2010. szeptember 22., szerda

Sütőben sült céklarizottó




Jó ilyenkor csodálni a lágy, őszi fények alatt színesedő tájat, az pedig igazán mókás, amikor kerékpározás közben száraz falevelek roppannak a biciklim alatt. A hétvégén komoly kollekciót gyűjtöttem termésekből, gesztenyéből és színes levelekből , mindez most a lakás dísze.



Ami pedig az ételeket illeti, nos, még van zamatos, hazai paradicsom és friss zöldbab a piaci standokon és ennek nagyon örülök, de már találkoztam keljfeljancsi formájú sütőtökkel és bohókás céklákkal is, mindkettő az őszi-téli szezon főszereplője. Változatosan kreálhatunk belőlük ínycsiklandó, fűszeres levest, bolti leveles tészta alappal gyors borkorcsolyát, sajtokkal, rukkolával társítva pedig izgalmas salátát. Tavaly télen már főztem egyszer zsályás-sütőtökös rizottót, most pedig kipróbáltam ezt a céklás verziót is, igaz, ezt ezúttal a recept előírásai szerint, sütőben készítettem.

Recept: a delicious. magazinból


Sütőben sült céklarizottó






Hozzávalók (4 személyre):

25 dkg rizottó rizs (arborio, vagy carnaroli)
30 dkg cékla
5 dkg frissen reszelt parmezán
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
0,8 liter szárnyas alaplé
5-6 db friss zsályalevél
5-6 friss kakukkfű ágacska
2 ek mascarpone, vagy tejszín
2 dl száraz rosé
20 gr vaj
3 ek olíva olaj

A hagymát finomra aprítjuk, a fokhagymát egy kés lapjával összeroppantjuk, a céklát megmossuk, meghámozzuk és kb. fél cm-es kockákra vágjuk, a zöldfűszereket finomra aprítjuk.

Egy serpenyőben együtt felmelegítünk a vajat és az olíva olajat, megfonnyasztjuk rajta a hagymát és a fokhagymát. Közben előmelegítjük a sütőt 180 ۫C-ra és előveszünk egy kb. 20 cm átmérőjű sütőtálat, lehetőleg olyat, aminek fedele is van.

A főzőlap hőmérsékletét közepesre állítjuk és a megfonnyasztott hagymán kissé megpirítjuk a felaprított céklát, megszórjuk a finomra aprított zöldfűszerekkel, sózzuk, borsozzuk, 5 percig pirítjuk, ráöntjük a rizst, összekeverjük, majd az egészet megöntözzük a borral. Néhány perc alatt folyamatosan kevergetve elpárologtatjuk az alkoholt, majd az egészet áttesszük a sütőtálba, hozzáadunk 3 dl alaplét és 10 percre a sütőbe tesszük. Ezután megkeverjük a rizottót, hozzáöntünk még 3 dl alaplét és még negyedórán át sütjük, majd újból megkeverjük és hozzáadjuk a maradék alaplét és még 10 percet adunk neki a sütőben, akkor vegyük ki a sütőből, amikor a rizs még „harapós” ám a rizottó állaga még kicsit folyékony.

Végül keverjük el a rizottóban a reszelt parmezánt és a mascarpone-t.a

3 megjegyzés:

  1. Csodaszép a csokor! A recept is jóóóóóóóóó! :)

    VálaszTörlés
  2. megcsinálom, köszi:-))) úgyis hetente eszek céklát...de azt 1,5 órát sütöm, kivi vagyok ez milyen lesz!

    VálaszTörlés
  3. köszönöm Zizi :))

    Eszter,céklaízű lesz, az biztos :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails