymát áttörjük, a paradicsomot kis kockákra vágjuk, mindent összekeverünk, hozzáadjuk az olíva olajat és már készen is van a salátánk, amely nagyszerű friss bagettel, vagy éppen húsok köreteként.

2014. május 11., vasárnap

Zöldspárga saláta eperrel és parmezánforgáccsal

Végre dívik az eper és a spárgaszezon, mindkettőre jócskán fájt már a fogam. Epret például egész évben tudnék enni, a tavaszt meg már csak a spárga miatt is várom.
Egyszer-kétszer bicikliztem spárgaföldön Türingiában és láttam, hogy milyen buckákban bújik ki a földből a spárga a földfelszín felé, tény, hogy nem zöld volt, mert az hagyományosan fehérspárga-termő vidék.Itthon Bács-Kiskunban termesztik, így hazai verziót is ehetünk.

A spárga aromái kevés olívaolajjal, sóval, borssal sütőben sütve szabadulnak fel a legjobban, így szoktam elkészíteni tejszínes öntettel spárgás tésztának, illetve általában így eszem egyszerű hollandi mártással, lágytojással, vagy néha csak olvasztott vajjal és krumplipürével. Ugyanazekhez egy szelet rántotthús is kiváló, ezesetben a lágytojást elegánsan kihagyom.
A zöldspárga édessége miatt jól illik a félszáraz - fajtajellege miatt egyébként is aromás és édeskés illatú  - Tokaji Sárga Muskotályhoz, amihez általában kicsit nehezebb ételt választani, pedig van néhány jól működő párosítás.  Harmonizál például gyümölcsös túródesszertekkel, balzsamecetes sült sárgarépával,  párolt hallal például vajban és mézben párolt édesköménnyel.

A Sárga Muskotályt borértő körökben sokan nem kedvelik, mert túl közérthetőnek találják, viszont borfesztiválokon a látogatók kimondottan rajonganak érte és egyáltalán nem szégyenlik, hogy kevésbé kiműveltek boros kérdésekben. Kóstoláskor gyakran megjegyzik, hogy ők ugyan nem értenek a borhoz, csak éppen isszák azt. Azt is szokták kérdezni, hogy kellene-e tudniuk szépeket mondani a borról. Nem, természetesen nem kell mindenkinek szépeket mondania, az is éppen elég, ha szeretitek a bort - ezt a választ munkáltam ki az évek során. Csak hát legalább jó bor legyen, ne művi, ne pacsmagolt és praktikusan szőlőből készüljön, ne mindenféle adalékokból. Nos, a száraz Tokaji Sárga Muskotály tesz  azért, hogy szeressék: olyan behízelgő szőlő-, gyakran bodzaillattal csábít a pohárból, hogy nehéz neki ellenállni. Az élményt fokozandó, gondoltam megnézem hogy muzsikál ez a kettő együtt - ti. a muskotály és a zöldspárga - némi friss, zamatos eperrel.
Jelentem: működik, ráadásul valahogy ilyen szép trikolor saláta lett belőle. Az csak később jutott eszembe, hogy még egy kis pirított mandula is illett volna a képbe. Legközelebb.


Zöldspárga és epersaláta
Hozzávalók (2 adag):

1/2 csomag spárga
40 dkg eper 
1 ek olíva olaj
só, bors

A dresszinghez:
1 ek balzsamecet
 2 ek olíva olaj
1 ek frissen facsart citromlé
2 tk méz
csipetnyi só, bors 

a tetejére: parmezán sajtforgácsok


Elkészítése:

A sütőt melegítsük elő 180 °C-ra. A spárgát mossuk meg, a végeket vágjuk le, a spárgát vágjuk fel 3 cm-es darabokra és forgassuk bele 1 ek olíva olajba, sózzuk, borsozzuk. Süssük sütőben lefedetlenül 15 percig, majd vegyük ki és hagyjuk kihűlni. Az epret mossuk meg és vágjuk ketté (ha valaki nem szereti, kiszedheti belőle a középső részt). Készítsük el a dresszinget: keverjük össze alaposan a hozzávalókat egy habverővel. Forgassuk össze az epret  a spárgával, majd öntözzük meg a dresszinggel és tegyünk a tetejére friss parmezán forgácsokat.

Hozzáillő bor: Degenfeld Muscat Blanc 2013  - cukortartalom 11,9 gr, alkoholtartalom 11,5%. A jó kis ropogós tokaji savak szépen összesimulnak a citromos- balzsamecetes dresszinggel, a bor édeskés jellege illik a zöldspárgához, a kicsit bodzás illatú bor szépen rímel az eperre és úgy egyáltalán: ez egy jó páros!

2010. november 5., péntek

Dióolajos zöldsaláta almával, camambert-rel és pirított mogyoróval


Ma hétágra sütött a nap, ám ahogy az idő egyre hűvösebbé válik, egyre több időt töltünk a lakásban. Én például ilyenkor többet kísérletezem a konyhában, esténként pedig fogok egy-egy jó könyvet, amibe aztán teljesen belefeledkezem (már ha tényleg jó az olvasnivaló). Biztosan benneteket is megtalált már néhány meghatározó olvasmány barátok ajánlása útján, nos, nálam is ez történt a minap. Csíkszentmihályi Mihály egyik könyvét G. barátnőm ajánlotta a figyelmembe és néhány nap múlva már letenni sem tudtam az említett könyv előzményét, mely a titokzatos Flow címre hallgat.

Hogy mi is az a flow? A szerző szerint a flow egyfajta szellemi állapot -talán az áramlás kifejezés hozza legjobban a tartalmat - melyet akkor élünk meg, amikor egy adott tevékenységet csupán önmagáért és nem külső jutalom reményében végzünk, ekkor a tér és idő szinte megszűnik és eggyé válunk a tevékenységgel. A szerző az önkiteljesítésre biztat a személyiségünknek megfelelő tevékenységek megtalálásával, legyen az tánc, rajzolás, filozofálás, de akár a mindennapi tevékenységeink "flow-kritériumok" szerinti megélése, melyekkel okfejtése nyomán nemcsak saját személyes életünk, de a társadalom is gazdagabbá válik.

Az, hogy a flow főzés közben, de akár egy egyszerű saláta elkészítése közben is megélhető, számomra nem kérdés...

Dióolajos zöldsaláta almával, camamber-rel és pirított mogyoróval



Hozzávalók (2 személyre):

10 nagyobb levél fejes saláta
1 maréknyi török mogyoró durvára vágva
8 dkg camambert
2 alma
2 ek dióolaj

4 szelet bagett kissé megpirítva
1 ek olíva olaj + 1 ek extra szűz oliva olaj
néhány levél friss rozmaring
2 szelet fokhagyma

A fejes salátát megmossuk, a vastag ereket eltávolítjuk, a leveleket nagyobb darabokra tépjük, két tálkában egyenletesen elosztjuk. A török mogyorót durvára vágjuk és egy edényben alacsony lángon néhány perc alatt megpirítjuk. Az almát meghámozzuk, a camambert-t vékonyan felszeleteljük, az almát meghámozzuk és nagyobb cikkekre vágjuk. Az almát és a camambert elosztjuk a salátaágyon, megszórjuk a pirított mogyoróval és megöntözzük a dióolajjal.

Egy evőkanálnyi olíva olajon a fokhagymát a rozmaringgal kicsit megpirítjuk, a fokhagymát és a rozmaringot kivesszük belőle, összekeverjük az olajat egy evőkanálnyi extra szűz oliva olajjal és beletunkoljuk a bagett szeleteket.

2010. augusztus 24., kedd

Őszibarackos spenótsaláta kecsesajttal és serranoval



Ebben a szemkápráztatóan szép nyárvégi időben annyira jólesnek a friss saláták, ezért mostanában jónéhány, számomra új variációt is kipróbáltam, a felfokozott sportélethez ugyanis vitaminban- és rostokban gazdag étrend dukál (legalábbis ezt mondják). Ennek eredményeként született ez a szupergyors őszibarackos –spenótos változat, ez most a favorit. Édes, lédús barackkal lesz igazán tutti, végre kaptam a zöldségesnél ilyet is, miután korábban kifogtam jónéhány íztelen példányt, amik téglaként jobban beváltak volna, mint gyümölcsként, na de most már ismét tapogatással mintavételezek, aminek ő (a zöldséges) szemmel láthatóan nem örül, de mi legalább igen.


Őszibarackos spenótsaláta kecskesajttal és serranoval

Hozzávalók (2 személyre):

10 dkg kecskesajt
1 nagyobb őszibarack
1 maréknyi bébispenót
4 szelet serrano
1 ek pirított mandula

az öntethez:
2 tk méz
6 ek extra szűz olíva olaj
2 ek modenai balzsamecet


A mandulát egy edényben megpirítom, a kecskesajtot vékonyan felszeletelem, a serrano-t kb. 1, 5 cm-es csíkokra vágom, az őszibarack héját lehántom és a gyümölcsöt feldarabolom, majd összeállítom az öntetet. A bébispenótot két részre osztom és tányérokra halmozom, ezeken elosztom a kecskesajtot, a barackot, a serranot, megöntözöm a balzsemecetes dresszinggel, majd megszórom pirított mandulával.

Bortipp: Áldozóhegyi Zenit Tóth Sándortól

2010. augusztus 18., szerda

Mozzarella sült paprikával, kapribogyóval és a többi..


Fantáziadús, gyors és emellett kalóriaszegény saláták összeállításában mi, nők kétségkívül jelentős gyakorlattal rendelkezünk. Vegyük most az egyszerűség kedvéért azt a példát, amikor odakint hűvös nyáreste leng, éppen túlestünk a szokásos futásdózisunkon és sürgősen enni kell valamit, de persze nem túl sokat, hogy mégse vesszen kárba az a sok-sok kilométer. Ismerősen cseng? Amennyiben igen, akkor hozzám hasonlóan nyilván már te is mindenből kreáltál salátát, talán éppen csak még kakaóscsigából nem. A zöldséges verziókon túl az egyik kedvencem a sógornőm, Annett hideg tésztasalátája (hogy az milyen jó grillezett bajor kolbásszal...), de szeretem a gyümölcsös - zöldséges salátákat is, a lehetőségeknek általában csak az itthoni raktárkészlet szab határt.

Általában szívesen megbolondítom a salátákat valami izgalmas vinegrettel, de sokszor egyszerű, extra szűz olívaolaj is megteszi, mint például itt, ahol ezúttal a mozzarella játssza a főszerepet, így a késztermék igazán gyors, tökéletesen egyszerű, mégis izgalmas, kalóriabeviteli paramétereit illetően pedig tökéletesen fájdalommentes. Ám ha valakinek mégsem lenne elég a fél fogára sem - mert egy férfinak vélhetően nem lesz az -, akkor eheti előételként is.

Mozzarella saláta sült paprikával, kapribogyóval stb. Hozzávalók (2 személyre): 10 dkg lágy mozzarella (1 csomag) néhány friss, bazsalikom levél 2 szem szárított paradicsom 8-10 db nagyobb kapribogyó néhány löttyintésnyi extra szűz olíva olaj

sültpaprika csíkok só, frissen őrölt bors A mozzarellát vékony szeletekre vágjuk, mellé tesszük a kb. 1 cm-es csíkokra vágott sült paprikát (a sült paprika elkészíthető néhány nappal korábban is, a kicsumázott paprikákat 200 C-os sütőben 25 percig sütjük alufólián, amíg éppen csak feketedik a héja, majd fóliával hermetikusan lezárt edénybe tesszük 15 percre, ezután könnyen lehúzható a héja, de vigyázat, ekkor még forró...) szárított paradicsomot, a kapribogyót és a bazsalikom leveleket, majd az egészet megöntözzük olívaolajjal, megszórjuk sóval és frissen őrölt borssal.

2010. február 24., szerda

Sült sütőtök- és céklasaláta rukkolával


A napokban szinte érzem, ahogy megtelik a világ energiával és ha olyan mindenen átlátó szemem lenne, akkor biztosan megpillanthatnám már a faágakban tülekedő rügyeket is, ahogy keresik a kiutat az éltető fényre. Lehet, hogy ezért van, de én még soha nem láttam olyan szépnek a Batthyány teret, mint hétfő este, amikor hazafelé tartottam Trixi barátnőmmel való találkámról: alig jártak az utcán, a Fő utca épületei százéves magányukban mégis roppant derűsnek tűntek. Én persze jobb szeretném, ha ilyenkor is lenne nyüzsgés odakint, de erre úgy látszik, még egy kicsit várni kell. A madarak mindenesetre már csicseregnek, igaz, kissé még bizonytalanul, de már nagyon úgy néz ki, hogy utolsókat rúgja a tél és nemsokára újra beindul az élet: a folyón majd újra sétahajók járnak, a biciklisek vadul lecsengetik a gyalogosokat a rakparton és egyáltalán: amikor a kék égen mókás, fehér bárányfelhők úsznak… mondanám, hogy én ugyan nem akarom siettetni a dolgot, de nem lenne igaz. Tudom én, hogy mindennek van ideje és mégis: legyen már újra tavasz!

Mostanában elég sok munkám van, nem nagyon volt időm találkozni a barátnőimmel, sőt igazából főzni sem, ezért múlt héten a térdműtétéből hősiesen regenerálódó R. egyik este úgy döntött, hogy ő készít vacsorát és mi tagadás isteni malaccsászárt sütött, ami a szombati Borjour-ról hazaérve különösen jó szolgálatot tett, ennek köszönhetően legalábbis épségben eljutottam egy vasárnap délelőtti megbeszélésre. Hétvégére aztán munka ide, vagy oda krónikus barátnő- és beszélgetéshiány alakult ki nálam, gyorsan Zs-vel is találkoznom kellett. Két kislányával jött, akik szó szerint bejárták a lakás minden szegletét, ki kétlábon, ki pedig a padlón kúszva.

Ezúttal gyömbéres lazacot készítettem sült sütőtök és céklasalátával, mert éppen „amíg lehet, addig együnk sütőtököt” időszakom van (nekem talán csak ez hiányozna a télből, ha valamit meg kellene említenem...), mert szép ésés színes ésés finom is, ennyi érv elég is mellette, nem?



szerencsére van itthon még egy formás darab, azt hiszem, hamarosan süteményként végzi.



Sült sütőtök- és céklasaláta rukkolával



Hozzávalók (4 személyre):

1,4 kg sütőtök
2 közepes cékla
8 gerezd fokhagyma
1 ½ tk frissen őrölt római kömény
1 ½ tk koriander
nagy csipetnyi szerecsendió
2+2 ek olíva olaj
1 nagy csipet só
1 teáskanálnyi nagy szemű tengeri só
1 teáskanálnyi szarvasgombás balzsamecet
1 nagy maréknyi rukkola.

A sütőt előmelegítjük 200 ۫C-ra.

Egy tálkába két evőkanálnyi olíva olajat teszünk, folyó víz alatt alaposan megmossuk a céklát, megforgatjuk az olajban, duplára hajtott alufóliára tesszük, megszórjuk a sóval, néhány csepp szarvasgombás balzsemecetet locsolunk rá és szorosan becsomagoljuk a fóliába.

Egy nagyobb tálba ismét két evőkanálnyi olíva olajat teszünk, megmossuk és megtisztítjuk a sütőtököt, kb. 3 cm-es kockákra vágjuk és ezt is megforgatjuk az olajban, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Megtisztítjuk és egy szélesebb pengéjű kés lapjával összeroppantjuk a fokhagymákat és egy-egy darabot a sütőtökkockák közé rejtünk, az egészet megsózzuk, frissen őrölt szerecsendióval korianderrel és a római köménnyel fűszerezzük, mellé tesszük a fóliába csomagolt céklákat és az egészet 40 percre a sütőbe tesszük.

Amikor kész, megtisztítjuk a céklát és a sütőtökkel hasonló darabokra vágjuk, hozzákeverjük a megmosott, megszárított rukkolát és még melegen tálaljuk.

2009. augusztus 7., péntek

Kecskesajtos rukkolasaláta, sárgadinnyével és füstölt libamellel


Szeretem, amikor esténként, futás közben vágott fű illata terjeng a levegőben és azt is, amikor megcsapja az orromat a folyó jellegzetes szaga. Ilyenkor már hűvösebb a levegő, rózsaszínű-szürke felhők vonulnak az égen, lassan kigyulladnak a lámpák és vadkacsa árnyak szállnak a víz felett. Sorra hagyom el a fákat, szinte csak a feljövő Hold világítja lépteimet. Ismerős és ismeretlen arcok futnak szembe a sötétben, néha egy-egy mellettem elsuhanó kerékpár riaszt fel gondolataimból. Aztán a Római-parti sétányra érek, ott javában zajlik az élet: az Evezősben a 70-es, 80-as éves slágereit játssza nagy beleéléssel zenekar, a hekkesek előtt kígyózik a sor, az árusok rekedt hangon kiabálják egyre hangosabban a mikrofonba a soron következő, boldog ételtulajdonosok nevét. Jobbról-balról kerülgetem a sétálókat, meg a szapora gyereklábak által hajtott műanyag motorokat, aztán egy sprinttel újból magam mögött hagyom a zajt. Nyújtok, lazítok, lélegzem, nézem vizet és a fák mögött ringatózó stégeket, hallgatom a falevelek suttogását.

Jó, hogy nyár van, jó ez a forróság, a sok kinti program és jók a nyár színpompás gyümölcsei. Micsoda ajándéka a természetnek a pirosló málna, a lédús őszibarack, a nektarin, a görögdinnye, na meg a sárga! Színek, ízek, meg zamatos gyümölcslé gömbölyű formákba zárva.

Futás közben gondoltam ki az alábbi salátát, amelyben természetesen főszerepet kapott az egyik kedvenc gyümölcsöm, a sárgadinnye:





Kecskesajtos rukkolasaláta, sárgadinnyével és füstölt libamellel



Hozzávalók 2 főre:

1 kg sárgadinnye
5 dkg kecske camambert
8 dkg füstölt libamell
2 maréknyi rukkola
1 ek modenai balzsamecet

A füstölt libamell íze vetekszik a pármai sonkáéval, ráadásul hazai. Hipermarketekben kapható, az előrecsomagolt felvágottak között érdemes keresni.


A sárgadinnyét megmossuk, magját kivájjuk, a dinnyehúst kb. 2 cm-es kockákra vágjuk. A rukkolát szintén megmossuk és megszárítjuk.

A kecske camambert kb. fél cm vékonyan felszeleteljük, majd a szeleteket kb. 1 cm széles,, 1,5 cm hosszú darabokra vágjuk.

A füstölt libamell zsíros része ízlés szerint a húson hagyható, vagy akár eltávolítható.

Ezután minden hozzávalót igazságosan megfeleztem és két tányérra halmoztam, egy villa és egy kanál segítségével gyorsan átforgattam, majd a színes halmokra balzsamecetet permeteztem.

2009. július 30., csütörtök

Marokkói csicseriborsó saláta


A múlt hét egyik derűs estéjén a Belgrád rakparton újonnan nyílt Flores bisztró teraszán cseverésztünk barátokkal néhány pohár bor, meg egy-két halom gyömbéres spagetti mellett, miközben odabent a Crazy Rhythm könnyű kis jazz sztenderdeket játszott. Éppen dvd felvétel zajlott, ami miatt a zenekar néha duplán játszotta a számokat, így folyamatos déjà vu érzésem volt. Aztán a stáb, meg a zenekar felkért minket közönségnek, így a következő pillanatban már a bárpultnál üldögélve igyekeztünk zeneértő ábrázatot vágni, majd sejtelmes füstfelhőbe burkolózva a boros poharat kecsesen a szánkhoz emelni, ahogyan az a filmeken is látható. Figyelem: ha egy jazzgitáros barátnője a barátnőd, ehhez hasonló események bekövetkeztére bizton számíthatsz.

Amikor aztán a húrokból, meg belőlünk is kifogyott a szusz, taxiba penderültem. A leengedett kocsiablakból néztem a város rögtönözte duna-parti filmet: hajók jöttek-mentek a lámpák fényétől csillogó vízen és a Romkert-ben is javában tartott még a tollas bál. Aztán egyszer csak megláttam az úttesten gomolygó, vészjósló porfelleget. A sofőr egy mozdulattal szélvédett szelencévé varázsolta az autót, így mielőtt az ablakon beköszönt volna a vihar, nekem már egy mozgó kapszulából volt szerencsém nézni a fénylő víztükör felett tovább sorjázó part menti épületeket, az út porában örvénylő faleveleket, meg a levegőben bukfencező nejlonzacskókat. A szél ekkor még csak éledezett, de épp, hogy betettem a lábam a lépcsőház ajtaján, máris teljes gőzzel tombolt és jó ideig nem is hagyta abba: tépte fákat, a szomszéd teraszok felől itt-ott fémes koccanás és cseréptörés hangja hallatszott. Engem ugyan nem kavart fel a dolog, semmi perc alatt elaludtam.

Másnap éjfél körül R. átbringázott a Hajógyári Szigetre, hogy belehallgasson valami ígéretes DJ szettbe, amit én ezúttal cseppet sem vágytam. Úgy századszorra is nekiveselkedtem Az eltűnt idő nyomában c. regényfolyamnak, amikor is vészjóslóan lengeni kezdtek az ablaktáblák. Megint vihar. Mi van, ha R. épp útközben van? – futott át az agyamon. Nagy aggodalmaskodva gyorsan felhívtam, mire ő felvilágosított, hogy tud magára vigyázni, egyébként is tart még a parti és velem ellentétben ő a kulcsait sem hagyja el és különben is, ha útközben elérné a vihar, hát akkor ő behúzódna valahová. Természetesen útközben nincs hová behúzódni, ezért még ezen az estén eldöntöttem, hogy elkezdem az arab ételek beható tanulmányozását, hogy a beduin harcosokhoz hasonlóan mi is bátran vehessük fel a harcot a már hazánkban is rendszeres látogatónak számító orkánerejű széllel. Az Angol Beteg című filmben elhangzottak szerint az aajeh nevű, dél-marokkói forgószél ellen a fellahinok kést ragadnak, hogy megvédjék magukat. Így, vagy úgy: ezekre az esetekre jobban fel kell készülni, ehhez pedig meg kell nézni, mivel erősítik szervezetüket a szélviharok terén nálunk tapasztaltabb népek. Ezért másnap marokkói, padlizsános csicseriborsó salátát készítettem, amelyben az előírt harissza pasztát lokális védelmi megfontolásokból Piros Aranyra cseréltem.

Az eredeti recept a delicious. magazin júniusi számából származik, a Flores Bisztró-ról pedig a Dining Guide oldalán olvashattok.



Marokkói, padlizsános csicseriborsó saláta




Hozzávalók, 4 főre:

2x 400 gr csicseriborsó konzerv
12 db koktélparadicsom
1 nagyobb padlizsán
2 teáskanál római kömény
1 fej fokhagyma
3 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál balzsamecet
2 evőkanál harissza paszta (nálam csípős Piros Arany)
1 csokor petrezselyem
néhány szál friss koriander
só, frissen őrölt fekete bors

A sütőt előmelegítjük 200 ۫C-ra.

A padlizsánról vágjuk le a zöld végét, vágjuk hosszában ketté, a kés hegyével hosszanti és kereszt irányban is vagdossuk be a felületét, majd ezt a felületet sózzuk be és a padlizsánt tegyük félre 20 percre. Ezzel az előkészítéssel a padlizsán kesernyés leve a bevagdosott felületen át távozik, ezt az idő leteltével mossuk le és szárítsuk meg a padlizsánt egy papírtörlővel.

Ezután vágjuk a padlizsánt 2-3 cm-es darabokra, vágjuk félbe a paradicsomokat, tisztítsuk meg a fokhagyma gerezdeket, majd az egészet keverjük össze 3 evőkanál olíva olajjal és tegyük mindezt egy tepsibe. Szórjuk meg őrölt római köménnyel, fűszerezzük sóval és fekete borssal, majd süssük 40 percig, ez alatt az idő alatt a zöldségek megpuhulnak és a konyhát is sejtelmes illat lengi körül.

A csicseriborsót egy szűrőben csepegtessük le, szedjük át a tepsiben sült zöldségeket egy mélyebb edénybe, keverjük hozzá a csicseriborsót, a harissza pasztát/Piros Aranyat, valamint az apróra vágott petrezselymet és koriandert.

Tálalhatjuk pirítóssal, vagy anélkül. Mivel mégiscsak nyár van, mi chilei Sauvignon Blanc-t ittunk hozzá.

Kapcsolódó programajánló szélcsend idejére:

Crazy Rhythm a Flores teraszán, ha fúj, esik stb., odabenn is lehet üldögélni.

Egyébként pedig: Quimby - Ajjajjajj

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails