A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 18., péntek

Füstölt lazacos rizstészta, ázsiai roppanós zöldségekkel



Mostanában csak futunk és futunk, meg jógázunk, meg termálfürdőzünk. Már januárban is volt, hogy odakint róttuk a kilométereket. Pár nap kihagyás után elkezdem érezni a lábamban, meg az összes végtagomban, hogy futni kell. Ennek ellenére hajlamos vagyok lebeszélni róla magamat...hát igen. Általában ekkor hív Anita, hogy menjünk. Szerencsére ez számára is belső kényszer. Futás közben általában fotózok is ezt-azt. A természetet. Egyszer csak meglátok valamit, nem kell nagy dolgokra gondolni: pl. egy érdekes fény a vízen, vagy egy szép naplemente, virágok, fák... és akkor ...katt! Egy ismerősömnél láttam, hogy ő is ugyanezt csinálja, szóval korántsem nem vagyok egyedül a hobbimmal.


Reggelente most itthon jógázom, egy héten két-három alkalommal pedig délutánonként is Katival és Natival. A jógában sokat számít az oktatók támogató, segítő hozzáállása. És persze az egyéni gyakorlás is. Szeretem, amikor az ászanákat összekötjük a légzéssel és hogy mostanában olyan dolgokat tudok megcsinálni, amit eddig még nem. Valamelyik nap először sikerült a fejenállás. Aznap elég sokat álltam fejen, annyira megörültem a sikerélménynek. És a zöldséges étrendet is tovább folytatom, sőt, egyre inkább. Most egy kis luxust is csempésztem bele. Édes Szamorodnival az egész valahogy khmmm...meglepően jó.



Füstölt lazacos rizstészta, ázsiai roppanós zöldségekkel

Hozzávalók 2 személyre:
2 gombolyag rizstészta
5 dkg füstölt lazac
1 kisebb cukkini
4 kicsi sárgarépa
brokkoli csíra
4-5 szál újhagyma
kb. 3 cm gyömbér
5 gerezd fokhagyma
2 ek chili szósz
só, bors

az öntethez:
3 ek szójaszósz
1 ek halszósz
olíva olaj
1 lime leve
2 ek barna cukor

 A rizstésztát 4-5 perc alatt megfőzöm, közben elkészítem a zöldségeket: a fokhagymát megtisztítom, megroppantom, a gyömbért úgy szintén és kevés olíva olajon odateszem dinsztelődni. A zöldhagymát megtisztítom és kicsi karikákra vágom. A cukkinit és a sárgarépát batton-ra vágom, a füstölt lazacot csíkokra. Amikor a fokhagyma és a gyömbér kicsit megpirult, kiveszem őket a serpenyőből, kidobom. A fűszeres olajra ráteszem a zöldhagymát, a sárgarépát, a cukkinit, ráöntöm az öntet felét, adok hozzá chili szószt és sűrűn kevergetve nagyobb lángon roppanósra sütöm.A tésztát leszűröm, félreteszem, hogy teljesen lecsöpögjön belőle a víz, majd egy edénybe teszem. Amikor a zöldség megsült, ráhalmozom a tészta tetejére, arra pedig a füstölt lazacot, mellé a brokkoli csírát, meglocsolom a maradék öntettel.  Haladók szórhatnak rá pirított mogyorót.

2009. december 8., kedd

Mandulás pisztráng fokhagymás spenóttal és héjában sült burgonyával

Halat általában akkor sütök, ha R. elvisz a piacra. Ez pedig általában szombaton történik, úgy dél tájban. Mármint akkor indulunk a piacra. Azért akkor, mert péntek éjszakánként mulatírozunk a barátokkal és mire szombaton a piacra érünk, a halat már felvásárolták előlünk a korán kelők.

Hogy miért nem megyek egyedül a piacra? Mert messze van. Vagyis tulajdonképpen itt van a kerületben, de csak sok átszállással közelíthető meg, nekem legalábbis a kettő már sok. Főleg zöldségekkel megrakott szatyrokkal, amikből jobbra-balra bólogat a sok petrezselyem, meg zellerlevél. És azért sem megyek egyedül, mert R. nem adja kölcsön az autóját, mert nem tudja, hogy tudok-e vezetni, legalábbis két éve nem akar róla megbizonyosodni...

Ezért nyáron biciklivel megyek a madaras áruházig és éppen annyit vásárolok, amennyit a kormányra akaszthatok, ilyenkor úgy egyensúlyozgatok hazafelé, mint valami kezdő kerékpár akrobata. De télen mégsem biciklizhetek, mert hideg van és sötét van ésésés egyébként is minden kies, meg ilyenek.

Gasztronómiai célú bevásárlásokra ezért általában a Római térig megyek, az ilyenkor felér egy egészségügyi sétával is. Ott viszont csak húsos van, pék, zöldséges, újságos, meg Ofotért, de ez utóbbiak ebédügyben nem játszanak. A szupermarkettel meg nem nagyon tudok mit kezdeni, mert a dolgozókat valószínűleg megszállták a lassító típusú földönkívüliek: félóra akkor is kell ott a bevásárlásra, ha egyedül én vagyok az üzletben, célirányosan csak egy túró rudit veszek és utána rögtön a pénztárhoz megyek fizetni.

Most szombaton viszont úgy esett, hogy egy óra tájban nyitva találtunk a piacon két húsos standot és csodák-csodájára jónéhány pisztráng is tátogott még a halas pultban. Még válogathattunk is, hogy nagyot, vagy kicsit kérünk, és mivel roppantul élveztük a helyzetet, kértünk két közepeset:


A bezsákmányolt marhaszegyből, meg velős csontból etalon húsleves kerekedett a' la Fűszer és Lélek, a pisztrángok meg afféle mandulás sellőként végezték.

Mandulás pisztráng fokhagymás spenóttal és héjában sült burgonyával

Hozzávalók (2 személyre):

2 db pisztráng 1 dl száraz fehérbor 0,7 dl olíva olaj só, frissen őrölt bors 6 ág friss kakukkfű, 2 ág rozmaring és néhány bazsalikom levél 5 dkg szeletelt mandula 3 dkg vaj 1 doboz mélyhűtött spenót (persze jobb a friss, ha kapunk) 4 gerezd fokhagyma 10 db közepes méretű burgonya A sütőt előmelegítjük 200 ۫C-ra.

A burgonyát egy tálba tesszük, három-négy kanál olíva olajat öntünk rá, megsózzuk és jól összekeverjük, hogy az olaj és a só mindenhol egyenletesen befedje, és alufóliával lefedett sütőrácson fél óra alatt megsütjük.

A halakat megmossuk, vágódeszkára fektetjük és egy éles késsel a farkuktól a fejük felé haladva leszedjük róluk a halpikkelyeket (a kést ne merőlegesen, hanem kicsit megdöntve tartsuk, különben mindenfelé pikkelyek repülnek majd) a halgyomorból eltávolítjuk a gerinc mentén futó alvadt vércsíkot. A lepikkelyezett halakat alaposan megmossuk és egy papírtörlővel megszárítjuk, majd kívül – belül bedörzsöljük őket sóval és frissen őrölt borssal, hasüregükbe friss zöldfűszereket teszünk.

Egy sütőtálba beleöntjük a bort és 0,5 dl olíva olajat, ebbe beletesszük a befűszerezett pisztrángokat, fedővel lefedve 20 percig sütjük a sütőben, majd fedő nélkül még 5 percig.

Közben egy nyeles serpenyőben alacsony fokozaton olíva olajat hevítünk, egy szélesebb pengéjű kés lapjával egyesével összeroppantjuk a fokhagymákat, majd néhány percig kevergetve, anélkül, hogy megbarnulnának, megfonnyasztjuk őket az olajon. A fokhagymához hozzáadjuk a még fagyos spenótot és kb. 15 percig alacsony hő fokozaton, fedő alatt megpároljuk.

Egy kisebb edényben vajat olvasztunk és közepes fokozaton megpirítjuk rajta a mandulát.


A pisztrángok hasából kivesszük a zöldfűszereket, egy-egy tányérra helyezzük őket, a tetejüket a vajban pirított mandulával díszítjük, melléjük spenótot és a burgonyát halmozunk.

2009. szeptember 9., szerda

Fokhagymás-petrezselymes garnéla


Igazán friss garnélát tengerparti országban bárhol ehetünk, gondoltuk Zs. barátnőmmel, amikor pár évvel ezelőtt, görögországi hátizsákos túrára indultunk. Elhatároztuk, hogy végigesszük az összes tengeri halat, ami csak létezik az Égei-tenger partvidékén. A túra első napján az athéni piacon rögtön találtunk is egy utcai árust, akinél friss, omlós tintahalat ettünk, hát megérkeztünk, gondoltuk. Tengerparti ország lévén, joggal feltételeztük, hogy a Peloponnészoszi-félsziget belsejében mindenhol találunk majd friss garnélát, kagylót, tőkehalat és még sorolhatnánk, pedig abból, hogy egy ország relatíve nagy területe közvetlenül a tenger mellett fekszik, még nem következik, hogy az egész egy nagy tengerpart, következésképpen mindenhol van friss hal.

A tisztességes, napi kultúra-bevitel után ugyanis hiába kerestük a halat a vendéglőkben, a beszédes pincérek félsziget-szerte nem győzték magyarázni nekünk a belső területekhez kapcsolódó, húsra és zöldségekre épülő kulináris hagyományokat, amiket kénytelenek voltunk elfogadni, na nem mintha szenvedést jelentett volna a moussaka, vagy a fokhagymás padlizsánkrém, csak hát mi friss halra vágytunk, mindhiába.
Lássuk, mit tehet az ember Budapesten, ha tengert-vágyó hangulatba kerül és majd megveszik egy kis friss tengeri halért, annyira, hogy szinte már az orrában érzi a halvendéglők messziről csábító illatát? Annak ellenére, hogy tengerparttal nem rendelkezünk a friss, tengeri hal már ebben a városban is elérhető, mert szerencsére elég sok étterem kínál étlapján ilyen fogásokat. Ha görögös a hangulatra vágyunk, mehetünk a Dyonysos Tavernába, ha széles választékra, akkor az Óceán Bar & Grillbe, ha pedig otthoni halörömökre, akkor rendelhetünk sushit, vagy éppen elbattyoghatunk a Vásárcsarnokba és jól bevásárolhatunk, hogy aztán otthon kedvünkre megfőzzük. Kedden és pénteken érkezik friss áru az alagsorban lévő halárushoz, ahhoz, aki a csarnok főbejárata felől közelítve az utolsó halas a sorban. Dicsőségét már több fórumon megénekelték előttem is, nem célom ezt tovább fokozni. Ezúttal friss garnélákat vettem, aztán könnyű tengeri ebédet rittyentettem belőle.

A garnéla alaphelyzetben szürke színű és szagtalan, sütés/főzés közben a hő hatására azonban egy-két perc alatt lazacszínűvé válik, „így jelzi”, hogy elkészült. Mi modenai balzsamecettel meglocsolt salátával és ropogós héjú fehér kenyérrel ettük, amivel a végén alaposan kitunkoltuk a serpenyő alján maradt fűszeres, petrezselymes olívaolajat.




Fokhagymás-petrezselymes garnéla




Hozzávalók 2 főre:

50 dkg nyers garnéla (lehet, hogy elsőre ez soknak tűnik, de szempillantás alatt elfogy...)
egy csokor petrezselyem
3 fej fokhagyma
1,5 dl olívaolaj
0,5 dl rozé (vagy száraz fehérbor)
só, bors

A garnélákat megmossuk: ha a fejük még rajtuk van, azt letépjük, majd a hasuknál kezdve lehámozzuk róluk a páncélt, az utolsó ízt akár rajta is hagyhatjuk (ezt majd evés közben távolítjuk el). A hát felső, középső részén láthatóvá váló vékony, fekete tápcsatornát hüvelyk- és mutatóujjunk közé fogva, óvatosan kihúzzuk belőle és eldobjuk (ha ez éppen nem látható, akkor a háta elejét középen egy hegyes késsel kicsit felhasítjuk, amíg láthatóvá nem válik). A megtisztított rákokat ezután átöblítjük és egy papírtörlő segítségével megszárítjuk őket.
Egy mélyebb, nyeles serpenyőben olívaolajat melegítünk, rádobjuk a karikára vágott fokhagymát és alacsony hőfokozaton néhány percig dinszteljük (ne barnuljon meg, mert akkor a fokhagyma is és az olaj is megkeseredik), majd eltávolítjuk azokat olajból és helyükre tesszük a rákokat.

Erősebb fokozatra kapcsolunk, a rákokat mindkét oldalukon két-két percig sütjük, majd aláöntjük a bort és ebben még két percig pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk petrezselyemmel, majd az egészet jól összeforgatjuk.

Negyedekbe vágott citromszeletekkel tálaljuk.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails