Delicat essen

avagy egy disznóvágás hiteles története

Egy jó disznótor, vagy inkább egy jó disznótoros történet? Te mire emlékszel? Mozó, R. egyik barátja például arra, hogy néhány éve, egy rendkívül hideg, téli péntek este baráti társaságával megérkezett egy Visegrád környéki menedékházba, hogy kellőképpen előkészítsék a másnap reggeli disznóvágást. Egyikőjük autójának utánfutóján ennek megfelelően ott várakozott a leölésre váró emlős, amit éjszakára átmenetileg kikötöttek a ház elé. A nagy hideg ellen való védekezésként a társaság még az este folyamán erőteljes ivászatba kezdett, a többit elképzelni nem kellene nagy fantázia, ha reggel félrészegen nem azzal szembesültek volna, hogy a disznó vérbefagyva fekszik a ház előtt.

Erősen gondolkodóba estek az éjszaka történtekkel kapcsolatosan, néhányuk ruhája véres volt, másoknak rémlett, hogy valaki bátorkodott javaslatot tenni a disznó leölésére, de hogy ez a gondolat követőkre talált, azt csak az előttük heverő élettelen test biztonyította. Az urak, mondhatni megkísérelték rendezni a gondolataikat az éjjeli történésekkel kapcsolatosan, ám amikor rájöttek, hogy ez lehetetlen, ráadásul azzal is szembesültek hogy a megfagyott disznót feldolgozni már úgysem tudják, inkább célbadobó versenyt hirdettek a falra aggatott vadász relikviákra - a mesélő ennél a pontnál hagyta el a tett színhelyét másnap, úgy dél körül, elmondása szerint éhségtől korgó gyomorral, mert ennivalóval – ugye érthető – senki nem készült.

Múlt hétvégén disznótort szervezett nálunk a vendégei számára az erdőbényei Magita Hotel, ami a fentiektől eltérően, mondhatni a szokványos mederben zajlott.

Először is hozták ezeket az üstöket, amitől kicsit az érzésem támadt, mintha a Futrinka utcában laknánk, másnap aztán disznó is került hozzá, de ez nem a kicsi zöld volt szerencsére, hanem egy igazi mangalica.

Aztán hoztak egy fapallót, erre holnap kiterítjük majd a disznót, mondta az egyik szervező,

aztán láttam még edényeket, egy kecskelábú asztalt, meg egy meglehetősen középkorinak látszó szerszámot, amivel nevezett állatot másnap fejbekólintották. A reggeli vágást kísérő fülsiketetítő visítástól már előre tartottam, gyerekkoromban ennél a résznél húztam szorosan a fejemre több réteg párnát az eseménytől legtávolabb eső szobában, szóval úgy képzeltem, hogy én ezen idő alatt majd a falu másik végén sétálok, de nem volt időm elszaladni, mert mire a kérdés elhangzott a vendégek körében, hogy ki akarja látni a vérengzést (R. persze akarta) a disznó a számára kijelölt időben egy mukkanás nélkül hagyta el az árnyékvilágot,

röviddel ezután a vére már egy zománcos edénybe csörgedezett meleg patakokban.

Ami ezután következett, kissé olyan hatást keltett, mint a Star Wars bizonyos jelenetei, ti. a megfeketedett disznó itt-ott lángokban állt.

Nem tudom, kedves olvasó, hogy te vajon ettél-e már frissen sült, hagymás disznóvért, ha még nem, annyit mondhatok, hogy kiváló csemege a disznó nyers bőrével egyetemben.

R. ezen állításomat nem feltétlenül osztja, és ahogy láttam, a fenti táplálék elfogyasztását a vendégek is némi törkölypálinkával, meg forralt borral könnyítették.

Ezek után a böllér és segítő személyzete a disznót lemosta,

majd akkurátusan darabolni kezdte, bizonyos részeit a forró vízzel teli üstbe rakták, egészen pontosan az egyikbe került abálás céljából az állat feje, a belsőségekkel, hogy ezekből készül majd később a disznósajt, meg a hurka, mondták, a másik üstben pedig a tepertőnek való zsír fortyogott, miközben a böllér egyre csak bontott és bontott, a disznó jobb sorsra érdemes másik fele meg ilyeténképpen várakozott,

mint látható, ennek kevés a húsa és sok a zsírja, ez a fajta sajátossága, magyarázták a szakemberek, a böllér tovább bontott,

egyéb húsok így várakoztak:

a konyhán és az üstök környékén pedig szintén teljes gőzzel folyt a munka, tudniillik készült az orjaleves, míg az udvar más részén egyfolytában daráltak, a vérszagra összegyűltek a helyi kutyák is, az egyik jobb híján beérte egy vakonddal.

A többi részlettel nem is untatlak tovább, kedves olvasó, talán még annyit mondanék, hogy a beleket Pista bácsi (nem, ő nem a pék) az erdőben beleborította egy rókalyukba, ti. nekik is kell enni, a disznó micsodáját pedig feldobták egy fára a madaraknak,

az agyvelejét pedig nekünk ajándékozta, amelyből a hártyáják eltávolítása után R. másnap reggel rántottát készített és amelyet diadalittas tekintettel egyedül elfogyasztott, mivel nálam még tartott az előző nap beszerzett friss, zempléni sokk.

Röff.