2014. március 22., szombat

Sült gyökérzöldség, sültpaprikás-mazsolás kuszkusz és az ébredő természet

Kicsi tavaszi szünetet vettem ki az írásban, az utóbbi hetekben inkább a napsütésre, a kellemes levegőre és a természetben megjelenő csodás színekre koncentráltam napi feladataim mellett. Jó, hogy újra kint lehet időzni a szabadban. Már újra a gáton futok, a természetben ilyenkor mégiscsak jobb és csupa szerencse, hogy Sárospatakon elérhető közelségben jó sok a zöldterület, ahogyan azt is jó látni, hogy mások is mozognak.
Az idei tavaszon már túl vagyok két harminckilométeres biciklitúrán is és mindkettő igazi élmény volt, csak azt nem gondoltam, hogy ez egy ilyen fárasztó műfaj. Ja igen: és Katherine Chapmannel is elbicikliztünk egy kisebb dombig és láttunk egy őzet..Nyolc éve egy alkalommal százötven kilométert tekertünk Zsuzsi barátnőmmel egy nap alatt, amikor egy hétvége alatt megkerültük a Balatont. Kellett hozzá kakaó és vajas kifli Zánkán, velős lángos Keszthelyen, fagylalt már nem emlékszem hol, aztán nyilván ettünk valami normális ételt is és ittunk jó sok limonádét Badacsonyban a Szeremley Pincészet csodás panorámájú teraszán. Hát ez is megvolt és nagyon jó is volt,de ma már a kevesebb több elvét vallom. Ráadásul ha lassabban megyek, pillangót is látok.
Ami a színeket illeti, most a sárgának és a lilának van szezonja. Rengeteg ibolya virágzik a városban! Az iskolakert előtt elhaladva elképesztő ibolyafelhőn tekertem át. Igen, az ibolyával van is valami ételbevaló tervem...
Ami az étkezést illeti: most több hús kerül a tányéromra, mint korábban, de amikor Tom és Gabi két héttel ezelőtt meglátogattak, éppen hummuszt és sült zöldségeket készítettem.  A kérdést ők is feltették: Te vega vagy? Nem, nem vagyok az, csak szeretem a zöldségeket. A hummuszba sajátkészítésű szezámkrémet tettem (csak meg kell pirítani hozzá a szezámmagot és kevés olíva olajjal egy mozsárban jól összetörni, ezt a Lila Füge blogon olvastam). Sajnos sehogysem tudtam viszont annyit enni belőle, amennyi készletben a rendelkezésemre állt.Ti is vagytok úgy néha, hogy csak sokat sikerül valamiből készíteni? Legközelebb konzerv csicseriborsó lesz ebből, már látom. Volt még a hummuszhoz sült gyökérzöldség, amit egyszerűen olíva olajba forgattam, sóztam, borsoztam, balzsamecetet löttyintettem rá, úgy sütöttem 200 celsiuson 20 percig. 

És mi még..kuszkusz sült paprika darabokkal és mazsolával, lenmagolajjal, sajt és olívabogyó és beszélgetés, mert ők itt két világjáró: Tom nemsokára Colorado-ba költözik  a feleségével, Brianne-nal és jó sok macskájukkal Fónyból (addig is szívesen írnék még róluk, mert Tom szakácstudománya rendkívül figyelemreméltó). Gabi nemrég jött haza Thaiföldről és mivel külföldieknek szokta kiadni a lakását, mindig érdekes figurákkal találkozik, szóval neki is akad néhány vicces története.
Végül sétáltunk, kávé és a franciakrémes a Heitzmann Cukrászdában, na meg a vár, amit sosem érdemes kihagyni.

Borajánlat: Degenfeld Muscat Blanc, de mivel ez éppen nem volt itthon, Gabi Furmintot ivott - mi pedig limonádét..

2014. március 2., vasárnap

Tokaji Tavasz és exkluzív borárverés Sárospatakon


Idén Április 25 -27 között rendezik a Nagy Tokaji Borárverést, a már hagyományosnak mondható történelmi helyszínen, a sárospataki várban. 20 kiváló borászat 22 bora kerül kalapács alá, melyekre szóban és telefonon egyaránt lehet majd licitálni. Néhány név a résztvevő borászatokból: Barta, Bardon, Degenfeld, Disznókő, Holdvölgy, Samuel Tinon, Szent Tamás Pincészet, Szepsy...  Az árverésből származó bevétel egy részét a Lovagrend a borvidéki felépítmények állagmegóvására fordítja.
Azidőtájt, amikor három évvel ezelőtt a borvidékre költöztem, kezdett újjászerveződni a Tokaji Borlovagrend francia mintára. A tényleges megalakulás körültekintő alapozó munka után 2012. májusában valósult meg. A Lovagrend célként tűzte ki maga elé a borvidék egységes hazai és nemzetközi képviseletét, hogy visszaemeljék a borvidéket az őt megillető piedesztálra, illetve olyan saját, minőségi programok szervezését, amely méltó a tokaji borok híréhez.
A borlovagrend elnöke Szepsy István, a nagymester a rangidős Dusóczky Tamás.  
Van jónéhány katalizátor személyiség, akik nélkül aligha jött volna létre a Borlovagrend mai formájában és akikről mindenképpen érdemes néhány szót ejteni: Samuel Tinon olaszliszkai borász családjával együtt Bordeaux-t cserélte Tokajra szerencsénkre - én személy szerint az ő szamorodniját kedvelem a leginkább legyen az száraz, vagy édes.
Aztán itt van a szintén francia származású Nicolas Godebski, aki amellett, hogy évtizedek óta segíti külföldön szerzett szőlészeti és borkészítési tapasztalataival a borvidék borászatait, saját regényt is magáénak mondhat. A Lovagrend hölgytagjai között ott találjuk Bárdos Saroltát és Berecz Stephaniet is,
hölgy látja el továbbá a rend egyik titkári szerepkörét is: Szabó Hajnalka -civilben a Füleky Borászat marketingese - fáradhatatlan és agilis szervező.
A munkában részt vállal még Katherine Chapman - és sokan mások, akiket terjedelmi kötöttségek miatt nem tudok most megemlíteni -, akiről már volt szó korábban a blog hasábjain és aki kommunikációs feladatokban segíti a munkát.

Tavaly szervezték az első exkluzív borárverést a sárospataki várban, akkor mintegy 13 tételnek lett gazdája, amelyből összesen 20 millió forint folyt be. Jó hangulatú, klasszikus árverés volt, amelyet Winkler Nóra televíziós személyiség celebrált, aki korábban a Kieselbach Galéria szépművészeti aukcióit vezette. 
A borok kikiáltási ára gönci hordónként (136 liter) néhányszázezertől többmillió forintig terjedt, jónéhány tétel többszörös áron kelt el. Legtöbbet a Tokaj Hétszőlő pincészet 2010-es 6 puttonyos aszújáért adtak, ez 4,2 millió forintért kelt el.
Az április 25-27 között zajló Tokaji Tavasz programsorozatra ellátogatók az árverésen kívül résztvehetnek a Borlovagok éves avatási ceremóniáján, a Disznókő pincészet csodaszép, klasszikus filagóriájánál szervezett állófogadásán, valamint a szombat esti exkluzív gálavacsorán az Andrássy Hotelben. Vasárnap a sikeres liciteket tett vevők találkozhatnak a termelőkkel azok pincéiben.

A borárverés tételei rendkívül magas minőséget képviselnek, ennek biztosítására a rend külön, szakírókból és borszakértőkből álló Borvizsgáló Bizottságot hozott létre olyan tagokkal, mint Mészáros Gabriella a borkollégium vezetőanára, 
Ercsey Dániel borszakíró, vagy Ronn Wiegand Master of Wine és Master Sommelier. 
Apropó: azt tudtátok, hogy világszerte alig több, mint háromszázan birtokolják az MW címet és hogy csak rendkívül nehéz vizsgák és komoly szakmai tudás birtokában adják csak oda az arra leginkább érdemes jelölteknek ezt a címet?

Kedved lenne résztvenni a borárverésen, de egyedül nem tudnál megfinanszírozni egy hordónyi bort? Nos, erre találták ki a "vásárlói csoport" intézményét, azaz szólj a barátaidnak, ismerőseidnek is és vegyetek részt vevőként, együtt az árverésen.

A 2014-es Nagy Tokaji Borárverés részletes programját  a borlovagrend weboldalán  találjátok.

*fotók - Szentirmai Zsolt

2014. február 18., kedd

Sárgarépás-narancsos pohárkrém-nass mascarponeval

A napokban éppen olyan az időjárás, mintha már itt lenne a tél vége. Hét, tíz fok, néha szikrázó napsütéssel. Már a futás is sokkal jobban esik odakint, mint egy terembeli futópadon.A szomszéd néni szerint meglesz még ennek az időnek a böjtje, mert olyan azért még sincs, hogy télen ne legyen tél, pedig hát tél az volt, csak hát hóból kevés, eddig. Távol álljon tőlem persze, hogy hó után reklamáljak, mindannyian éppen eléggé vágyjuk már a tavaszt, hogy végre több időt tölthessünk a szabadban. Hamarosan friss és zamatos gyümölcsök landolnak a tányérunkon és addig is,amíg mindez megvalósul, a beraktározott citrusféléket és aszaltgyümölcsöket bátran és kreatívan használhatjuk desszertekhez, akár olyan zöldségféléket is hozzáadva, mint a sárgarépa. Évi barátnőmtől jött a sárgarépa desszertbe való alkalmazásának ötlete, mert valami elképesztő finom kakaós répatortát készít, ebből tud marcipánbevonatosat és még feketeerdő tortát is és mindegyik szuperkönnyű. Ez itt pohárdesszert, amit 5 perc összeütni és kiváló kanalaznivaló esti olvasgatáshoz, filmnézéshez stb.


Sárgarépás-narancsos pohárkrém mascarponeval


Hozzávalók (2 főre):

125 gr mascarpone
1 közepes sárgarépa
1 nagyobb narancs
1 tojássárgája
2 ek nádcukor
3 tk kakaó
10 db babapiskóta
1 maréknyi áfonya

A narancsot alaposan megmossuk melegvíz alatt és lereszeljük a héját. A sárgarépát szintén lereszeljük. A mascarponet elkeverjük a tojássárgájával, a cukorral, a kakaóval , lereszelt narancshéjjal és a sárgarépával. A narancsgerezdeket elrendezzük  a poharak alján. A narancsra halmozzuk a krémet, ebbe beleállítjuk a babapiskótákat, közéjük áfonyaszemeket szórunk.Néhány órára hűtőbe tesszük, akkor fogyasztható, amikor a krém már megdermedt.

Milyen bort igyunk hozzá? Édes tokajit, citrusos aromájú késői szüretet, vagy fiatal, gyümölcsös aszút.

2014. február 13., csütörtök

A Tokaj-Hegyalja Piac

Van ám piaca is a borvidéknek, nem akármilyen! A környezet mondhatni ideális, szmogtól és városi zajtól mentes, a Disznókő Pincészet dűlői, épületei a klasszicista stílusban épült filagóriával idilli hátteret biztosítanak a környékbeli kézműves termelőknek és vásárlóiknak.

Igaz ugyan, hogy az időjárás szeszélyeinek mindannyian ki vagyunk téve a szabad ég alatt, ám szép időben éppen ez a piac egyik erénye:sétálsz a dűlők alatt, süt a Nap, belélegzed a friss levegőt és közben szemléled a kézművesek portékáit. A téli hideg miatt azonban az év első piacát immár hagyományosan a borászat épületében rendezik, most is így történt, aztán márciustól már újra kint, aminek az az előnye is megvan, hogy tavasztól őszig kiülhetünk egy pohár borra, vagy kávézni a Disznókő borüzlete elé, vagy a Sárga Borház Étterem teraszára. Utóbbiba érdemes piacmenüért is beugrani, mindig készülnek valami aktualitással. Ami pedig a kínálatot illeti: van itt fa gyerekjáték Erdőbényéről,


színes hűtőmágnesek, vintage ékszer


sajt a helyi termelőktől, fantasztikus sajtok, sajt- és ordatorta Mádról, Bodnár sajtmestertől.


Ajánlom még figyelmetekbe a vámosújfalui Búzavirág Alapítvány termékeit: a kézi szőttes szőnyegek (türkiztől a narancsszínűig minden árnyalat kapható) és mázas kerámiák dekoratívak, megfizethetők és ha tőlük vásároltok, a fogyatékkal élők társadalomba való beilleszkedését is támogatjátok, ezeket a termékeket segítőik útmutatása alapján ők készítik.


Aztán vehettek itt mézet,  - abszolút kedvencem a Sátoraljaújhelyi Tepliczky-féle krémméz - színes mézeskalácsot


és van kiváló szőlőmag- és tökmagolaj is az Orbán Majortól.


Ezen kívül kapható még házi kolbász és szalonna, tavasztól őszig biozöldség és gyümölcs, kézműves szappan, izgalmas lekvárok. A kicsik nagyon szeretik ezeket a kedves bábfigurákat, több ismerősöm gyerekének már komplett bábszínháza van otthon.


A Tokaj-Hegyalja piac egyébiránt közösségi funkciót is betölt, itt találkoznak egymással a borvidéken élők, borászok, szőlészek. A piacot minden hónap második vasárnapján rendezik, további információk   itt  A napokban már egészen  tavaszias volt a hangulat, a hó legalábbis már elolvadt, hát ez is valami.



2014. február 9., vasárnap

Nudli, a multifunkcionális

Vince, az unokaöcsém és a szomszéd gyerekek nyaranként gyakran kérik Anyámat, hogy főzzön nekik nudlit.De olyan is előfordult már, hogy arra léptem be a konyhába, hogy anyám és valamelyik szomszéd kislány teljes fókuszáltságban tésztát gyúrnak. A nudlikészítés olyan, mint a gyurmázás és leginkább társaságban jó csinálni. Hogy nem tudjátok, mi az a nudli? A nudli ilyen is, meg olyan is... sokoldalúságát tekintve leginkább Pom-Pom-ra hasonlít. A nudlik a barátfüle tésztából készített kicsiny hengerformák, amit igen változatosan lehet fogyasztani: én történetesen pirított zsemlemorzsával szeretem. Amikor vajon átpirítom a morzsát három egyszerű íz: vaj, krumpli és zsemlemorzsa elegyedik és ez valami csoda! Ehetjük önmagában is a pirított morzsába hembergetett nudlikat, vagy meghinthetjük porcukorral, vaníliás, vagy fahéjas cukorral. Mákos verzió is létezik, de bevallom ez még nálam is vakfolt.
                 
Errefelé, az észak-keleti régióban egyébként komoly hagyománya van a krumplis, húsnélküli tésztaételeknek, mivel a régi időkben szükség volt az ezekből kinyerhető energiára erdőn, mezőn, szőlőkben, de azt csak mostanában tudtam meg, hogy ugyanebből a tésztából, csak éppen nem főzéssel, hanem serpenyőben sütve készül a krumplilángos is, amit mi családilag szimplán sózunk (khmmm...megbocsátassék, de hát némileg erősen) és háromszögformára hajtva önmagában esszük, miközben megyünk a dolgunkra. Asztalhoz leülve még nem nagyon láttam családtagomat krumplilángost enni és valahogy nekem is úgy esik jól, ha krumplilángossal a kezemben haladok valamerre. Ez a sajátos putnoki krumplilángos take away. Erdőbényén, a Bor, Mámor, Bénye fesztiválon szilvalekváros és fokhagymás-tejfölös verziót kóstoltam, az is megjárta. És ezzel még korántsem merítettük ki a nudlitésztában rejlő lehetőségeket, ez az alapja ugyanis a szilvás gombócnak és a derelyének is, nudlink tehát lehet főétel, köret, vagy desszert. Mondtam, hogy multifunkcionális.


Pirított zsemlemorzsás nudli csipkelekvárral


Hozzávalók (2 személyre)

3 közepes méretű krumpli
finomliszt egy 2 dl-es bögrével
csipetnyi só
4 ek pirított zsemlemorzsa
3 dkg vaj

A krumplikat puhára főzzük és krumplinyomóval összetörjük (Anyám alkalmasint egy régi bögre aljával nyomkodja masszává a főtt krumplit) Egy közepes edénybe tesszük, hozzáadjuk a lisztet és összegyúrjuk a tésztát. Vigyázat! nem szabad túldolgozni a tésztát, különben ragadni fog és eldeformálódik. Egy vágódeszkát belisztezünk és a masszát kifliformára hengergetjük, amit kb. kétcentis szeletekre vágunk.
Közben egy nagyobb lábasban vizet forralunk, ebben főzzük majd a nudlikat. 
A kifliformából vágott szeleteket a két kezünk között megsodorgatjuk, majd a belisztezett deszkán ujjnyi vastagságúra tovább gyúrjuk, majd az így kapott kígyócskákat kb. 3 centis darabokra vágunk, amiket  beledobálunk a vízbe és addig főzünk, amíg feljönnek a víz tetejére. 
Mindeközben egy edényben megolvasztjuk a vajat és megpirítjuk benne a zsemlemorzsát. Amikor a nudlicskák feljöttek a víz tetejére, egy szűrővel kihalásszuk őket  - családi tradíció szerint leöblíteni szigorúan tilos! - és hozzáforgatjuk a zsemlemorzsához. Néhány teáskanálnyi csipkelekvárt halmozunk rájuk és ...

Borajánló:
Késői Szüretelésű Furmint úgy hatvan gramm cukortartalommal

2014. február 2., vasárnap

Gyömbéres szójaszószos tészta zöldségekkel

Gyömbéres szójaszószos, zöldséges tésztát Évi barátnőm készített néhányszor tavaly nyáron. Délután sokszor átugrottam hozzájuk Tokajba, ahol mindig készült a konyhájában valami finomság.  Sok mindent tanultam tőle, például hogy hogyan kell hajnalban felkelni jógázni, hogy a citromfüves-hársfa tea kitűnő relaxációs ital és hogy hársfavirágból kitűnő szörp is készíthető.Nemkülönben nagyszerű a kakaós répatortája, amibe a rétegek közé fanyar meggylekvárt is tesz. Nyári délutánokon sokat sétáltunk, vagy játszótereztünk a kisfiával. Ilyenkor a citromfűteától lelassulva alaposan szemügyre vettük a természetet, ilyeneket láttunk:

Éviék most Swansea-ban laknak, ahol olyan komoly szélviharok dúlnak, hogy amikor az idő már elcsendesedett, az utcákon sétálva azt látni, hogy a szemétgyűjtőkből tüskeszerűen állnak ki a széltől kifacsart esernyők (persze az is lehet, hogy sok arrafelé a Mary Poppins). Múltkor nevetve mesélték, hogy november óta már négy ernyőt dobtak ki. 
Mivel tortakészítésben nem jeleskedem, ezért most ezzel a szép, színes étellel köszöntöm Évit a születésnapján.


Gyömbéres szójaszószos tészta brokkolival és bébikukoricával



Hozzávalók, 2 főre

25 dkg spagetti tészta
5 cm reszelt gyömbér
4 ek szójaszósz
1 fél brokkoli
1 fél üveg bébikukorica
1 sárgarépa
3 gerezd fokhagyma
só, bors, csipetnyi chili
3 ek olíva olaj
 
Megfőzzük a tésztát sós vízben és lecsöpögtetjük. A fokhagymát finomra aprítjuk, a brokkolirózsákat kisebb darabokra vágjuk, a bébikukoricát fél centis darabokra vágjuk, lereszelünk egy közepes sárgarépát. Olíva olajon megdinszteljük a fokhagymát, hozzáadjuk a zöldségeket, amit sózunk- borsozunk és fedő alatt addig pároljuk, hogy a zöldségek még roppanósak maradjanak. Majd meglocsoljuk őket a szójaszósszal, szórunk rá egy csipetnyi chilit és egy-két percet még pirítjuk. Ráhalmozzuk a lecsöpögtetett tésztára és tálaljuk. Ezúttal gyömbéres limonádéval fogyasztjuk :)

2014. január 29., szerda

Hóvidék és matcha teás keksz

Beköszöntött a tél a borvidéken. A hó fehér kontúrt rajzolt a fákra és  puha sapkaként fedi a hegycsúcsokat. A szőlőtőkék meztelenül ácsorognak a dűlőkben. A többszázéves épületek viszont ünnepibb, méltóságteljesebb arcukat fordítják felénk: fehér díszek kerülnek a kilincsekre, elegáns sál szegélyezi az ablakpárkányokat és mindenféle, megtelepedésre alkalmas felületet. 


A háztetőkről itt-ott lassan, kényelmesen szánkázva indul meg lefelé a hótömeg, néhol nagyobb darabokban, másütt meg lassan alászálló hófátyol formájában. Talán ilyenkor tudatosul leginkább bennünk, hogy a tavaszi madárcsicsergős könnyedségre és a borvidékre zúduló vidám vendégseregre  még néhány hónapot várni kell. 


Nos, ilyen időjárásban külön öröm, hogy a szomszédos szállodában rejtező wellness részleg három perc sétára van a lakástól, így a szauna illóolajokkal aromatizált levegőjében bármikor átmelegedhetek. A mozgás számomra télen is létkérdés: ilyenkor általában odabent futok, vasárnap mégis kimerészkedtem egy kocogás erejéig.  Csak hát az aktív mozgás mellett a kalóriabevitelre is ügyelni kell, különben könnyen elveszíthetjük az energiát.

Tegnap este Évi barátnőmmel Skype-on arról  beszélgettünk, hogy mindketten hajlamosak vagyunk magunknak mindenféle szabályokat felállítani azzal kapcsolatosan, hogy mit együnk és mit ne: kevés cukrot, sok gyümölcsöt és zöldséget, stb. Nincs is ezzel baj, de én például kiválóan el tudom hitetni magammal, hogy nem kívánom a húst,  mert felfordul a gyomrom az áruházak húspultjainál az égnek álló lábú csirkéktől, ezzel párhuzamosan azonban egy ideje  rántott csirkecombról fantáziálok. Évi tegnap kijelentette, hogy ő most magasról tesz a saját szabályaira és lelkesen mutatta, hogy forrócsokit iszik szép, színescsíkos bögréből.  Ettől én is kedvet kaptam az előző éjjel megkezdett csokis keksz maradékának feléléséhez és ma végre rántott csirkét ebédeltem. De tényleg: kellenek a télben ezek az apró örömök... És megfogadtam, hogy megsütöm újra a kedvenc kekszemet, még a Chocolate and Zucchini blogon találtam évekkel ezelőtt. Bényei nyarakon ananászos, vagy barackos joghurttal, Homonna Attila Édes Hármas borával kipróbáltan jól működött, de illik hozzá a 3 puttonyos aszú, vagy egy jó édes szamorodni is.


Matcha teás keksz



Hozzávalók (kb. 20 db)
100 gr jó minőségű vaj szobahőmérsékleten felmelegítve
1/4 teáskanál só
50 gr porcukor
1 tojássárgája
90 gr liszt
40 gr finomra őrölt mandula
2 teáskanál matcha tea
2  evőkanál nádcukor

Így készítsd:
Egy közepes edényben keverd össze a vajat és a porcukrot egy spatulával, add hozzá a tojássárgáját és keverd tovább. 

Egy másik edényben keverd össze a lisztet, a darált mandulát és a matchat.Ezt add hozzá a vajas keverékhez és kevergesd addig, amíg összeáll. Halmozd a tésztát egy alufóliára és tekerd 4-5 cm átmérőjű hengerré, majd tedd a hűtőbe 2 órára.

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra és helyezz sütőpapírt egy tepsire. Szórd meg a papírt nádcukorral, erre helyezd a hengerből levágott kb. félcenti vastag tésztaköröket. 

Süsd 10-12 percig, majd miután kivetted a sütőből 5-10 percig hagyd a tepsin kihűlni a süteményeket.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails