2014. december 14., vasárnap

Télűző desszert a hűtőpultból

Már tényleg a harmadik gyertyát gyújtjuk az adventi koszorún? És mindjárt vége ennek az évnek.
Apropó, az adventi koszorúm kicsit átalakult és kiegészült egy sütőtökkel. Nem éppen szabályos, de szerintem jobban mutat így, mint eredeti formájában, persze a gyertyát nem így gyújtom meg.

Mint ahogy a gránátalma is jól néz ki egy sima fehér füzetre fektetve, de hát ez sem szabályos, hacsak nem festeni szeretnék vele..
Kicsit aggaszt, hogy mindenféle Karácsonyi süteményeket gondoltam sütni, ám ennek még csak a közelébe sem jutottam eddig. Nem baj, majd Karácsonykor.Na nem, mintha annyit sütnék, őszintén szólva lassan már az idejét sem tudom, hogy mikor sütöttem egyáltalán bármit is.
Ám sokkal inkább kezdek otthon lenni a friss disznósajt majonézzel, abált szalonna és még nem teljesen kiszikkadt, enyhén csípős házikolbász témakörben, mivel ezekből bőven van a pataki piacon, kiváló minőségben.Tegnap pedig szürkemarha-felsál vacsorára hívtak barátok, ahol még pálinkát is kellett innom, pedig azt csak egyszer egy évben teszem, Többek javaslatára azonban nemrég beszereztem itthonra jó két liternyit vészhelyzetre. Értsd: pálinka a népi gyógymód, ha meghűltél, ha gyomorrontásod van, ha defektes lett az autód, vagy ha szimplán csak eleged van a télből. Utóbbi kategóriával nem árt vigyázni, mert még csak az elején járunk...
Ha pedig nem akarok ilyen radikális megoldáshoz folyamodni, még mindig van egy csodafegyverem: a bor neve aszú.
Egy korty aszú szintén jó gyógyír a télre. És a színek. Így szól a recept: ha nincs otthon sütemény, igyál egy korty aszút / Ha van otthon sütemény, igyál  egy korty aszút /  Ha mégsincs otthon sütemény, de a Penny, a Lidl és társaiban elég jó Creme Brulée-t találtál, kísérőként ahhoz is ihatsz egy korty aszút. A színes aszalt gyümölcsöket felaprítjuk, beáztatjuk aszúba, majd elforraljuk az alkoholt róla. Beterítjük a desszertet a gyümölcsökkel és elkortyolgatunk hozzá egy pohárka aszút.

2014. december 7., vasárnap

Kókusztejes - zöldséges csirkemell, pirított mandulával

Biztosan nem véletlen, hogy Buddha és Jézus is ugyanarra a következtetésre jutott, miszerint a legfontosabb erőnk a szeretet. Ez az igazi gyógyír a legtöbb bajra. A lelket egyszerűen könnyebbé teszi, ha vannak körülötte olyanok, akik világosságukkal körbefogják és melengetik, amikor saját fénye halványabban ég.

Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor több törődésre van szükségünk. Az advent azért szép, mert ilyenkor is együtt fényesíthetjük a lelkünket az év legsötétebb időszakában.

Anita délutánonként gyakran felhív telefonon, megyek-e jógázni,  vagy hogy kiváló tanyasi csirkét /friss bárányt stb vett, menjek át vacsorázni. Amikor Budapestre megyek, Zsófinál, vagy Trixinél alszom, akikkel ilyenkor jó sokáig beszélgetünk. Zsófi gyömbéres teát főz, Trixi barátnőmmel rendszerint megiszunk egy-egy pohár bort, amit én viszek

Rengeteg érték hever itt parlagon.A környéken mindenhol eléggé hasonló a helyzet, talán annyi a különbség, hogy Sárospataknak csodás épített öröksége van. A patakiak büszkék arra, hogy ebben a nagy történelmi múltú városban élnek és igyekeznek megfelelni a hely szellemi, hitbéli örökségének.
Emellett az itteniek segítik is egymást: alamelyik reggel éppen a befagyott ablakú autóban ültem, vártam, hogy kilássak végre és elindulhassak, amikor valaki bekopogott az ablakon. Kinyitottam az ajtót és egy ismerős hölgy a cukrászdából mosolyogva nyújtott felém egy flakon jégoldót. A múltkor pedig defektes lett az egyik kerék és nem tudtam hirtelen, hogy mit csináljak.Egy kollégám öt percen belül jött a segítségemre, felszerelte a pótkereket és elvitte megfoldoztatni a sérültet. A szomszéd néninél megmelegíthetem a teámat, amikor kifogy gázpalack, én pedig segítek portalanítani a szőnyegét, ha megkér rá.Így megy ez Patakon, nem csak Adventkor.
 



Kókusztejes - zöldséges csirkemell, pirított mandulával


Hozzávalók (2 személyre):

1/2 csirkemell
1 közepes brokkoli 1/3-a
2 kisebb sárgarépa
1 közepes fej hagyma
140 gr-os kókusztej
egy 3 cm-es friss gyömbér, lereszelve
2 kis gerezd fokhagyma finomra aprítva
2 ek olíva olaj
2 ek szójaszósz
2 ek balzsamecet
nagyon kevés friss chili
1 mokkáskanálnyi garam masala
1 mokkáskanálnyi tandori masala
1 tk nádcukor
1 fél maréknyi szeletelt mandula, vagy pirított földimogyoró

A zöldségeket megtisztítom, felaprítom és forrásban lévő víz fölé odateszem párolódni, éppen csak hogy roppanósak legyenek.

A hagymát finomra aprítom és olíva olajon üvegesre párolom, hozzáadom a tandori masalát, a garam masalát, a gyömbért és a fokhagymát,  és kicsit megpirítom

A csirkemellet 2 cm-es csíkokra vágom, sózom, borsozom,hozzáadom a hagymához, a fűszerekhez és megpirítom. Hozzáöntöm a kókusztejet, hozzáadom a cukrot, belekeverem a párolt zöldségeket, öntök rá szójaszószt és balzsamecetet és mindezt összeforralom. Tálaláskor meghintem a mandulával / mogyoróval.

Borajánló: Megyer Tokaji Aszú 3 puttonyos 2010 . Aszú. Nem csak azért, mert jönnek az ünnepek, hanem mert egy nem túl édes aszú jól illik a kókusztejes, kicsit csípős távol keleties ízvilágú ételekhez. És ha még pirított mandula, vagy pörkölt mogyoró is fűszerezi az ételt, nos, akkor pedig különösen jól. És ez a 3 puttonyos aszú éppen megfizethető.

2014. június 2., hétfő

Tavasz a sárospataki Megyer szőlőhegyen


Kissé kiesik a borvidéki centrumból, mégis, Sárospataknak egyértelműen helye van a Tokaji borrégió térképén. A Pajzos-Megyer Pincészet  nevezetes, kiváló borokat termő szőlőhegye, a Megyer például történelmi múlttal büszkélkedhet, leghíresebb tulajdonosa a Rákóczi család volt.

Az alábbiakban Nagy Kornél kedves történész ismerősöm Megyer hegyre vonatkozó kutatásait idézem majd, ezúton is köszönet neki azért, hogy megoszthatom veletek ezeket az információkat.


A dűlő nevének valószínűleg a honfoglaló Megyer törzshöz is lehet köze, mivel Tokaj-Hegyalja északi része.anno a törzs szállásterületéhez tartozott.


A XIV. század elején néhány tehetősebb sárospataki lakosnak volt itt szőlője, közülük többen hagyták  birtokukat az itt székelő pálos rendi kolostorra. Az 1526-os mohácsi vészt követően a sárospataki várat is építtető Perényiek birtokába került a terület, majd a család kihalásával a Bécsben székelő magyar királyi udvar tulajdonába.



Az 1500-as évek végén a Dobó és Zeleméry családok következtek, utánuk pedig a Lorántffy-ak.  I. Rákóczi György erdélyi fejedelem Lorántffy Zsuzsannával kötött házassága révén jutott hozzá a Megyer szőlőhegyhez. A protestantizmust támogató fejedelemasszony az 1630-as években a Megyer szőlőhegyet a Református Kollégiumnak adományozta. 


Ezt követően a XVII. század végén, az ellenreformáció során a bécsi udvar parancsára bezárták a Református Kollégiumot, ingatlanjaikat elkobozták. Ekkor visszatértek a pálosok, akik visszakaptak néhány korábbi szőlőterületet a Megyeren. A XIX - XX. században még a Breczenheim és a Windischgratz családok rendelkeztek itt területekkel.


A fotók a napokban készültek, amikor Bai István borásszal kilátogattunk a Megyerre (az alábbi fotó kivételével - mert kivétel mindig akad -  amely egy korábbi dűlőtúra alkalmával készült).


A Megyer dűlő mai területe 109 ha, ebből 63 ha termő. Zömében Hárslevelű, Furmint, Muskotály és Chardonnay található rajta, szinte kivétel nélkül 1968-1974 között telepítve. A dűlő talaja igen színes, változékony, erősen keveredett riolittufa. Elegáns borok születnek itt, tropikális illat és ízvilággal, szép ásványossággal.


És nem is szóltam még a gyönyörű természeti látványosságról, a Megyer-hegyi Tengerszemről, amelyet nemrégiben Magyarország legszebb természeti látnivalói közé választottak.No,de erről majd egy másik alkalommal.

2014. május 11., vasárnap

Zöldspárga saláta eperrel és parmezánforgáccsal

Végre dívik az eper és a spárgaszezon, mindkettőre jócskán fájt már a fogam. Epret például egész évben tudnék enni, a tavaszt meg már csak a spárga miatt is várom.
Egyszer-kétszer bicikliztem spárgaföldön Türingiában és láttam, hogy milyen buckákban bújik ki a földből a spárga a földfelszín felé, tény, hogy nem zöld volt, mert az hagyományosan fehérspárga-termő vidék.Itthon Bács-Kiskunban termesztik, így hazai verziót is ehetünk.

A spárga aromái kevés olívaolajjal, sóval, borssal sütőben sütve szabadulnak fel a legjobban, így szoktam elkészíteni tejszínes öntettel spárgás tésztának, illetve általában így eszem egyszerű hollandi mártással, lágytojással, vagy néha csak olvasztott vajjal és krumplipürével. Ugyanazekhez egy szelet rántotthús is kiváló, ezesetben a lágytojást elegánsan kihagyom.
A zöldspárga édessége miatt jól illik a félszáraz - fajtajellege miatt egyébként is aromás és édeskés illatú  - Tokaji Sárga Muskotályhoz, amihez általában kicsit nehezebb ételt választani, pedig van néhány jól működő párosítás.  Harmonizál például gyümölcsös túródesszertekkel, balzsamecetes sült sárgarépával,  párolt hallal például vajban és mézben párolt édesköménnyel.

A Sárga Muskotályt borértő körökben sokan nem kedvelik, mert túl közérthetőnek találják, viszont borfesztiválokon a látogatók kimondottan rajonganak érte és egyáltalán nem szégyenlik, hogy kevésbé kiműveltek boros kérdésekben. Kóstoláskor gyakran megjegyzik, hogy ők ugyan nem értenek a borhoz, csak éppen isszák azt. Azt is szokták kérdezni, hogy kellene-e tudniuk szépeket mondani a borról. Nem, természetesen nem kell mindenkinek szépeket mondania, az is éppen elég, ha szeretitek a bort - ezt a választ munkáltam ki az évek során. Csak hát legalább jó bor legyen, ne művi, ne pacsmagolt és praktikusan szőlőből készüljön, ne mindenféle adalékokból. Nos, a száraz Tokaji Sárga Muskotály tesz  azért, hogy szeressék: olyan behízelgő szőlő-, gyakran bodzaillattal csábít a pohárból, hogy nehéz neki ellenállni. Az élményt fokozandó, gondoltam megnézem hogy muzsikál ez a kettő együtt - ti. a muskotály és a zöldspárga - némi friss, zamatos eperrel.
Jelentem: működik, ráadásul valahogy ilyen szép trikolor saláta lett belőle. Az csak később jutott eszembe, hogy még egy kis pirított mandula is illett volna a képbe. Legközelebb.


Zöldspárga és epersaláta
Hozzávalók (2 adag):

1/2 csomag spárga
40 dkg eper 
1 ek olíva olaj
só, bors

A dresszinghez:
1 ek balzsamecet
 2 ek olíva olaj
1 ek frissen facsart citromlé
2 tk méz
csipetnyi só, bors 

a tetejére: parmezán sajtforgácsok


Elkészítése:

A sütőt melegítsük elő 180 °C-ra. A spárgát mossuk meg, a végeket vágjuk le, a spárgát vágjuk fel 3 cm-es darabokra és forgassuk bele 1 ek olíva olajba, sózzuk, borsozzuk. Süssük sütőben lefedetlenül 15 percig, majd vegyük ki és hagyjuk kihűlni. Az epret mossuk meg és vágjuk ketté (ha valaki nem szereti, kiszedheti belőle a középső részt). Készítsük el a dresszinget: keverjük össze alaposan a hozzávalókat egy habverővel. Forgassuk össze az epret  a spárgával, majd öntözzük meg a dresszinggel és tegyünk a tetejére friss parmezán forgácsokat.

Hozzáillő bor: Degenfeld Muscat Blanc 2013  - cukortartalom 11,9 gr, alkoholtartalom 11,5%. A jó kis ropogós tokaji savak szépen összesimulnak a citromos- balzsamecetes dresszinggel, a bor édeskés jellege illik a zöldspárgához, a kicsit bodzás illatú bor szépen rímel az eperre és úgy egyáltalán: ez egy jó páros!

2014. május 2., péntek

Virágos tavasz, avagy a szőlőhegyeken túl

Tavasztól őszig elképesztő szép ez a táj. A 37-es úton autózva most éppen ilyen a látvány az egykor vulkánvolt Tokaj-Heggyel. Mint látszik, most békésen pihen az ég alatt.Számomra a Tokaj-Hegy a borvidék jelképe, elég sok irányból jól látható. Szemügyre lehet venni szőlőtőkék közül, búzamezőből, Tokajból a horgásztóról, vagy a Bodrogon evezve. Mindenhogy szép. Reggeli páraködben, eső után és kékes-rózsaszínes alkonyatban is.
A virágok is legszebb arcukat mutatják, előkerültek a rózsaszínes árnyalatok, hihába, már nem a sárga a divat, az marad a koratavasz színe.
Aztán.Évek óta szeretnék kamillát találni. Vagyishogy eddig inkább akartam kamillát találni. De hiába kerestem erdőben és mezőn. Most a hét elején mentem Putnokra, készítettem ezt a fotót a 37-es út mellett guggolva és tessék, ott volt a kamilla. Büszkén, egy szál virág az út mentén. Alig hittem a szememnek. Pedig hány dologgal van ez így? Hogy amikor nem keresünk, akkor találunk...
És elém kerülnek mostanában ehető növények is, de be kell vallanom, hogy egyelőre eléggé bátortalan vagyok a kipróbálásuk terén. Ezt a vadsóskát például futás közben fotóztam, egy páros gyűjtögette zacskóba, azt mondták, hogy ez sokkal aromásabb,mint az otthoni kiskertben termesztett. Na jó, hétvégén kipróbálom... És a bodzavirág is nyílik hamarosan, lehet finom szörpöt készíteni és lehet szárítani teának valót. És micsoda illat lesz tőle odakint...

2014. május 1., csütörtök

Lezajlott a második Tokaji Tavasz és a Nagy Tokaji Borárverés

Múlt héten került megrendezésre második alkalommal a Tokaji Tavasz a borvidéken, amelyben izgalmasabbnál izgalmasabb programokon vehettek részt a vendégek: volt dűlőtúra Szepsy Istvánnal, borvacsora a Sárga Borház Étteremben, Nagy Tokaji Borárverés, amely mintegy 27 millió forintos összleütéssel zárult és amelyen Szepsy István Nyúlászó '58 Furmintját 8 millió forintért vásárolta meg egy vállalkozó. Az árverésre kínált tételeket megkóstolhatták az érdeklődők a sárospataki vár Gótikus Kőtárában, a kétnapos programot elegáns gálavacsora zárta az Andrássy Rezidencián. Néhány fotó a rendezvényről és a fotósorozat végén a szervezőkről, a Tokaji Borlovagrendről.













LinkWithin

Related Posts with Thumbnails