2010. május 13., csütörtök

Túrótorta sült bazsalikomlevéllel és pisztáciával


Bizonyára te is ismersz olyan embereket, akikből csak úgy sugárzik a derű és a játékosság. Zs. barátnőm például ilyen, átragyogja a barátai és a családja iránti odaadás, jókat és szívből lehet vele nevetni, kiváló fesztiválpartner és annyira őszinte, hogy az néha szinte fáj, ám ezért is kedvelem. Tavaly nyáron egy vacsoravendégség alkalmával egy hordónyi friss zöldfűszert kaptam tőle, direkt nekem csináltatta valamelyik kertészetben és mivel múlt héten születésnapja volt, én is valami személyessel szerettem volna meglepni őt. Valami olyat szerettem volna készíteni, ami friss és üde, mint a május, ezen oknál fogva egy enyhén citromos, joghurtos mézes túrótortára esett a választásom, a döntést követően pedig rögtön biciklire pattantam, hogy beszerezzem a hozzávalókat.

Mostanában szívesen olvasom az Olajzöld levelek kéken blogot, melynek varázslatos fotói és receptjei mind a természet és az élet szeretetéről tanúskodnak. A blog szerzője alkalmasint tyúkhúrt süt a Rákóczi túrósba, vagy éppen édes sóskatortát kreál és nekem nagyon tetszik, ahogyan a természet ezen apró csodáit belecsempészi az édességekbe is. Úgy tűnik annyira, hogy tegnap a boltban ácsorogva egy doboznyi friss bazsalikom is beugrott a kosaramba, mintegy kinyilvánítva azon szándékát, hogy a szülinapi torta szerves részévé váljon. A süteménnyel épp hogy elkészültem, mire elindultunk Zs-hez, így az egy röpke órára a mélyhűtőbe került, amíg mi a szokásos módon egy pohár bor mellett megvitattuk a fontos dolgokat.



Zs. persze az első falatnál diadalmas MEGTALÁLTAM felkiáltással kihalászta a tortaszeletéből a sült bazsalikomot és közölte, hogy az amúgy nem az ő esete, R. pedig gyanakodva azt mondta, hogy ő éppen csak megkóstolja és majd azután eldönti, hogy kér-e még, aztán kért, majd kijelentette, hogy a torta van olyan jó, mint a heti húsmenü . Zs. ma délelőtt tíz körül sms-ben arról tájékoztatott, hogy a torta nagyon finom volt és ő azt megette. Hogy bazsalikommal együtt, vagy anélkül, arról nem szólt a hír…


Túrótorta sült bazsalikomlevéllel és pisztáciával



Hozzávalók (kb. 10 -12 szelet)

A tortához
200 gr édes zabpehely keksz
50 dkg túró
25 dkg ricotta
1 citrom héja
3 tojás
75 g natúr pisztácia, durvára vágva
2 tk vanília kivonat
75 gr vaj
6-8 levél bazsalikom (opcionális)
1 ek olíva olaj


a tetejére
20 dkg görög joghurt
25 g natúr pisztácia, félbevágva
néhány evőkanálnyi méz

A sütőt előmelegítjük 150 ۫C-ra.
A vajat nagyon alacsony fokozaton egy edényben megolvasztjuk.

A kekszet egy nejlonzacskóba borítjuk, a zacskó száját összezárjuk, kiszorítjuk belőle a levegőt és egy sodrófával összezúzzuk a benne lévő kekszet, mivel a tortaalap elkészítéséhez egészen apró szemcsékre lesz majd szükségünk.

A kekszet egy keverőtálba borítjuk, összedolgozzuk az olvasztott vajjal és a pisztáciával és amikor már nagyjából homogén a tálban lévő keverék, egy 23 cm átmérőjű, kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt teszünk (én ilyenkor körbevágom a formát és ezt a lapot teszem a forma aljára), beletöltjük a formába a keveréket, egy masszívabb pohár aljával egyenletesre simítjuk a és szorosan lenyomkodjuk a forma aljára, amit ezután 20 percre a sütőbe teszünk.

A bazsalikomleveleket megmossuk, egy papírtörlővel óvatosan megtörölgetjük és egy evőkanálnyi olíva olajon, alacsony fokozaton óvatosan mindkét oldalukon megsütjük úgy, hogy ne színeződjenek el, ám ropogósak legyenek, ha kész, papírtörlőre tesszük.

A tojásokat felverjük, a túrót és a ricottát összekeverjük, hozzáadjuk a vanília kivonatot, a citromhéjat és a tojásokat, mindezt alaposan összekeverjük.

Amikor a tortaalap megsült, kivesszük a formát a sütőből, a tetején elosztjuk a sült bazsalikomleveleket, majd a túrós-ricottás tölteléket a forma közepébe zúdítjuk, így az súlyánál fogva egyenletesen eloszlik majd a formában, tetejét habkártyával elegyengetjük és 35 percre a sütőbe tesszük.

A sütési idő letelte után a sütőt kikapcsoljuk, és a tortát legalább fél órán át még a sütőben hagyjuk, ezután kivesszük és amikor teljesen kihűlt, 2-3 órára a hűtőbe tesszük.

Tálaláskor a torta tetején elegyengetjük a joghurtot - nekem tetszik, ha kissé rusztikus marad-, rácsurgatjuk a mézet és megszórjuk a félbevágott pisztáciákkal.

4 megjegyzés:

  1. Na ennek a receptnek most nagyon orulok es a sztori is jo hozza :)

    VálaszTörlés
  2. én ennék belőle konkrétan:-) a sült bazsalikom nekem is misztikusan hangzik hozzá, de hát lehet h tényleg passzol:-) én citromtorta recepteket kutatok pár napja:-))

    VálaszTörlés
  3. zszs, szerintem nem fogsz csalódni :)

    engem elsőre például meglepett, hogy a túrós töltelékbe az alaprecept szerint egy gramm cukor sem kell, aztán pont elegendőnek bizonyult a zabkekszben és a mézben lévő cukormennyiség.

    VálaszTörlés
  4. Fűszerbár,

    legközelebb :)

    szerintem a bazsalikom is csak annyira misztikus, mint minden más :))

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails