2009. november 2., hétfő

Panellets, avagy a katalánok marcipános, ünnepi aprósüteménye

Már hónapokkal ezelőtt eldöntöttem, hogy Mindenszentek környékén panellets-t sütök majd. Még tavasszal kóstoltam a katalánok aprócska süteményét, amikor Trixi barátnőm barcelonai főhadiszállásáról átruccantam Figueres-be, a Dalí múzeumba. A vonatról leszállva rögtön egy olyan téren át vezetett az utam, ahol a fák csupasz, levágott ágaikkal az ég felé meredtek, minden így kezdődött:


Aztán csak csinosodtak az épületek, a város egyre inkább kisvárosi nyaralóhely hangulatát kezdte magára ölteni, az utcákon ráérősen hömpölygött a fagylaltozó tömeg. A múzeum, ahová gyerekkorom óta vágytam, számomra maga volt a csoda, azon a napon ráadásul hosszabb ideig volt nyitva, mint általában, mert - mint hazafelé megtudtam - , véletlenül éppen egy nemzeti ünnep, a Fiesta del Santa Cruz (azaz a Szent Kereszt Ünnepén) idején látogattam a városba. A múzeum tetején sorakozó tojásokat sajnos elfelejtettem megnézni, viszont az alábbi akvarell az egyik nagy kedvencem lett:


Visszafelé, ahogy rohantam a vasútállomásra, azt hittem, káprázik a szemem: a főtéren óriás fáraók, meg hercegkisasszonyok táncoltak, aztán ezek az óriások ellepték az utcákat, az egyik pék kinézetű, négyméteres baba például beállt egy kereszteződésbe forgalomirányítónak, ami kétségkívül okozott némi felfordulást, de végül is azt hiszem, nem rajta múlt, hogy lekéstem a vonatomat.


S ha már újabb két órára ottragadtam, beültem egy bárba és elcseverésztem egy évek óta Figueres-ben lakó, dél-amerikai származású pincérrel, miközben hűs, katalán habzóbort, cava-t kortyolgatva végigkóstoltam a hely tapas kínálatát.

Amikor ismét nekiindultam, az egyik házfalon észrevettem egy cukrászda nagy, pink reklámtábláját, amin egy nő lehunyt szemekkel, nagy átéléssel valami puha, és habkönnyű édességbe harapott éppen. A jó dolgokról márpedig nem szívesen mondok le, berohantam az üzletbe, amelynek kínálópultjában ezernyi csodás édesség sorakozott, köztük rögtön megtaláltam a kinti táblán reklámozott fánkot, kértem is belőle kettőt – erről majd egy másik alkalommal –, de aztán észrevettem azokat a pirított fenyőmagba hempergetett, pingponglabda nagyságú, sült fenyőmagba hempergetett gömböcskéket, amire rámutattam és az eladó mosolyogva csak ennyit kérdezett: „pánejjecc, dos también?” Sí, sí...válaszoltam én.

Szóval ekkor ettem először panellets-t és húú, milyen finom volt! Hazafelé a vonaton ezt majszolgattam. Az egész nap olyan meseszerűnek tűnt és ez a finom édesség, a vonatablakból tovaröppenő táj, meg a Barcelona góljait egy emberként ünneplő utazóközönség (mert aznap ráadásul Barca meccs is volt) még korántsem jelentette a nap végét, Trixi barátnőm ugyanis isteni, friss garnélával, meg tintahallal várt vacsorára, amit aztán hármasban költöttünk el.

A süteményről még aznap kiderült, hogy kizárólag ünnepekkor készítik, a katalán háztartásokban hagyományosan leginkább Mindenszentek napjára sütnek panellets-t cukor és blansírozott, darált mandula egyenlő arányú keverékéből,kevés víz és néha tört, főtt krumpli hozzáadásával. Fenyőmagon kívül leggyakrabban cukrozott kakaóba, apróra vágott, szárított gyümölcsbe és mindenféle magvakba hempergetik a marcipánból készült golyócskákat, vagy éppen tovább ízesítik a masszát őrölt fahéjjal, kókuszreszelékkel, citromlével, édes likőrökkel. Ez az ünnep, a La Castañada olyan a katalánoknál, mint az angolszász országokban a Halloween, az ünnep idején ellepik az utcákat a fejkendős öregasszonyoknak öltözött gesztenyeárusok, otthon a családok pedig édes gyümölcsöket, sült burgonyát, édes magokat, sült gesztenyét eszegetnek közösen, hozzá pedig muscatel-t, édes fehérbort isznak, miközben megemlékeznek a már eltávozott családtagokról is.

Többféle ízesítésben, illetve "bevonattal" gyártottam, az alap természetesen a fenyőmagos volt (ez a katalánok kedvence is), aztán készült még citromos és fahéjas, valamint kakaóban és durvára vágott mandulában hempergetett verzió is. R. az egyik legjobb „meglepetés” süteménynek minősítette annak ellenére, hogy ő nem is szereti a marcipánt.

Recept a Spanish Recipes blogról:
http://recipespicbypic.blogspot.com/2008/10/panellets-catalan-traditional-treat-for.html



Panellets

A marcipánmassza hozzávalói (kb. 40 db-hoz):

0,4 kg blansírozott mandula, darálva
0,4 kg porcukor
1 dl víz

Az ízesített verziókhoz:
egy teáskanál őrölt fahéj
egy teáskanál citromlé

A masszából formált golyócskák dekorálásához:
100 gr fenyőmag
50 gr blansírozott mandula, durvára vágva
1 tojás, felverve
2 ek kakaópor, porcukorral ízesítve


Marcipánmassza

A tésztához összekeverjük a porcukrot a darált mandulával, majd lassan hozzáadagoljuk a vizet (nem ajánlatos ennél több vizet használni, mert kezelhetetlen lesz a massza, ez a vízmennyiség optimális) és néhány perc alatt homogén masszát gyúrunk. Amikor már jól összeállt a massza, akkor cipóvá formáljuk és átlátszó fóliába csomagolva egy órára a hűtőbe tesszük.

Ezalatt kezünk ügyébe készítjük az ízesítő és díszítőanyagokat, fahéj helyett nyugodtan kísérletezzünk más, édes süteményekhez használatos fűszerekkel is!

Amikor kivesszük a masszát a hűtőből, nyújtódeszkán kb. öt centiméter átmérőjű, hosszú hengerré formázzuk, melyet aztán nyolc kisebb hengerre darabolunk.
Ezeket a kisebb hengereket további hat részre vágjuk (ezeket akár tovább is fűszerezhetjük a fahéjas verziónál leírtak szerint), ezeket a kis részeket pedig a tenyerünkben golyócskákká gyúrjuk. Egy kis hengerből kb. 6 db golyócskát, vagy apró marcipánkenyeret készítünk, ez az alap panellets, amit akár már ki is süthetünk a 250 C-ra előmelegített sütő legfelső rácsán, úgy 3-4 perc alatt.
Én kicsit tovább variáltam a dolgot: az egyik hengerből sima, kettőből fenyőmagos panellets készült, a többiből pedig egy-egy "csapat" mandulás, citromos, kakaós, illetve fahéjas verzió született, így néztek ki:


Fenyőmaggal, vagy durvára vágott mandulával bevont panellets:


Fent, a díszítéshez írt fenyőmag és durvára vágott mandula mennyisége kb. 10 db fenyőmagba és 6 db mandulába hempergetett golyócskához lesz elegendő. Három kis hengerből formázzunk a fentiek szerint golyócskákat, aztán ezeket egyenként kenjük meg vékonyan a felvert tojással, majd hempergessük őket a magokba. Ez a leginkább idő igényes rész: mire rátapad a felületre a fenyőmag, az bizony beletelik három-négy percbe is és csak egyesével tudjuk végezni ezt a műveletet, mert az ujjainkkal segíteni kell a kis magoknak, hogy jobban tapadjanak a felületre, szóval ehhez kell némi türelem, de garantáltan megéri!

Kakaóbevonatos panellets:


itt nem kell tojással megkenni a marcipángolyókat, egyszerűen hempergessük meg őket alaposan a porcukorral elegyített kakaóporban.


Fahéjas panellets:


az egyik kis marcipánhengert fahéjjal fűszerezzük: a henger közepébebelemélyesztjük a hüvelykujjunkat, az így keletkezett mélyedésbe beleszórjuk a teáskanálnyi fahéjat és addig gyúrjuk a masszát, amíg a fűszer egyenletesen eloszlik benne, majd ezekből is golyócskákat formázunk, vagy éppen kis kenyérkéket.

Citromos panellets:

A teáskanálnyi citromlét öntsük a hüvelykujjunk által formált mélyedésbe és gyúrjuk tovább a masszát. A több hozzáadott folyadék miatt ez lágyabb massza lesz, mint a többi, ezért kétszer 4 percig kell majd sütni, az első sütést követő néhány perces hűlés után újra kell formáznunk a golyócskákat, mielőtt újabb 4 perce ismételten a sütőbe tesszük őket.

A sütési folyamat

Amikor már az összes verziót megformáztuk és előkészítettük, melegítsük elő a sütőt 250 ۫C-ra és minden egyes ízvilágú panellets adagot külön süssünk meg (ez azért fontos, mert ha együtt sütnénk az összeset, akkor azok átvennék egymás aromáját). Tegyük egy tepsire sütőpapírt, a papírt kenjük meg szinte leheletnyi VÉKONYAN vajjal éppen akkora felületen, amekkorán az aktuális adag panellets, egymástól tisztes távolságra helyet foglal majd. A sütőpapír széle ne lógjon le a tepsiről és ne kunkorodjon fel, mert megég és akkor lesz egy füstös verziónk is!
Helyezzük a kivajazott sütőpapírra a süteményeket és tegyük a tepsit a legfelső rácsra 3-4 percre és kísérjük szemmel a folyamatot, nehogy megégjenek. Ha tovább sütjük őket, tényleg könnyen megégnek, ha viszont rövidebb ideig, akkor meg túl lágyak maradnak. Csak szépen, adagonként készítsük: újabb adag panellets, másik tepsi, újabb papír, újabb vékony réteg vaj és újabb 3-4 perc a sütőben. A fenyőmagos és mandulás verzió akkor jó, ha a fenyőmag és a mandula aranyszínűre változott, de még nem barnult meg.

A megsült panellets-eket hagyjuk a tepsiben, a sütőpapíron 6-7 percig hűlni, majd egyenként, egy szélesebb pengéjű kés segítségével, másik kezünkkel a panellets-eke óvatosan megfogva (mert ekkor még a belső hő miatt könnyen deformálódik a tészta) válasszuk le őket a sütőpapírról és helyezzük őket egy kínáló tálra, hogy azon hűljenek tovább. Ha már kihűlt és megkeményedett a sütemények külső burka, akkor kis dobozokban, vagy szalaggal átkötött celofánzacskókban vígan szállíthatjuk is a barátoknak, családtagoknak ezt az édes kis semmiséget...

4 megjegyzés:

  1. Szia Zsóka,
    nagyon tetszik a story, a képek, és a végtermék is!!!!Kár, hogy errefelé nem osztogattál!!! Ez nem kismamának való cucc, de gyeszer majd kipróbálom, ha máskor nem, akkor ha végre eljutok Barcelonába!
    Puszi,
    Ányez

    VálaszTörlés
  2. szia Ányez!

    örülök, ha tetszik! Ha legközelebb készítek, küldök Neked :) ha jól latolgatom, van esély rá ebben az évben.
    Hát igen, Barcelona nagyon jó hely, minden értelemben mesés, még a piac is...

    puszi

    VálaszTörlés
  3. :)!Hola Juli!

    Igen, marcipán volt és finom :)

    Your hungarian is perfect :) Have you wrote it without any help? Congrats!

    And whats the name of those colombian soup, you have talked about in summer? I always forget the name of it and I would like to cook..

    Zsóka

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails